Az orosz zsoldossereg saját filmbirodalmat működtet - ez a Wagnerverzum

A hírekben rendszeresen szereplő, háborús bűnökkel vádolt, köztörvényes bűnözőket is bevető orosz Wagner- csoport az elmúlt néhány évben kisebb filmbirodalmat épített ki, és a jelek szerint baromi sikeresek.

Pár napja teljesen véletlen futottam egy filmrészletbe a Facebookon. Egy profin megrendezett háborús film néhány jelenete volt, helységharc két csoport állig felfegyverzett katonával, csakhogy nem volt a bejegyzés alatt filmcím, az, hogy mindez hol játszódik, ami azért elég furcsa volt. A kommentekből derült ki, hogy egy, az angol keresztségben The Best in Hell című orosz filmről van szó, majd az is kiderült, a filmet nem más mint a Wagner-zsoldoscsoport finanszírozta, és még tovább olvasva azt is megtudtam, hogy nem ez az első alkotásuk, sőt, létezik egy ún. Wagnerverzum. Ami teljesen bizarr, de a jelek szerint ez egy nagyon sikeres vállalkozás.

The Best in Hell - Forrás: Aurum Productions

 

Az orosz Wagner-zsoldoscsoport, más néven PMC Wagner még 2014-ben, a Krím-félsziget megszállása után jött létre több, korábbi zsoldos szervezetet beolvasztva, tagjai részt vették a kelet-ukrajnai szakadár köztársaságokban vívott harcokban, harcoltak Szíriában, Líbiában és számos afrikai országban. Az orosz-ukrán háború alatt az elsősorban köztörvényes elítéltekkel felduzzasztott, neonáci ideológiákkal is kacérkodó, háborús bűnökkel vádolt Wagner-csoport

a hivatásos egységek kifulladása után egyre inkább a harcok élvonalába került.

A „cég” Bahmut ostromában is nagy részt vállalt, miközben alapítója, a „Putyin séfje” néven is ismert Jevgenyij Prigozsin szinte naponta jelenik meg a médiában az orosz hadvezetést – de nem a kormányt – bírálva. Prigozsin és üzlettársai eközben Aurum Productions néven filmgyártó céget hoztak létre, és futószalagon dobják piacra rendkívül sikeres háborús filmjeiket. Propagandáról van szó? Igen is meg nem is.

The Best in Hell - Forrás: Aurum Productions

 

A tavaly megjelent The Best in Hell (Lushshije v adu) története egyszerű: egy meg nem nevezett városban két ellenséges egység áll szemben egymással. A fehérek – nyilván az oroszok, de ez sincs kimondva – feladata, hogy egy tüzérségi megfigyelőt juttassanak el egy toronyházba, hogy kiiktathassák a másik fél nehéztüzérségét. Ehhez azonban át kell törniük a sárgák – az ukránok, bár ez sincs kimondva – állásain.

Mindkét fél elszántan küzd, méltó ellenfelek, nincs gyűlölet csak profizmus, de persze a fehérek győznek, mert jobbak és jobban vannak felszerelve.

A film tényleg korrekten van megcsinálva, nincs benne ideológia, ha rendesen kidolgozott karakterei lennének, és úgy tíz percenként nem lépne be a képbe egy középkorú zsoldostiszt, hogy elmagyarázza a stratégiai helyzet állását, akkor még jónak is nevezném. Vannak kifejezetten jól eltalált pillanatai, mint amikor az orosz ütegek tüzelésénél a talaj rezgését mutatják,

látszik, hogy olyanok csinálták, akiknek van fogalmuk a modern hadviselésről.

És tényleg: a film írója, Alekszej Nagin a Wagner egyik parancsnoka volt, hivatásos tisztként megjárta a csecsenföldi és grúziai harcokat, aztán már a Wagner tagjaként Líbiában és Szíriában harcolt, majd Ukrajnába vezényelték, és meghalt Bahmutban, még a film tavaly októberi bemutatója előtt.

The Best in Hell - Forrás: Aurum Productions

 

Nagin volt egy másik, 2021-es Aurum Productions film, a jóval átpolitizáltabb Blazing sun (Solntsepyok) írója is, amely Luhanszkban mutatja be egy Afganisztánt megjárt veterán harcát a "gonosz ukránok" ellen még 2014-ben

– ez már simán háborús propaganda,

hiszen a közelgő invázió egyfajta legitimizálása volt a cél.

Klondike - Brutális dráma az orosz-ukrán konfliktus kezdeteiről

Az oroszbarát szakadárok által uralt Kelet-Ukrajnában járunk 2014-ben, a napon, amikor lelövik a maláj légitársaság balsorsú járatát, ami egy helyi családot is nagyon közelről érint. Kőkemény, díjnyertes ukrán dráma a Netflixen.

Tovább

 

Ez a film egyfajta kivétel volt, akárcsak az egy évvel korábbi Shugaley (2020), amely Prigozsin közeli barátja, a legnagyobb orosz trollfarmot működtető Maxim Sugajev kiszabadításáról szól a líbiai hatóságok fogságából. Az Aurum azonban klasszikusan zsoldosfilmeket csinál, mint a Közép-Afrikában játszódó The Tourist (2021) és a Granit (2021), ahol az orosz fegyveresek Mozambikban csinálnak rendet. Bár ezek a filmek is az orosz katonák hőstetteit hirdetik, a cél a zsoldos élet idealizálása.

Granit - Forrás: Aurum Productions

 

Ahogy a Wagner-csoport is egyfajta állam az államban, úgy az Aurum filmjei is egyfajta külön trendet képviselnek a hazafiasságban egymással versenyző orosz filmek világában: egy szupermacsó, fegyverimádó übermilitáns világot, amely ironikus módon elsősorban az amerikai kommandós filmek elemeiből épül fel. Van is már kifejezés rá, a Wagnerverzum, amelynek nem titkolt célja a toborzás. A hatalmas veszteségekkel járó ukrajnai harcok miatt a zsoldoscsapat 42 orosz városban tervezi új toborzóiroda felállítását,

és ehhez az kell, hogy az orosz viszonyok mellett kiemelkedően magas zsold mellett presztízse is legyen a szervezetnek – akár külföldön is.

És amióta a nagy nemzetközi stúdiók és streaming szolgáltatók kivonultak Oroszországból, a piac szélesre tárult az ilyen produkciók előtt, amik aztán hetekig mennek telt házzal. A neten is könnyű megtalálni a filmeket, a The Best in Hellt például az orosz fegyveres erők Youtube oldalán, a külföldi moziforgalmazás persze kizárt, hisz a Wagner számos országban terrorszervezetnek minősül.  És innentől már csak az a kérdés, mit kezdenek Prigozsinék a növekvő népszerűséggel, amit részben a filmek hoznak meg nekik: királycsinálók lesznek, vagy a saját sikerük lesz a vesztük egy olyan birodalomban, ahol nem illik egyedül túl sikeresnek lenni.