Szilveszteri durranások (1992)

Ebben a méltatlanul elfeledett Kenneth Branagh-filmben a legjobb brit színészek sorakoznak fel magától Branagh-tól kezdve Hugh Laurie-n át Emma Thompsonig és Stephen Fryig – és még mindannyian hamvasak és fiatalok. A sztori szerint hat egykori egyetemi jó barát tíz év után ismét találkozik, amikor egyikőjük meghívja őket szilveszterezni vidéki birtokára, ahol mind meg is jelennek, egyesek csatolt részeikkel együtt.

A találkozó azonban egyáltalán nem sül el jól, a régi vicces sztorik helyett inkább a régi ellentétek kerülnek újból elő, és a helyzetet fokozza, hogy az egyik házaspár elveszítette csecsemő gyermekét, amit egyáltalán nem sikerült kiheverniük (a fenti jelenetben kettejük veszekedését láthatjuk). És akkor a film végének tragikus fordulatáról, a szilveszteri buli igazi apropójáról még nem is beszéltünk...

BÚÉK (2018)

Egy baráti találkozó áll az olasz Teljesen idegenek című film remake-jeként készült magyar BÚÉK középpontjában is, amelynek cselekményét az újra alkotói (Goda Krisztina rendező és Divinyi Réka forgatókönyvíró) szilveszterre tették át. A sikamlós alaphelyzet azonban maradt a régi: a három párból és egy egyedülálló barátjukból álló társaság azt a nagyon veszélyes játékot kezdi el játszani, hogy mindenki kiteszi az asztal közepére a mobiltelefonját, és onnantól kezdve egész este közösen olvasnak el minden, arra érkező üzenetet és válaszolnak a beérkező hívásokra.

A bili természetesen hamarosan kiborul, egytől egyig mindenki esetében, és a kellemetlen feszengés garantált, hiszen különféle megcsalásoktól kezdve forró szexchaten át titkolt felmondásig mindenkinek van valami takargatnivalója. Az olasz eredetihez képest a magyar verzióban minimális változtatás történt, ami nem is baj, hiszen a Paolo Genovese és társai által kitalált high concept elképesztően erős – a magyar színészek pedig (Szávai Viktória, Mészáros Béla, Hevér Gábor, Bata Éva, Lengyel Tamás, Törőcsik Franciska és Elek Ferenc) elejétől a végéig a leghitelesebben ábrázolt rezdülésekkel viszik végig a minikatasztrófákkal dúsított sztorit.

Strange Days – A halál napja (1995)

Ez a James Cameron forgatókönyve alapján Kathryn Bigelow által rendezett neonoir nem kevésbé jelentős szilvesztert örökít meg, mint az ezredforduló előestéjét, azaz 1999. december 31-ét – ami esetünkben a jövőnek számít, hiszen a filmet pár évvel korábban forgatták. Ez a jeles alkalom azonban semmi jót nem ígér, mivel az alkotók víziója szerint a közeli jövő maga a káosz és pusztulás, ahol a rendőrök feketékre vadásznak, és ahol csak valami olyasmivel lehet kibírni az életet, ami még a drognál is jobb.

Főhősünk, Lenny (Ralph Fiennes) olyan high-tech drogdíler, aki félórás emberi élményklipekkel (ez egy darab valaki másnak az életéből, egyenesen az agykéregből közvetítve) kereskedik. Egyetlen szabályt hozott saját maga számára: nem értékesít „halálklipeket”. Amikor azonban mégis a keze (szeme) ügyébe kerül egy gyilkosnak a tette elkövetésekor rögzített élményklipje, ő maga is veszélybe keveredik. Miközben régi szerelme (Juliette Lewis) után epekedik, Lennynek így meg kell oldania egy bűnügyet is, miközben az ellenségei jóval többen vannak, mint a barátai – ezért nagyon is kétesélyes, hogy mit hoz számára az új évezred.

A Poszeidon katasztrófa (1972)

A listánkon szereplő filmek közül vita nélkül A Poszedion katasztrófa az, ahol a szilveszteri mulatság a lehető legtöbb ember számára hozza el a lehető legsúlyosabb dolgot, amit csak lehetséges, hiszen egy katasztrófafilmről beszélünk. Ronald Neame rendezése 25 évvel a Titanic előtt mutat be egy tengeri szerencsétlenséget, nevezetesen egy New York és Athén között közlekedő hatalmas luxushajó, a Poseidon és utasainak pusztulását.

