Más az, amit eltervezel, és más az, ami végül megtörténik, fedi fel az élet titkát az egyik főhős, és látszik, a filmben mindenki elhiszi, hogy ez így itt és most először hangzik el. Mindez persze New Yorkban!
New York az egész világ, tudjuk meg valamikor a film közepe táján, és ezt Woody Allennek még hajlamos voltam elhinni, Marc Webbnek (500 nap nyár, A csodálatos Pókember) már sokkal kevésbé. Merthogy itt ezt a szánkba rágják, sokszor elmondják, folyton különböző városrészek neveivel dobálóznak, és divatos helyeket mutogatnak, sőt, azt is megtudjuk, hogy itt, ha valaki fiatal és szemüveges, akkor biztos nagyon tehetséges. Mert ez New York. A világ közepe, és ennél többet már nem is kell magyarázni, mert minden, ami ITT történik, az fontos.
Fontos, hogy egy Thomas nevű fiatal srác nem találja élete célját, pedig apja ezt várja tőle, anyja meg boldogtalan, szerintem azért, mert nem csinál semmi hasznosat, a film ezt nem igazán boncolgatja. És egy nap a fiú egy gyönyörű nővel látja meg, akit követni kezd, majd kérdőre von, de tudjuk ám, nem csak a felháborodás vezeti, és roppant valószínű módon a nő viszonyt kezd – sőt, kezdeményez – a gyámoltalan, szemüveges sráccal. De várjunk csak! Mert ez egy olyan film, hogy amikor a főhős bizonytalan, még szemüveget hord, amikor végre tököt növeszt, akkor már nem, és így sem megy neki a lámpaoszlopnak. Mert így a legostobább néző is világosan érti, ez a srác végre férfi lett, kiállt magáért, és merészet lépett. Ami egy átlagos vígjátéknál még hihető fejlemény, de egy magát nagyon okosnak képzelő filmnél egy icipicit olcsó fogás.
Merthogy a New York-i afférok nagyon okosnak képzeli magát, és ezt folyton hirdeti is, aminek sajnálatos módon az elsőszámú szócsöve a titokzatos szomszédot alakító Jeff Bridges. Aki idős korára szeret bölcselkedni, mindenféle mentorokat játszani, és ide sem véletlenül került, mert executive producer is egyben. Persze Bridgest mindig élvezet nézni, még akkor is, ha Coelho idézeteket zsolozsmázik, ugyanez viszont nem igaz a fiatal főszereplőre, Callum Turnerre (A királynőért és a hazáért), aki szimplán idegesítő. Mostanra már bevett gyakorlat lett Hollywoodban, hogy az árnyaltabb szerepekre brit színészt hozatnak, ami rendszerint be is válik, de mostanra kifogyhattak az elsőosztályú jelöltekből. Turnernek egyszerűen nem jutott elég karizma, hogy izguljunk érte, hogy elhiggyük, már semmit sem csinál, mégis ISZONYÚ tehetséges, és még Kate Beckinsale is pont rá indul be.
Egyébként pont Beckinsale jön ki a legjobban az egészből, aki egyrészt jobban néz ki, mint tíz éve, másrészt az ő karaktere kevesebbet bölcselkedik. És persze ott van Pierce Brosnan, most is karót nyelten, elegánsan az apaként, illetve a Szex és New Yorkos Cynthia Nixon az anyaként, és vele persze be is zárul a kör, mert az ő személye az újabb emlékeztető arra, milyen ISZONYÚ menő hely New York. Tessék csak megkérdezni bármelyik New York-it! És a filmnek nincs is más tanulsága, mert a végén minden elrendeződik, kiderül valami, amire az elején senki sem számított, és mindenkinek elrendeződik a sorsa, és bár minden tisztességesen végig van játszva, végig nincs egy olyan pillanat, ami megemelné bármelyik néző pulzusszámát. És nem véletlenül emlegettem Woody Allent az elején, mert mindvégig olyan érzésem volt, mintha egy felhígított Allen filmet néznék.
Értékelés: 5/10
