Brett Ratner jól szórakozott azon, hogy előtte erőszakoltak meg egy 17 éves lányt

Keri Claussen Khalighi azt állítja, hogy Russell Simmons zenei producer úgy erőszakolta meg, hogy Brett Ratner a fotelból nézte.

Brett Ratner rendező-producer (X-men: Az ellenállás vége, Vörös sárkány, Csúcsformában-filmek) bűnei is szaporodnak - a korábbi ügyeiről mi is írtunk. A Los Angeles Times számolt be  Keri Claussen Khalighi modell szörnyű esetéről, amikor Russel Simmons zenei producer megerőszakolta, Rattner pedig mindezt végignézte.

Getty Images: Dale Wilcox / Stringer

 

1991-ben, amikor 17 éves volt, Khalighi egy szerep megbeszélése kapcsán találkozott a két férfival. Rattner akkor Simmons pártfogoltja volt mint videoklip rendező. A munkavacsora után felmentek Simmons lakására, hogy megmutassák a nőnek a klipet, amin épp dolgoztak. Ott a férfi hirtelen megvadult, és lerángatta a nő ruháit.

 

Bretre néztem, kértem, hogy segítsen, és soha nem fogom elfelejteni az arckifejezését. Abban a pillanatban rádöbbentem, hogy mindketten benne vannak.

Hiába küzdött, Simmons erőszakoskodott, majd orális szexre kényszerítette a nőt. Ratner közben csak ült, és nézte - mesélte Khalighi. Miután Simmons elengedte, a nő elment zuhanyozni, mert "undorítónak" érezte magát, ám a férfi néhány perc múlva utána ment, és a beleegyezése nélkül beléhatolt.  Khalighi ellökte magától, mire Simmons magára hagyta. "Nagyon fájt" - emlékezett vissza a nő.

Russell Simmons határozottan tagadta a vádakat, elmondása szerint semmi sem történt a nő akarata ellenére. Több mint két napot és egy éjjelt töltöttek együtt, és nyilvánosan is láthatták őket. Ratner viszont semmi olyasmire nem emlékszik, hogy Khalighi segítséget kért volna tőle.

Simmons zenei munkássága mellett emberjogi tevékenységeiről is, többek közt a vallásszabadság, a melegházasság és az esélyegyenlőség mellett is látványosan kiáll.