Az ünnepelt lengyel rendező, Krzysztof Zanussi a szintén ünnepelt magyar rendező, Szabó István munkásságát idézi meg a Faust legendát is feldolgozó munkájában a Monarchia végnapjairól és egy hatalommániás orvosról.
Az egész egy emberöléssel végződő nemi erőszak kísérlettel kezdődik évekkel az I. világháború előtt. Jó doktorunk ugyanis egyik betegénél járva valahol a cári Oroszország által uralt lengyel vidéken megkívánja a gyönyörű fiatal lányt – miért kerget az lepkéket a napsütésben és miért kacérkodik?, kérdeznék bizonyos kommentelők, ha ez valóban megtörtént volna -, ám az nem kívánja vissza a férfit, aki egy jó adag éterrel dönti le az ágyba a klasszikus lengyel szépséget. Aki rögtön bele is hal a dózisba, mert az éter okozhat vidámságot, megszünteti a fájdalmat, rendkívül gyúlékony, és bele is lehet halni, ahogy látjuk, elég könnyen.
A doktor urat rögtön halálra is ítélik, de a vesztőhely nem túl meggyőző díszletei között megérkezik a parancs, az ítéletet száműzetésre változtatták. Hamarosan azonban a határ túloldalát látjuk, mint a Monarchia katonaorvosa Przemyśl erődjének vastag falai között Galíciában, és újra előkerül az éter, immár hivatalos formában, hiszen parancsnoka jóváhagyásával folytatja a kísérletezést, a cél pedig az emberek feletti hatalom elérése – az sem baj, ha ebben az esetben egyetlen, segédként mellécsapódott parasztfiúról vagy a katonai bordélyban dolgozó lányokról van szó. És olyan, mintha a hamarosan a 80. születésnapját ünneplő Krzysztof Zanussi ezúttal egy Szabó István filmet készített volna. Az Éter ugyanis mind felvetett kérdéseiben, témájában és közegében Szabó nagyszerű trilógiájára, a Mephistóra (1981), a Redl ezredesre (1985) és a Hanussenre (1988) emlékeztet, sőt, nem is csak emlékeztet, olyan, mintha ezen három mű egyfajta összegyúrása lenne.
Ott van a hatalom kérdése, a hadsereg merev hierarchiája, a szétesni készülő Monarchia és egy új világrend küszöbön lévő kialakulása, ott van a tudomány viharos és nem várt eredményeket hozó fejlődése, és persze ott van az új, világmegváltónak hitt ideológiák szárba szökkenése. Csak sajnos mindezek nem annyira erősen, meghatározóan vannak jelen, mint a megidézett művekben. És még valamire emlékeztet az Éter: a katonaorvos és a sokszor kísérleti nyúlként használt segédjének bizarr kapcsolatából Georg Büchner ezerszer feldolgozott drámája, a Woyzeck köszön vissza. És meglehet, hogy szerencsétlen Woyzeck motívumát már simára koptatták – ahogy a Mefisztóval kötött üzletet is -, de Zanussi szinte semmit nem tud kihozni belőle. Itt nincs megalázottság, kiszolgáltatottság vagy keserűség, csak valami furcsa szolgalelkűség, ahogy az orvos alakja sem válik igazi fauszti figurává. Nem mintha Jacek Poniedzialek (A varsói csata, 1920, Az érem másik oldala) rossz lenne főszereplőként, csak nincs igazán mit eljátszania, pláne úgy, hogy bizonyos fordulatok, mint például a kémkedés teljesen hiteltelenek, és ebből nehéz lehet dolgozni.
Persze az Éter nem teljesen elveszett vagy elvesztegetett film, mert ha elvesszük a nagy, filozófikusnak szánt kérdéseket a hatalomról, kísértésről, fájdalomról és egyebekről szóló, rendszerint csak megkezdett eszmefuttatásokat, akkor egy izgalmas és míves filmet kapunk egy nagyon is esendő emberről, és egy olyan korról, ahol teljesen mást gondoltak a közeljövőről, mint ami végül lett belőle. Amit nem mellesleg nagyrészt nálunk, hazai koprodukcióban készítettek, a Magyar Nemzeti Filmalap is támogatta, illetve számos magyar filmes vett részt az elkészítésében. Köztük van László Zsolt, aki, bár nincs sok szövege, újra és újra feltűnik, hiszen ő a történet egyik legfontosabb alakja.
Értékelés: 6/10
