Kialakult a jövő évi Oscar-esélyesek tíz kategóriájának shortlistje. Nahát, a legjobb idegen nyelvű filmek jelöltjei között nyoma sincs a magyar nevezettnek, a Post Mortemnek!
Tíz kategóriában összeállt az Oscar-shortlist mezőnye, ami azt jelenti, hogy a nevezettek sokaságát kategóriánként leszűkítették átlagosan mintegy tucatnyi címre, a fő kategóriáké azonban még hátra van, azokat általában később szokták bejelenteni, hogy csigázhassák a kedélyeket. Január 27. és február 1. között ezekből választják ki az Oscar-jelölteket, aminek listáját február 8-án teszik közzé. A 94. Oscar-ceremóniát március 27-én tartják – persze, ha nem jön közbe a koronavírus újabb hulláma, szigorítások, egyebek, hiszen egy ideje már egyetlen dátumot sem lehet kőbe vésni.
A Netflix is dörzsölheti a képzeletbeli markát, hiszen a shortlisten 13 filmmel 16 jelölést is szerzett, azaz amit csak lehetett, a streaming szolgáltató szépen belőtt magának. A legjobb dalok listáján három helyet szereztek meg: a H.E.R. Automatic Woman című dalát Halle Berry Megsebezve című rendezői debütálásából, Kid Cudi és JAY-Z Guns Go Bang című dalát A vadnyugat törvényei szerint című westernből, valamint Ariana Grande és Kid Cudi Just Look Up című nótáját Adam McKay Ne nézz fel! című világvége-vígjátékából. Az utóbbi kettőt a legjobb eredeti filmzene kategóriájában is jelölték, akárcsak Jonny Greenwood zenéjét Jane Campion westernjéhez, A kutya karmai közthöz. 15 "külföldi" filmből kettőt (a mexikói Prayers for the Stolen és az olasz Hand of God, az Oscar-díjas Paolo Sorrentino filmje), a 10 nagyjátékfilmből szintén kettőt (A kutya karmai közt és Lin-Manuel Miranda musicalje, a Tick, Tick, Boom), a 15 dokumentumfilmből egyet (Robert Greene: Procession) és a 10 animációs rövidfilmből is egyet (Robin Robin). A rövid dokumentumfilmek kategóriájában négy helyet is behúzott: Audible, Camp Confidential: America's Secret Nazis, Lead Me Home és Three Songs for Benazir.
Íme a 10 kategória shortlistje:
Legjobb dokumentumfilm
Ascension
Attica
Billie Eilish: Kicsit homályos a világ
Faya Dayi
The First Wave
Flee
In the Same Breath
Julia
President
Procession
The Rescue
Simple as Water
Summer of Soul (…Or, When the Revolution Could Not Be Televised)
The Velvet Underground
Writing with Fire
Legjobb rövid dokumentumfilm
Águilas
Audible
A Broken House
Camp Confidential: America’s Secret Nazis
Coded: The Hidden Love of J. C. Leyendecker
Day of Rage
The Facility
Lead Me Home
Lynching Postcards: “Token of a Great Day"
The Queen of Basketball
Sophie & the Baron
Takeover
Terror Contagion
Three Songs for Benazir
When We Were Bullies
Legjobb idegen nyelvű film (az angol nyelvű címekkel)
Great Freedom (Ausztria)
Playground (Belgium)
Lunana: A Yak in the Classroom (Bhután)
Flee (Dánia)
Compartment No. 6 (Finnország)
I’m Your Man (Németország)
Bárány (Izland)
A Hero (Irán)
The Hand of God (Olaszország)
Drive My Car (Japán)
Hive (Koszovó)
Prayers for the Stolen (Mexikó)
The Worst Person in the World (Norvégia)
Plaza Catedral (Panama)
The Good Boss (Spanyolország)
Magyarország teljesen abszurd módon a Post Mortemet nevezte Oscarra, amit nem csak mi tartottunk csapnivalónak, hanem a Variety kritikusa is. Nem vagyunk sznobok, a neten fellelhető kritikák egyike sem élteti az "első magyar horrorfilmet". Ennek nevezése a magyar filmek az elmúlt évek Oscar- és egyéb nemzetközi, fontos fesztiválokon elért sikerei után minimum kínos.
Legjobb smink és haj
Amerikába jöttem 2.
Szörnyella
Cyrano
Dűne
The Eyes of Tammy Faye
A Gucci-ház
Rémálmok sikátora
Nincs idő meghalni
The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag
West Side Story
Legjobb filmzene
Az élet Ricardóéknál (Daniel Pemberton)
Kampókéz (Robert Aiki Aubrey Lowe)
Ne nézz fel! (Nicholas Britell)
Dűne (Hans Zimmer)
Encanto (Germaine Franco)
A Francia Kiadás (Alexandre Desplat)
The Green Knight (Daniel Hart)
A vadnyugat törvényei szerint (Jeymes Samuel)
Richard király (Kris Bowers)
Az utolsó párbaj (Harry Gregson-Williams)
Nincs idő meghalni (Hans Zimmer)
Párhuzamos anyasorsok (Alberto Iglesias)
A kutya karmai közt (Jonny Greenwood)
Spencer (Jonny Greenwood)
Macbeth tragédiája (Carter Burwell)
Legjobb eredeti betétdal
So May We Start? (Annette)
Down To Joy (Belfast)
Right Where I Belong (Brian Wilson: Long Promised Road)
Automatic Woman (Megsebezve)
Dream Girl (Hamupipőke)
Beyond The Shore (CODA)
The Anonymous Ones (Kedves Evan Hansen)
Just Look Up (Ne nézz fel!)
Dos Oruguitas (Encanto)
Somehow You Do (Four Good Days)
Guns Go Bang (A vadnyugat törvényei szerint)
Be Alive (King Richard)
No Time To Die (Nincs idő meghalni)
Here I Am (Singing My Way Home) (Respect)
Your Song Saved My Life (Énekelj! 2.)
Legjobb animációs rövidfilm
Affairs of the Art
Angakusajaujuq: The Shaman’s Apprentice
Bad Seeds
Bestia
Boxballet
Flowing Home
Mum Is Pouring Rain
The Musician
Namoo
Only a Child
Robin Robin
Souvenir Souvenir
Step into the River
Us Again
The Windshield Wipe
Legjobb élőszereplős rövidfilm
Ala Kachuu – Take and Run”
Censor of Dreams
The Criminals
Distances
The Dress
Frimas
Les Grandes Claques
The Long Goodbye
On My Mind
Please Hold
Stenofonen
Tala’vision
Under the Heavens
When the Sun Sets
You’re Dead Helen
Legjobb hang
Belfast
Dűne
Utolsó éjszaka a Sohóban
Mátrix: Feltámadások
Nincs idő meghalni
A kutya karmai közt
Hang nélkül 2.
Pókember: Nincs hazaút
tick, tick…BOOM!
West Side Story
Legjobb vizuális effektek
Fekete Özvegy
Dűne
Örökkévalók
Free Guy
Szellemirtók: Örökség
Godzilla Kong ellen
Mátrix: Feltámadások
Nincs idő meghalni
Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája
Pókember: Nincs hazaút
(Forrás: IndieWire, The Hollywood Reporter)
Pokorny Lia az I Love You Babyt énekelte a SZESSÖN próbatermében, amivel Tomi és Jancsó simán fel is vehette volna helyben megalakult zenekarukba.