Díjazták a legjobb plakátokat is az Arany Blendén, és több előzetes premierjét is itt tartották.
Ötödik alkalommal adták át az Arany Blende trailer- és plakátdíjait. A zsűri fődíját az Emma és Eddie: a képen kívül című dokumentumfilm előzetese kapta, a legjobb plakát a Keltető/Hatchery lett, a legjobb játékfilmtrailer a Hat hét című filmhez készült. A rendezvényen négy trailerpremier is volt, az előzeteseket az alkotók mutatták be.
A legjobb trailerek
Az Emma és Eddie: a képen kívül című filmhez az Arany Blendét érő előzetest Horváth Ádám készítette, a zsűri indoklása ez volt:
A legjobb játékfilmtrailernek járó Ezüst Blendét a Hat hét trailere érdemelte ki. Az előzetes Bouandel Doraya munkája.
A zsűri indoklása:
A Bronz Blende a legjobb teasert jutalmazta, ezt a Lefkovicsék gyászolnak kapta, a trailerproducer Fehér Marcell.
A zsűri indoklása:
A teaser formátuma szándékosan ellentétes a film stílusával és zsánerével, ebből az ellentétből pedig egy finom, de nagyon hasznos geg születik.”
A Neon Blendét, a zsűri különdíját, amely minden évben más kiemelkedő megoldást díjaz, idén a Kojot négy lelke teaser kapta, a trailerproducer Boldizsár Péter.
A legjobb plakátok
A zsűri további négy plakátot díjazott, a fődíjat a Keltető/Hatchery kapta, melynek alkotói Góg Emese és Török Ádám a Robbit Creative-tól, a fotót Borbély Ádám készítette.
A zsűri indoklása:
A legjobb koncepció díját a Kellemes Apokalipszist! című rövidfilm plakátja kapta, a tervező Sós Zoltán.
A zsűri indoklása:
A Semmelweis plakátja a legjobb kraft díját nyerte, ennek alkotója Frank Rizzo.
Indoklás:
Premierek:
A díjátadó rendezvényen több trailerpremiert is tartottak. Itt debütált a Véletlenül írtam egy könyvet egyszerre játékos és érzelmes trailere, amit Lakos Nóra, a film rendezője, Sümeghy Claudia producer és Bouandel Doraya, a trailer vágója mutattak be.
Schwechtje Mihály második nagyjátékfilmjének, a Sünvadászatnak az előzetesét is bemutatta a producer, Petrovits Genovéva a trailer vágójával. A fiatal bébiszitter nehézségeit bemutató trailer kapcsán az alkotók elmondták, nem akarták a trailerben bemutatni a központi konfliktust, hogy az előzetes tudás ne menjen a filmélmény rovására.
Egy egészen különleges, kínai-magyar film, a My turn előzetesét is láthattunk, amit a rendező Zhang Ge és a trailervágó, Maróti Misi mutattak be. Az előzetes a film nagyon erős, álomszerű hangulatát ragadta meg ahol a történet központjában egy Magyarországon élő kínai testvérpárral.
Ditz Edit producer és Bedő Barna trailervágó a Bróker Marcsi történetét feldolgozó sorozatuk teaserpremierjét tartották az Arany Blendén. Szó volt arról, milyen nehézségeken keresztül születik meg egy ilyen igaz történeten alapuló sorozat, hogyan járult hozzá maga az élő címszereplő a forgatáshoz, és természetesen az, hogy szerezték meg a zenét a teaserhez, és hogyan dolgozták át a trailerre.
További díjak:
- A Kreatív magazin plakát-különdíját a Magyarázat mindenre plakátja kapta, grafikusa Ghyczy Dia.
- A plakátzsűri különdíját, a legjobb moodplakát díját a Jövő nyár plakátja kapta, grafikusa Tóth Eszter.
- A legjobb kampány különdíját a trailerzsűri és a plakátzsűri együttesen ítélte oda, a Valami madarak teasere, trailere és plakátja kapta.. A trailer- és teaservágó és Fehér Marcell, aki a teaser vágásáért is felelt, a plakáttervező Blik Dániel.
- A Zenebank.hu különdíja a Mellékhatás című sorozat 2. évadának traileré lett, vágója Bedő Barna.
- A közönségdíjas trailer, ami a legtöbb szavazatot kapta az aranyblende.hu oldalon, A második aranykor: egy szerelem kihívásai című film, vágója Takács Mária.
A trailerzsűri tagjai
- Baranyai Szabolcs – Marketingigazgató, Ex-HBO, NFI,
- Fekete Xénia – Reklámfilmrendező, Kinopravda,
- Makk Lili – Vágó, HSE,
- Mihola Péter – Kreatívigazgató, Warner Bros, Discover GSA,
- Rév Zoltán – Senior promo producer, AMC Networks International.
A plakátzsűri tagjai
- Badits Marcell – gyűjtő, Plakátfiú
- Buda Andrea – PR- és marketingigazgató, Cinema City,
- Pusztai Diána – Art Director, illusztrátor.