Harmadik évébe lép a Gyárkert Kultúrpark, amely az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részeként indult el 2023-ban, és mára a Balaton Régió egyik legmeghatározóbb szabadtéri koncerthelyszínévé nőtte ki magát. A veszprémi nyár elengedhetetlen része lett a Gyárkert, ahol idén is a hazai könnyűzenei élet szinte valamennyi nagyágyúja fellép.
Molly Manning Walker Cannes-ban díjazott első filmje egy egész generációról fest látleletet – meglehetősen kiábrándítót. Kritika a Hogyan szexeljünk című brit filmről.
Eredetileg Liam Neeson is benne lett volna a filmben. A Warner stúdiónak két peres ügye is kerekedett a forgatás alatt.
Következzék néhány szilveszteri epizód, amikor a teleregény szereplői elfeledkeztek a nyomasztó közüzemi számlákról, és 200 méteres siránkozásban csak bronzéremre futotta nekik!
Június 5-én volt 14 éve, hogy bemutatták ezt az őrült vígjátékot, amelynek a harmadik részét pedig épp tíz éve láthattuk először. Ennek örömére ajánlunk még 10 olyan filmet, amelynek hasonlóan gátlástalan a humora.
Ha a filmekben buli van, akkor nagyon buli van. Nem biztos, hogy érdemes otthon is kipróbálni, de nézni azért jó ezeket.
Nem csoda, hogy vegyes volt a nézői fogadtatás, hiszen az édeskés Kaliforniai álom után Damien Chazelle a Babylonban túlságosan is élethűen ábrázolja az 1920-as évek Hollywoodját. Mutatjuk a legnagyobb korabeli botrányokat, amelyek megihlették a filmet.
Itt a szinkronos előzetes Damien Chazelle (Whiplash, Kaliforniai álom, Az első ember) Babylon című, igazi sztárparádéval érkező alkotásához.
Az Énidőben Kevin Hart Amber Heard nyomdokaiba lép, miközben a film komoly dolgokról (is) akar beszélni. Kritika a Netflix új vígjátékáról.
De hiszen csak most lett vége a 2000-es éveknek, nem igaz? Ahelyett, hogy azon kezdenénk szomorkodni, hogy milyen rég is voltunk igazán fiatalok, inkább táncoljunk egy nagyot a szóban forgó évtized legnagyobb slágereire.
A karácsonyi időszak sem telhet el koncertek és partik nélkül, ezért kiválogattunk néhányat Budapest zenei kínálatából 2020. január 1-ig.
Művészetek Völgye, Campus Fesztivál, Libegők Éjszakája, Krisna-völgyi Búcsú, SUN Festival, Babel Sound: összeszedtük a hétvége legizgalmasabb programjait!
Filmmel, lóversennyel, klasszikus zenével vagy dübörgő négynegyeddel ünnepelnél? Mindenre van egy ajánlatunk.
A szilveszter hagyományosan a bulizás, a jókedv, a vidám lerészegedés időszaka, és vannak szép számmal erről megemlékező filmek – de mi most inkább azokat az alkotásokat szedtük össze, amelyekben valamilyen kisebb-nagyobb katasztrófa történik az év utolsó napján a hősökkel. Szóval eszünkbe se jusson utánuk csinálni!
Az idők során megszokhattuk, hogy mindig van valamilyen filmvetítés a Sziget fesztiválon (ez alól az idei év sem kivétel). Na de mi van, amikor nem a Szigeten megyünk moziba, hanem a Sziget megy moziba? Mutatjuk a legjobb filmeket, amelyekben fontos szerepet kapott kedvenc zenei fesztiválunk!
Minden házibuli lassan indul, és egyszer eljön az a pillanat, amikor már táncolni kellene, de senki nem akarja elkezdeni. Ezen a pillanaton segíthetnek átlendülni ezek a filmes táncjelenetek, amiktől még a falábúaknak is mozogni támad kedve. A szemfülesebbek néhány táncmozdulatot is elleshetnek. Ehhez főleg olyan filmekből válogattunk, ahol nem profik perdülnek táncra.
Ha partit szervezel szilveszterre, és szeretnéd, hogy minél többen értesüljenek róla, küldd el nekünk a buli adatait!
A mára Magyarországon is elterjedt angolszász ünnep, a halloween október 31. éjszakáján beöltözésre, önfeledt kikapcsolódásra szólít mindenkit. Összeválogattunk néhány programot, ahol ezt ti is megtehetitek.