Amikor először bejelentették, hogy az új Batman főszereplője Robert Pattinson lesz, mindenki felkapta a fejét, nyilván én is. Az angol Pattinsonra nyilván ráragadt az Alkonyat-filmek bélyege, később inkább művészfilmekben láthattuk, ráadásul van benne valami furcsán kisfiús, pedig már 35 éves, vagyis nem sok minden predesztinálta a Denevérember szerepére, pedig utólag nézve tökös lépés volt a DC Films és a forgalmazó Warner Bros. részéről, ahogy az is, hogy ez a Bruce Wayne nem egy szuperhős moziverzum része.

A tökösség persze mindig jókora kockázattal jár.

Megszoktuk, mert erre szoktattak minket rá, hogy a szuperhősök már nem járnak egyedül, mindenféle szövetségekbe rendeződnek, nevezzék azt a Bosszúállóknak vagy az Igazság Ligájának, a Galaxis Őrzőinek, és ha egy-egy hős kap is saját filmet, azokban is vannak vendégfellépők, és minden egyes új résszel bővül és tágul ez a világ, maximalizálva a profitot és a nézőszámot. Igaz, Christopher Nolan zseniális filmjeiben a Sötét Lovag még egyedül nézett szembe a bűnnel, de az utolsó film, Az Igazság Ligája (2017) már egy teljesen más vonalat képviselt: franchise-ban nyomta. Ehhez képest furcsa, hogy Matt Reeves (Cloverfield, A majmok bolygója - Forradalom) vissza mert nyúlni a gyökerekhez,

Bruce Wayne pedig újra magányos igazságosztó. Ahogy én láttam, magányosabb, mint valaha volt.

Ez a Bruce Wayne még csak kezdő igazságosztó, még csak két éve nyomja a melót, álmatlanságban szenved, és csak vékony vonal választja el Batman és Wayne személyét – ami azt illeti, az utóbbi mintha nem is nagyon létezne. Mintha maga a Wayne-birodalom se létezne, legfeljebb említés szintjén, ennél fogva

Batmannek sincs „hátországa” sem.

Itt még nincs Batmobil, nincsenek spéci kütyük, csak az alapfelszerelés, Meg a hűséges Gordon hadnagy (Jeffrey Wright) és a jó öreg Alfred (Andy Serkis), aki elődeinél kicsit kevésbé tisztelettudó. Csakhogy mielőtt megtudhatnánk, hogyan dolgozik ez a Batman, bejelentkezik egy őrült sorozatgyilkos, a Rébusz (Paul Dano) aki Gotham City legkorruptabb vezetőire vadászik, és aki rejtvényekkel hívja hősünket játszani.

Ez a Rébusz sokkal inkább olyan, mintha egy horrorfilmből lépett volna ki, mint egy képregényhős, ahogy maga

a film is sötétebb, mocskosabb, mint elődei.

Hol van már Tim Burton csiricsáré szuperhős vidámparkja, Joel Schumacher akcióvígjátékba hajló meséi vagy Nolan grandiózus hőseposzai? Ez a Gotham egy koszfészek, egy fertő, amelyről egyedül Bruce Wayne hiszi, hogy megérdemli a megváltást – ez ugye minden Batman film alaptézise, megérdemli-e az egész Amerikát képviselő Gotham a jobb sorsot és magát Batmant. Ami engem illet, egy ilyen helyről simán lemondanék, különösen azután, ahogy Rébusz egymás után rántja le a leplet minden gazemberről – tulajdonképpen Batman munkáját végezve el. Itt Batman nem hős, hanem sokszor szemlélő vagy a halálos rejtvények megoldója, egyfajta detektív maga is, miközben a rendőrség velejéig korrupt, ahogy mindenki más is az. Kivéve persze Selena Kyle-t (Zoë Kravitz), a Macskanőt, aki tolvajként már-már tisztességesnek hat.

Ez a Batman esendő, néha tétova,

aki ugyan hamarabb oldja meg a rejtvényeket, mint bárki más, de így is sok lépéssel le van maradva a főgonosztól és annak visszataszító trükkjeitől, ami hangulatában és történetében is gyakran idézi meg David Fincher Hetedikjét (1995). Ez egy merész koncepció, ahogy merész koncepció volt a Batman filmek egyik főgonoszát egy szerencsétlen érzelmi roncsként bemutatni a Jokerben (2019). A Jokernél bejött a játék a műfajjal és a szövegkörnyezet megváltoztatásával, és lehet, hogy a Batman esetében is bejön, de nem biztos.

Ez a nem különösebben bonyolult történet, amelyen jó pár lyuk is tátong, még akkor is közelebb marad a szuperhősfilmekhez, ha hőse nem profi szuperhős, főgonosza pedig nem tipikus képregényhős. Maradnak a szuperhős kellékek, marad az akció, marad Gotham megmentése valamiféle apokaliptikus pusztulástól, ami mintegy slusszpoénként kerül elő a végén, noha a műfaj nélkülözhetetlen eleme. És van a Macskanő, akinek jutott egy mellékszál, Zoë Kravitz pedig úgy jár és kel, úgy beszél, ahogy kell, és vicces a jelmeze is. Ő persze mindig jó, csakhogy ő és a mellékszál az egész történet szempontjából egy az egyben elhagyható lett volna, ahogy maga a Pingvin (a zseniálisan elmaszkírozott Colin Farrell) régóta várt alakja sem kapta meg azt a hangsúlyt, amit kaphatott volna, pedig róla sajtóztak egyfolytában.

Az Ave Maria dallamára lüktető sötét tónus viszont nagyon is működik, ahogy Robert Pattinson is meglepően jó Batmanként.

Pont azt hozza, amiben talán mindenki kétkedett, a brutális fizikai erőt és az impozáns fellépést.

Bruce Wayne-ként talán kevésbé meggyőző, de ha választani kell Batman és Wayne között, mindenki Batmant választja, nem igaz?

Értékelés: 7/10