Brad Pitt úgy érzi, karrierje utolsó szakaszába lépett

A színész egy amerikai magazinnak beszélt meglepő őszinteséggel.

A GQ magazin legújabb számában Ottessa Moshfegh író Brad Pitt legvadabb álmai címmel portét készített a színész-producerről, amelyben "szó szerinti királycsinálónak" nevezi. Ugyan a cím alapján azt sejtenénk, hogy egy rendkívül pozitív írásról van szó, mégis, az 58 éves Pitt, akit egyaránt szeretnek a kritikusok és a közönség is, a cikkben megszólalva különös kijelentést tett: meg van győződve róla, hogy karrierje utolsó szakaszába ért.

Az utolsó negyede, talán a harmada. Milyen lesz ez a szakasz? És hogyan akarom ezt megtervezni?

Végleges választ nem ad erre a kérdésre, ám mint egyre inkább elkötelezett producer, gyaníthatóan még aktívabb lesz Plan B nevű produkciós cégével, ami eddig is szép sikereket ért el. A 12 év rabszolgasággal Oscar-díjat nyert partnereivel, Dede Gardnerrel és Jeremy Kleinerrel együtt, és jelenleg a következő filmeket készíti elő: Sarah Polley Women Talking című filmjét ("olyan mélyreható film, mint semmi más, ami ebben az évtizedben készült" – mondja Pitt), Jesse Buckley, Claire Foy, Frances McDormand, Rooney Mara és Ben Whishaw főszereplésével, bemutató előtt áll a Netflixnek készített Marilyn Monroe-ról szóló életrajzi film, a Blonde, Ana de Armasszal a címszerepben, valamint Maria Schrader She Said című filmje Megan Twohey és Jodi Kantor újságírók Harvey Weinstein elleni nyomozásáról.

Forrás: Amy Sussman/Getty Images

 

Ez nem jelenti azt, hogy eltűnne a filmvászonról. Pitt legközelebb David Leitch és a Sony nagyszabású blockbusterében, a Bullet Trainben (magyar címe A gyilkos járat, bemutató: augusztus 5.) játszik. Pitt egy Tokióból Kiotóba tartó sinkanszen  vonaton utazó, kiégett bérgyilkost alakít. Az őrült akciókomédia szereposztása lenyűgöző, hiszen olyan színészeket láthatunk Pitt mellett, mint Sandra Bullock, Aaron Taylor Johnson, Bad Bunny, Joey King, Zazie Beetz, Logan Lerman, Brian Tyree Henry, Michael Shannon és Karen Fukuhara.

"A Braddel folytatott beszélgetéseim során az első számú cél az volt, hogy olyan filmet készítsek, amely szórakoztató, elszabadult, friss és eredeti, ami miatt az emberek vissza akarnak majd jönni a moziba"– mondta Leitch, aki egykor Pitt kaszkadőrdublőre volt olyan filmekben, mint a Harcosok klubja, a Trója és a Mr. és Mrs. Smith.

December 25-én mutatják be Damien Chazelle Babylon című filmjét, ami Hollywood arról az időszakáról szól, amikor a némafilmekről áttértek a hangosfilmre, Pitt partnere Margot Robbie. Továbbá a jövőben láthatjuk még a színészt Jon Watts egyelőre cím nélküli, az Apple számára forgatott thrillerében, George Clooney oldalán.

A GQ interjújában Pritt meglepő őszinteséggel beszél, azt is elmeséli, hogyan szokott le a cigarettáról. "Volt itt egy nagyon klassz férfi csoportom, ami nagyon zártkörű és szelektív volt, így biztonságban éreztem magam. Számomra borzalmas dolgokat hallottam a többiektől, akik kiöntötték a szívüket."

Forrás: Matt Winkelmeyer/Getty Images

 

Szóba kerül a prosopagnosia nevű betegség is: a portrét készítő írónő férje ebben a betegségben szenved, azaz nem képes felismerni az emberek arcát. Ugyan Pittet hivatalosan nem diagnosztizálták, de néha alig emlékszik azokra az emberekre, akikkel találkozott, mert nehezen ismeri fel az arcukat.

Azt is megosztja, hogy sokáig nehezen ment neki, hogy örülni tudjon: "A zene olyan sok örömmel tölt el. Azt hiszem, az öröm egy újabb felfedezés. Mindig is az áramlatokkal mozogtam, bizonyos értelemben sodródtam, át a következőre. Azt hiszem, éveket töltöttem egy alacsony fokú depresszióval, és csak akkor tudtam elkapni az öröm pillanatait, amikor megbékéltem ezzel, és megpróbáltam elfogadni önmagam minden oldalát – a szépet és a csúnyát egyaránt."

A portréból kiderül, hogy egyik munkatársa sem szeretné, ha Pitt visszavonulna a színészettől, miután több mint 30 éve Hollywood egyik legkeresettebb tehetségének számít.

Ő az egyik utolsó megmaradt nagy filmcsillag.

– mondta Quentin Tarantino, aki a színésszel a Becstelen brigantyk és a Volt egyszer egy... Hollywood című filmekben dolgozott – utóbbiért Pitt a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjat kapta.

Egyszerűen másfajta ember. És őszintén szólva nem hiszem, hogy pontosan le tudnánk írni, hogy mi is ez, mert olyan, mintha a csillagfényt írnánk le. Akkor vettem észre, amikor a Becstelen brigantykat forgattuk. Amikor Brad volt a felvételen, nem éreztem, hogy a kamera keresőjén keresztül nézek. Úgy éreztem, mintha egy filmet néznék. Már a jelenléte a kép négy oldalán belül is ezt a benyomást keltette.

Tarantino így folytatta:

Ő egy régebbi típusú filmsztárt sugall. Nagyon jóképű. Nagyon férfias és nagyon menő is, a viccet is érti. 

Úgy tűnik, Pitt sem akar búcsúzni, és azt sugallja, hogy még évekig folytatja az alkotást, legyen szó producerkedésről, zenéről vagy egyik másik szenvedélyéről, a művészetről és a szobrászatról.

Azon lények közé tartozom, akik a művészeten keresztül beszélnek. Egyszerűen csak mindig alkotni akarok. Ha nem alkotok, akkor valahogy meghalok.

(Forrás: THR)

Címlapkép: Matt Winkelmeyer/Getty Images