Persze, hullanak a rosszfiúk, mint a legyek, az embernek mégis az az érzése, hogy itt mindenki ráér, Jessica Chastain, Colin Farrell és John Malkovich sem rohan sehová.
Csak most indultak újra a mozik, de mivel még minden bizonytalan, a forgalmazók nem nagyon mernek kockáztatni, így az első igazi premierfilm - értsd, olyan produkció, amit nagy stúdió készített sok pénzért és nagy sztárokkal - csak ezen a héten kerül elénk, abból is csak egyetlen árva darab, az AVA, amivel nyilván nem akartak, de ha akartak volna, akkor sem tudtak volna nagyot dobbantani, mert ez nem egy olyan sztori. Pedig ránézésre elég robbanékony elegyet kapunk: egy titokzatos ügynökség legjobb, de zűrös múlttal rendelkező bérgyilkosnőjét és az ügynökséget, ami hirtelen ellene fordul, bosszú, túlélés, mester és tanítvány, szerelem és miegymás.
Ha mindez ismerősen hangzik, az nem véletlen műve. Mert ez tisztára olyan, mint annak idején a műfaj klasszikusa, a francia Nikita (1990) Luc Bessontól, vagy ha közelebb járunk az időben, akkor a film egyfajta amerikai remake-je, az Utánunk a tűzözön (1996) – és nyilván az sem a véletlen műve, hogy a címszereplő anyját pont Geena Davis alakítja, annak a filmnek a főszereplője -, de előhozhatnánk Steven Soderberghtől A bűn hálójábant (2011), és még sok minden mást is. Vagyis simára koptatott formuláról van szó, majdnem felesleges a történetet elmesélni, de azért megtesszük. Ava (Jessica Chastain) egy titkos kormányszervezet bérgyilkosnője, a legjobb a cégnél, ráadásul az egyik magas rangú, idősebb kolléga (John Malkovich) protezsáltja. Csakhogy előkerül egy Simon nevű fiatal, ambiciózus vezető (Colin Farrell), és úgy dönt, Avát likvidálni kell, részben azért, mert nem tartja be az előírásokat, részben nyilván van benne egy féltékenység, hogy miért nem ő a kedvenc.
Közben előkerül Ava egykori vőlegénye (Common), ahogy mások is előkerülnek a lány múltjából, de azt már most jeleznénk, itt konkrétan nem lesz olyan pillanat, hogy azt mondjuk: Na basszus, erre aztán tényleg nem számítottam! Hacsak! Hacsak arra nem, hogy itt ennyit lelkiznek és beszélnek. Hősnőnk, bár kőkemény bérgyilkosnő, aki gond nélkül vágja el bárkinek a torkát, még mindig nem tette magát túl gyerekkori - párdon, tinikori - vitáin a szüleivel -, ezért, bár nyilvánvaló számára, hogy vadásznak rá, és nyilván azt is összerakta, kik akarják holtan látni, szülővárosában mászkál és sokat beszélget arról, mi volt régen. És egy sor logikátlan döntést hoz, akárcsak a többi fontos szereplő. Az elméletem az, hogy ez itt nem hiba, hanem az „időhúzás” szándékos döntés volt a rendező részéről. A veterán rendezőnek számító, de a projektbe az utolsó pillanatban beszálló Tate Taylor ugyanis nyilván tudta, mennyire sablonos az alapsztori, és úgy gondolta, azzal mentheti meg az AVA-t, ha bevon minket a bérgyilkosnő történetébe, ha megismerteti velünk az embert.
Ezért rágódunk a hősnővel együtt a múltján, ki mit tett annak idején, mit lehet megbocsájtani és mit nem. Ehhez persze kell a gyönyörű, finom vonású Jessica Chastain, akiről többnyire elhiszem, hogy képes egyszerre megküzdeni három vagy több férfival, és le is győzi őket – kivéve, amikor fut, mert akkor nem látom benne sem az erőt, sem a dinamikát, pedig gyakran fut, vagyis gyanítom, hogy a korrekt módon összerakott akciójelenetekért inkább a koreográfusnak és a vágónak jár a köszönet. Ennek ellenére Chastain mindent megtesz, hogy megszeressük, és nagyrészt sikerrel jár – egy jobb sztori, egy kidolgozottabb karakter járt volna neki. És akkor még nem beszéltünk Colin Farrellről, arról a Farrellről, aki nemrég még szupersztárnak számított, most pedig egy ilyen sablonos, tulajdonképpen igazi motiváció nélküli gazembert alakít, akit bárki más eljátszhatott volna. Na, neki tényleg járna egy olyan szaftos gonosz szerep, amiben megmutathatja, mit tud.
Értékelés: 6/10
