Boba Fettről fog szólni a következő Star Wars-film

James Mangold írja és rendezi, aki már bizonyított a Logannel és A nyughatatlannal.

Azt már 2013 elején is pletykálták, hogy a Lucasfilmet megvásároló Disney nemcsak Star Wars 7-8-9-et akar, de egy önálló Han Solo-kalandot is, plusz egy másik filmet, Boba Fett-tel a főszerepben. Most, hogy a Solo-film mozikba került, újra napirendre került a Boba Fett-film (aminek az ötletét egyébként Joe Johnston már 2011-ben felvetette), és a Hollywood Reporter szerint már meg is van ki rendezi és írja: az a James Mangold, aki olyan filmeken dolgozott az elmúlt évtizedekben, mint a Copland, a Börtönvonat Yumába, vagy a szuperhős zsánert a westernekkel vegyítő Logan, amiért idén Oscar-díjra is jelölték.

Korábban egyébként úgy volt, hogy ha lesz Boba Fett-film, akkor azt a Disney-főnök Bob Iger bejelentése nyomán Simon Kinberg írja. Őt azonban végül a Rebels rajzfilmsorozathoz irányította át a Disney, miközben ő dolgozott a Bryan Singer-féle, retró X-Men-trilógia forgatókönyvein is. Jelenleg egyelőre nem tiszta, hogy James Mangold felhasználja-e Kinbert korábbi sztoriját, de elvileg könnyen együtt dolgozhatnak majd, hiszen már a Logant is együtt rakták össze.

Boba Fett, az arcát sisak mögé rejtő, rettenthetetlen fejvadász a Star Wars-rajongók egyik kedvenc gonosz karaktere. Először rajzfilmfiguraként tűnt fel a rossz emlékű, 1978-as Star Wars Holiday Specialben, de George Lucasnak annyira megtetszett, hogy átvette a karaktert A Birodalom visszavágba. Aztán A Jedi visszatér egyik legidétlenebb jelenetben meg is ölte a karaktert (a fagyasztásból visszahozott, vaksi Han véletlenül beindította Fett hátirakétáját, aki kikenődött Jabba bárkáján, és belezuhant a sarlacc vermébe). A karakter ezután kisfiúként még felbukkant az előzményfilmekben: itt a klónkatonák biológiai apjának számító fejvadász, Jango Fett speciális klónja volt, aki nem öregedett olyan gyorsan, mint a többi páncélos harcos.

Sajnos hivatalosan a Disney és a Lucasfilm a Boba Fett-projektről, és az sem világos egyelőre, mi lesz a korábban belengetett Obi-Wan Kenobi-filmmel, illetve Lando saját filmjével. (via Consequenceofsound.net)