Brunhilde néni rossz helyen dolgozott – Egy német sors

Annak idején A bukásban Hitler titkárnőjének csillogó kék szemein keresztül láthattuk a Harmadik Birodalom szétesését, most a propagandaminiszter Goebbels jobbkezén van a sor egy új dokumentumfilmben.

Az idén 106 évesen elhunyt Brunhilde Pomsel Joseph Goebbels propagandaminiszter gyors- és gépírónője volt, aligha nevezhetjük háborús bűnösnek, a Birodalom fontos emberének vagy akár fanatikus nácinak. Titkárnő volt, akit jobban érdekelt a divat, mint a politika, inkább ment cukrászdába, mint birodalmi gyűlésre, mégis az ő kezén mentek át a százezrek életébe kerülő parancsok, az uszító beszédek – és nyilván rengeteg bagatell, hétköznépi munka. Tudta vajon a vele készült interjú idején már 105 éves, de ragyogó elmeállapotban lévő néni fiatal nőként, hogy minek a részese?

Az őt Berlin eleste után 1945-ben letartóztató szovjetek szerint biztosan bűnösnek tartották, hiszen öt év börtönre ítélték, Brunhilde néni azonban váltig állítja, az ítélet igazságtalanság volt, ő csak gépelt és iktatott, és ezzel nehéz vitatkozni. A négy rendező által készített osztrák dokumentumfilm, az Egy német sors egy harmincórás maratoni interjú 107 perces összefoglalója, amelyet csak néha szakít meg egy-egy archív filmfelvétel, propagandafilm vagy éppen egy sokatmondó idézet egykori főnökétől – amit talán pont Brunhilde néninek mondott tollba. És persze elgondolkodtató, hogy mit higgyünk el az értelmes, szelíd tekintetű, csupa ránc asszonynak, aki saját bevallása szerint csak azért volt tagja a náci pártnak, mert ez segített munkát szerezni.

Tulajdonképpen minden hihető, amit a néni mond, mégis érzi az ember, hogy munkájával, hallgatásával vagy éppen tudatlanságával részese volt a Harmadik Birodalom bűneinek. Ráadásul zavarbaejtő hallgatni, amikor Goebbelst szerető apaként és férjként írja le, hiszen tudjuk, hogy a bukás után a propagandaminiszter és felesége a kisgyerekeket is magával rántotta az öngyilkosságába. Az Egy német sors hihetetlenül érdekes korrajz és látlelet, annál is inkább, mert egy hétköznapi ember szemszögéből, mégis a hatalom közvetlen környezetéből mutatja be minden idők egyik legszörnyűbb, legembertelenebb rendszerét, aminek mégis volt egy egészen emberi arca.

Brunhilde Pomsel 2017 január végén hunyt el 106 esztendős korában Münchenben, vénkisasszonyként halt meg, évtizedeken át a német közmédiában dolgozott titkárnőként.