Az 5 legmeghökkentőbb filmvégi cliffhanger

A Madarak befejezésénél csak a Gyalog galopp és A dolog vége volt furcsább...

A cliffhanger lazán definiálható úgy, mint egy „befejezetlen befejezés”. Vagyis: ha érezted valaha is azt egy film vagy egy sorozatepizód után, hogy a sztori úgy ért véget, mintha még nem is ért volna igazából véget, akkor minden bizonnyal épp egy cliffhangert láttál.

A sorozatok esetében persze az ilyen cliffhangerek általában mindig megoldódnak, mert többnyire az évadzáróban sütik el az írók, biztosra véve, hogy a következő évadban lesz majd elég idejük a történtek megmagyarázására. A filmeknél azonban a folytatás ténye koránt sincs mindig kőbe vésve, így az efféle lezáratlan befejezések zavaróan hatnak. No persze az is lehet, hogy néhány cliffhangerrel végződő filmnek eleve nem is szántak folytatást, más alkotások pedig egy-egy olyan nagy franchise-okhoz tartoznak, ahol majd egy másik történetben fognak reagálni az aktuális lezáratlan befejezésre. De lássunk is pár konkrét példát ezekre!

VIGYÁZAT, SPOILERVESZÉLY!

1. Madarak (1963)

Alfred Hitchcock sosem volt híve a folytatások készítésének, elvégre a filmjei önmagukban is megállják a helyüket (igaz, a Psycho kapott folytatást, bár azt már nem Hitchcock rendezte). A Madarak a legendás rendező egyik legismertebb munkája – ami azóta is az állatos horrorfilmek megkerülhetetlen ősatyjának számít. Ugyanakkor ez az egyik legkevésbé meggyőző Hitchcock-alkotás, hiszen egy hátborzongató csenddel ér véget, ahol a címbéli madarak átmenetileg abbahagyják a főszereplők sanyargatását, akik így elmenekülhetnek onnan, ahol addig fogva tartották őket. Csakhogy soha nem derült ki, hogy ez a szökés végül tényleg sikeres volt-e. Ha bármelyik Hitchcock-filmnek valaki folytatást szeretne gründolni, akkor ezen megválaszolatlan kérdések miatt a Madaraknál keresve sem találhatna jobb alapanyagot!

 

2. Az olasz munka (1969)

Bár a film főszereplői sikeresen véghez viszik a nagy rablást, ám amikor utoljára látjuk őket, épp halálos veszélyben vannak. A buszt ugyanis, amelyben az aranytömbök vannak, csak a  Szentlélek tartja a szikla peremén, és semmi jel nem utal arra, hogy hőseink innen is meg tudnak menekülni. A film utolsó mondata így a maga komor módján egészen vicces, amikor is Michael Caine karaktere benyögi:

Kapaszkodjatok, srácok! Van egy remek ötletem!

A közönség azonban már sosem láthatta, hogy ez a remek ötlet végül bevált-e. Azok a nézők, akik utálták a szereplőket a tetteik miatt, bizonyára úgy gondolják Az olasz munka végén, hogy a terv megbukik. Eközben azok a nézők, akik szerethetőnek találták a karaktereket, könnyen maguk elé tudják képzelni, hogy a „remek ötlet” valóban működik.

 

3. Gyalog galopp (1975)

Minden idők egyik legszórakoztatóbb „Mi a radai rosseb volt ez?”-típusú mozifilmes befejezésében a Monty Python társulat középkori lovagnak beöltözött tagjait letartóztatja az igazi brit rendőrség, egyszerre szakítva félbe ezzel a filmet és Arthur király kalandjait. No de mi történik ezután a többi szereplővel? Vajon a francia kastélyban tartózkodó embereket is letartóztatták? Hát a lovagokat, akik azt mondják, „Ni!”? Hogyan keveredett egyáltalán a rendőrség a középkorba? Vagy a Kerekasztal Lovagjai valami bűbájossággal átkerültek a '70-es évekbe, amikor a film készült? Megannyi kínzó kérdés...

 

4. A dolog (1982)

Íme egy kiváló példa a cliffhangerre, amit technikailag ugyan fel lehetne oldani egy folytatással, de nagyon nem kéne... John Carpenter kultfilmje ugyanis épp azáltal lett örök klasszikus, hogy a fullasztóan paranoiás történet feszültsége soha nem oldódik fel megnyugtatóan, így biztosítva, hogy A dolog a tényleges befejezésén túl is örökre emlékezetes maradjon. Lehet, hogy egyesek számára frusztráló a tény, hogy nem tudjuk, mi lesz a két főszereplő sorsa, és az sincs tisztázva, hogy valamelyikük fertőzött-e egyáltalán, de ez mind csak jobbá teszi a filmet. Olyannyira, hogy ez az erőteljes befejezés joggal esélyes „a cliffhangerek királya” címre.

 

5. A csodálatos Pókember (2012)

Az Andrew Garfield-féle A csodálatos Pókember végső jelenete egy lehetséges Baljós Hatos-filmet sejtetett. Csakhogy ennek már 10 éve, és nagy kérdés, hogy a Disney égisze alatt valaha lesz-e egyáltalán ilyen film, hiszen a Sony és a Disney közötti bonyolult kulisszák mögötti jogi alkuk miatt eleve kérdéses egy olyan „Pókember-mentes Pókember-történetet”, amelyben együtt szerepel Kraven, a vadász, a Keselyű, a Homokember, Elektró, Mysterio és Dr. Octopus. Ráadásul a Pókember: Nincs hazaút óta okafogyottá is vált egy ilyen „Sinister Six spin off”, hiszen a banda fele hivatalosan is a Disney-féle Multiverzum része lett – az Andrew Garfield-féle Pókemberrel együtt. Mivel a Disney továbbra is Tom Hollandot tekinti az első számú Pókembernek, még ha jön is előbb-utóbb egy Baljós Hatos, az valószínűleg gyökeresen el fog térni A csodálatos Pókemberben és A csodálatos Pókember 2-ben látottaktól.

(via Collider)