Mikor egy irtózatos méretű hullám felborítja a hajót, az utasok közül mindössze kilencen maradnak életben, élükön Frank Scott tiszteletessel (Gene Hackman alakításában), aki elszánja magát, hogy életben tartja és kivezeti a kis csoport tagjait a süllyedő vízi járműből. A dolog nem egyszerű, mivel a feje tetejére állt bálteremből az ily módon fölülre került hajófenékhez kell eljutniuk, és a túlélők útját a be-betörő víz mellett robbanások is szegélyezik. És lehet, hogy a kilencvenes évek jelentik a katasztrófafilmek fénykorát, de a hetvenes évek volt a klasszikus katasztrófafilmek korszaka, amikor már teljesen élvezhető, becsületes darabok születtek, így az Airport-filmek és a Pokoli torony mellett A Poszeidon katasztrófára nem csak szilveszterkor érdemes emlékezni.

Az utolsó vakáció (2006)

Habár ez a Queen Latifah főszereplésével készült film elvileg vígjáték, azért az ebben látottak megismétlését sem ajánljuk semmilyen szilveszteri partira. Főhősünk, Georgia ugyanis megtudja, hogy halálos beteg, ezért úgy dönt, hogy élete utolsó hátra lévő három hetét álmai városában, Karlovy Varyban, egy luxusszállóban fogja eltölteni. A nem túl tehetős, egyszerű áruházi eladóként dolgozó nő ezért pénzzé teszi minden megtakarítását, és a cseh habcsókvárosba érve úgy kezdi el kiélvezni az életet, mintha nem lenne holnap (számára ugye nincs is).

A szálloda többi gazdag lakója közül Georgia több barátra, de néhány ellenségre is szert tesz, akiket irritál a nő életöröme és totális szabadsága. Ezért a rosszindulatúbbak nyomozni kezdenek, hogy kiderítsék, mégis ki lehet ez a titokzatos nő, aki két kézzel szórja a pénzt, és a nagy leleplezésre a szilveszteri partin kerül sor. A fenti videón azt láthatjuk, amikor hősnőnk frissen értesülve a betegségéről kissé kiakad az istentiszteleten, a lenti részlet pedig azt mutatja be, hogy Georgia eleinte még kissé idegenül mozog a luxushotel közegében, és nagyon magányosnak tűnik.

A nagy kvízválasztó (2006)

James McAvoynak ez a sajnos nem túl ismert, korai filmje az 1985/86-os év fordulóján játszódik (így tele van olyan nagy nyolcvanas évekbeli slágerekkel, mint az Eye of the Tiger, a Wonderful Life vagy a Venus), és egy önértékelési gondokkal küzdő fiatal fiúról szól, aki hátrányos helyzete és nem túl előkelő származása ellenére beküzdi magát egy neves angol egyetemre – de ez még nem elég neki, hiszen ő a legokosabbak között is a legokosabb akar lenni, és felvételt nyer az iskola kvízcsapatába, ahonnan már egyenes út vezet a tévé által is közvetített Egyetemek Vetélkedőjéig.

Hősünk, Brian azonban kitartó munkával eléri, hogy több egymást követő katasztrofálisan rossz döntéssel maga ellen fordítja azt a kevés barátját is, aki van neki, továbbá szinte minden csapattársát az életét jelentő kvízcsapatban. És ha mindez nem lenne elég, a fiú még az életében felbukkanó két nő közül is a rosszat választja. Ráadásul amikor végül mégis a jó nő mellett köt ki, akkor meg rossz nevet mond – ezt egyébként a film előzetesének a készítői is olyan sarkalatos pontnak érezték, hogy a trailerbe is bekerült, lásd fent.

Alkony sugárút (1950)

Billy Wilder noirklasszikusának híres első jelenetében egy holttestet láthatunk, amely egy úszómedence vizén lebeg. A több pisztolylövéssel megölt fiatal forgatókönyvíró, Joe Gillis az, aki saját maga meséli el a nézőnek, hogy jutott idáig. A küszködő művész egy félévvel korábban a véletlennek köszönhetően vetődött el egy elfeledett némafilmsztár, Norma Desmond villájához, ahol a nő, mikor megtudja, hogy egy forgatókönyvíróval van dolga, felkéri saját scriptje csiszolgatására, amellyel a nagy visszatérését tervezi.

A közös munka miatt Joe beköltözik Norma házába, ahol csakhamar bizarr kapcsolat alakul ki köztük. A férfi az idős asszony kitartottja lesz, aki zsarnokként uralkodik rajta. A fordulópontot éppen a szilveszter éjszaka jelenti a két fél kapcsolatában (ezt láthatjuk fentebb): ekkor történik, hogy Norma szerelmet vall Joe-nak, aki azonban elrohan egy vidám szilveszteri mulatságba, hogy vele egyidős emberekkel legyen. Az előtte lezajlott nyomasztó percekben, Joe és Norma közös tánca során azonban nemcsak a két színész (William Holden és Gloria Swanson) nagyszerű játékában gyönyörködhetünk, de tanúi lehetünk annak is, ahogy a főhős sorsa megpecsételődik.