Bosszúállók: Végjáték – Kiderült, miért nem láttuk Hulkot az egyik kulcsfontosságú jelenetben

SPOILERES tartalom következik, aki még nem látta a filmet, az ne olvasson tovább!

A nagyszabású Marvel eposz tetőpontját jelentő csatajelenetben azt láthatjuk, hogy a Vasember, azaz Tony Stark önmagát feláldozva legyőzi a fél világot elpusztító Thanost. A film egyik nyilvánosságra hozott kivágott jelenetében pedig megmutatják, hogy közvetlenül ezután az összes Bosszúálló fejet hajt a hős nagysága és áldozata előtt.

Ezt kifejezendő mindegyikük letérdel a holttest előtt – mindenki, kivéve Hulkot, őt ugyanis nem láthatjuk a csatában részt vett, majd a Vasembert gyászoló szuperhősök között. Most azonban néhány szemfüles újságíró kiszúrta, hogy a zöld behemót igenis ott volt a helyszínen, csak nagyon nehéz észrevenni.

Ha ugyanis nagyon figyelmesen nézzük a törölt jelenetet, azt láthatjuk, hogy miután egyesével megmutatták a szuperhősöket, ahogy egymás után mind szomorúan letérdelnek, a kamera elkezd távolodni a jelenettől, és hopp, a Fekete Párduc mellett egy törmelékhalom árnyékában bizony ott van Hulk is.

Azt ugyan nem tudni, vajon a filmet rendező Russo testvérek miért döntöttek úgy, hogy míg olyan karaktereket, akik alig ismerték Starkot, jó alaposan megmutatnak a gyászukban, a hozzá közelebb álló Hulkot kvázi eldugják – de legalább minden rajongó megnyugodhat, aki eddig azt hitte, hogy Bruce Banner ebben a kulcsfontosságú pillanatban épp valahol máshol tartózkodott.


(via Independent)