Három brit tinilány érkezik egy görög buliszigetre, hogy megünnepeljék a még nem is tudott eredményű érettségit és felvételit – természetesen agyeldobós, féktelen bulizással. Tara, Skye és Em a helyszínen összebandáznak néhány honfitársukkal, és onnan kezdve a srácokkal folyik tovább a csapatás. Elvileg semmi sem áll az útjába, hogy a barátnők életük legjobb nyaralását töltsék Görögországban, de történik valami, ami megkeseríti az élményt, elsősorban a film főhősévé előlépő Tara számára.

A Hogyan szexeljünk előzetese, illetve a filmről szóló közbeszéd alapján ez a bizonyos történés valami nagyon baljós dolognak tűnik, és spoilerezés nélkül nem fedhetjük fel, pontosan miről van szó, de inkább olyasmire gondoljunk, amit a lány nem tud hogy kezelni, és főleg azt nem tudja, hogyan kell megakadályozni, hogy újra megtörténjen.

Nem brutális sérülés ez, csak egy karcolás – abból azonban az a fajta, ami egy egész életre nyomot hagy.

Ezek a Z generációs fiatalok ugyanis azt pontosan tudják, hogy ha valamelyikük eltűnik, hogyan kell bemérni az illetőt a mobilja helyzete alapján, arról azonban fogalmuk sincs, hogyan kérdezzék meg a társukat, hogy mi bántja, a másik oldalról pedig, hogy hogyan kérjenek segítséget, hogyan fogalmazzák meg, hogy mi fáj. A generációkutatók ugyan az X generációt szokták elveszett nemzedéknek nevezni, de Walker filmje alapján a Z-re is abszolút igaz ez az állítás – abban az értelemben legalábbis, hogy teljesen tanácstalanok, és még csak nem is tudnak róla.

Tara privát kis tragédiáját ennek megfelelően a filmben számos apróság előlegezi meg, amelyek okosan vannak elrejtve a Hogyan szexeljünk amúgy nagyon impulzív, nagyon intenzív, zajos és színes világában. A lány sebezhetőségét és védtelenségét például már az jelzi, hogy Skye, aki elvileg a legjobb barátnője, ha nem is folyamatosan, de visszatérően bullyingolja:

Tarát pedig hiába bántják ezek a látszólagos apró szurkálódások, fogalma sincs róla, így nem is tud reflektálni rá, hogy ez egy toxikus kapcsolat, amit nem fenntartania, ápolnia kéne, hanem inkább kilépni belőle. A lány ugyanígy nem tudja később megvédeni magát a vakációt megkeserítő történéssel szemben sem,

hiszen végeredményben mindenkivel szemben kiszolgáltatott, akivel csak kapcsolatba kerül

– és nagyon rosszul választja meg, pontosabban nem választja meg, hogy kikkel kerül szorosabb viszonyba, csupán sodródik.

A barátságok esetlegessége több más ponton is megjelenik a filmben. Egy alkalommal például a lányok által a szigeten megismert srác, Badger panaszkodik róla Tarának, hogy igazából egyáltalán nem bírja útitársát, Paddyt: a fiú csak azért a legjobb haverja, mert együtt nőttek fel, és az anyáik közeli barátnők. Nagyon szemléletes ezenkívül az a történés is, amikor a főhősnő elsodródik a cimboráitól, és új bulipartnerekre lel, akik igazából sokkal kedvesebbek vele, mint a haverjai és legközelebbi barátai, és sokkal jobban is érzi magát velük, később mégsem tér vissza hozzájuk.

Az pedig már egyenesen romkomszituációt idéz, hogy Tara és Badger között egyértelmű a szimpátia, a srác kedves és gondoskodó a lánnyal, ő mégsem őt választja, hanem a „rosszfiút”, Paddyt (egyebek mellett talán részben azért, hogy így szúrjon vissza Skye-nak, akinek szintén tetszik Paddy). A szokásos „ott van a szeme előtt a megfelelő partner, ő mégsem veszi észre” klisét a Hogyan szexeljünk persze egyáltalán nem vígjátéki módon dolgozza fel, hanem ez is egy újabb pont azon a listán, hogy a főhősnő mennyire elveszetten mozog a kapcsolatok világában.

A Hogyan szexeljünk végén azt látjuk, hogy – ahogy nyilván sokunk vakációja után alakult már így – az addigi bulipartnerek a nyaralás végeztével, miután hazatérnek, vélhetően sosem találkoznak újra, hiszen az ország egészen eltérő pontjain laknak. A film tanulsága viszont, hogy ezek az eldobható barátságok gyakorlatilag ugyanolyan súlyúak, mint a lányok közeli kapcsolatai. Azaz fordítva:

a szoros barátságok bizonyulnak ugyanolyan eldobhatónak és súlytalannak, mint az átmeneti, ad hoc viszonyok.

Ezek a féktelenül partizó brit fiatalok egyébként bármelyikünk számára ismerősek lehetnek, aki járt már az elmúlt tíz-tizenöt évben Budapest belvárosának bulinegyedében, Walker segítségével azonban megpróbálhatjuk érző emberekként kezelni őket. Hiszen ahogy ellenszenves csürheként járják a várost (a Hogyan szexeljünkben sok ilyen jelenet is van),

nagyon könnyű dehumanizálni őket

– viszont ami ennél sokkal szomorúbb, hogy a jelek szerint egymást is dehumanizálják.

Ennek egyik eszköze az egymás igényeire fittyet hányó kötelező bulizás, ami menetrendszerűen eljön minden nap végén, akár van hozzá kedve az illetőnek, akár nem. A bulizásnak elvileg annak az eszközének kéne lenni, hogy jól érezzük magunkat, de itt eszköz helyett céllá, örömtelen teljesítménytúrává válik, amelynek során szemmel láthatón nem érzik jól magukat az érintettek. És persze ennek a mélyén is azt találjuk, hogy mindennek a legfőbb oka, hogy hőseink (mivel máshogy szocializálódtak) nem tudnak megfelelően kommunikálni, így végeredményben megfelelően bánni egymással.

A Hogyan szexeljünk kísérőfilmjeként vetített, Cannes-ban szintén díjazott animációs rövidfilm, a 27 pedig megmutatja, hogy a problémák nem múlnak el a késő huszonéves korra sem, csak átalakulnak. De Buda Flóra Anna legalább tudja keserédesen és szimpatikus öniróniával kezelni a dolgot, míg – a nem mellesleg eredetileg operatőr – Molly Manning Walker színpompás kis univerzumában

szomorú kontrasztot alkot az élénk, vidám, nyári, illetve a bulihangulatot aláfestő neonszínekkel a sötét mondanivaló.

Eközben a magyar fiatalok...

FOMO - Megosztod, és uralkodsz - Nézzük meg, hogy buliznak a fiatalok, és borzadjunk el rajta

A nyögvenyelős cím ellenére a FOMO abszolút természetességgel visz be minket a mai fiatalok bulivilágába, hogy aztán elbizonytalanodjon, amikor igazi drámát kell ábrázolnia.

Tovább