Ezek voltak a legfelháborítóbb színészcserék a filmtörténelemben

A Sárkányok háza legutóbbi, ötödik epizódja után könnyes búcsút kell vennünk a főhősnőket eddig alakító fiatal színésznőktől; s habár az új, „felnőtt verziókat” még nem láthattuk a szerepben, sok rajongó máris háborog a helyzet miatt. Ennek kapcsán megnéztük, mi újság mozis fronton.

Christopher Nolan Batman-trilógiája: Rachel Dawes

Azon, hogy a Batman: kezdődikben a címszereplő szerelmének karakterét megformáló színésznő, Katie Holmes egyeztetési problémák miatt nem tért vissza a folytatásban, a legjobban maga a rendező, Christopher Nolan volt felháborodva, mivel természetesen azzal számolt, hogy a fontosabb figurákat ugyanazok a színészek fogják játszani. A sötét lovagban így végül Maggie Gyllenhaal alakította Rachelt,

ami nézői szempontból egyetlen okból volt problémás:

Gyllenhaal lényegesen jobb színész, mint Holmes, így kicsit szomorú, hogy olyan, a fontosabb (férfi) hősökhöz képest eléggé elhanyagolt szerepben kellett látnunk, aminél sokkal többet érdemelt volna.

Forrás: InterCom

 

A bárányok hallgatnak és Hannibal: Clarice Starling

Nem kérdés, hogy mind Jodie Foster, mind Julianne Moore csodálatos színésznők, így a közönség kis túlzással bármelyiküket szívesen nézi bármilyen szerepben – na de nem ugyanabban. Miután azonban az 1991-es A bárányok hallgatnak kirobbanó sikert aratott, kerek tíz év telt el a Hannibal címet viselő folytatásig, amelyben Anthony Hopkins ugyan megismételte a kannibál pszichiáter szerepét, Clarice-ként viszont Foster helyett Moore-t láthattuk. Bár sokan szeretjük a második filmet is, nem kétséges, hogy az elsőtől eltérően nem lett belőle klasszikus, egyesek szerint egyebek mellett éppen a színésznőcsere miatt.

Forrás: InterCom


Az évek során számos verziót olvashattunk arról, miért nem kaptuk vissza az eredeti Clarice-t: egy időben elterjedt, hogy Jodie Foster épp egy másik filmet forgatott, ezért nem ért rá, egy másik elmélet szerint pedig sokáig úgy volt, hogy ő is visszatér, de végül nem tetszett neki a forgatókönyv, ahogy az sem, hogy nem A bárányok hallgatnakot jegyző Jonathan Demme lesz a rendező, hanem Ridley Scott. Egy tavalyi nyilatkozata alapján azonban úgy tűnik, a színésznőt a stúdió nem is hívta vissza a szerepre – ami egészen érthetetlen és megmagyarázhatatlan döntés.

Mivel Foster elég homályosan fogalmazott, és azóta nem olvashattunk más újdonságot a témában, szinte biztosra vehetjük, hogy sohasem fogjuk megtudni az igazságot.


Harry Potter-franchise: Lavender Brown

A keményvonalas könyvrajongók szerint a Harry Potter-filmek bővelkednek a hibás szereplőválasztásokban, a legtöbben mégis azon akadtak ki, ahogy a filmesek „kifehérítették” Lavender Brown karakterét. A filmiparban sajnos a mai napig bevett szokás szerint ők is a whitewashing hibájába estek, és miközben A titkok kamrája, majd Az azkabani fogoly című részekben még egy-egy fekete színésznő, Katleen Cauley és Jennifer Smith játszotta Lavendert egy-egy olyan szerepben, amelyben nem kellett beszélniük, amikor a figura A félvér hercegben olyan fontossá vált, hogy Ron Weasley randizott vele, már lecserélték őket egy fehér színésznőre, Jessie Cave-re – akivel ugyan nem volt semmi baj, de milyen átlátszó rasszizmus már ez?

Forrás: InterCom

 

Reszkessetek, betörők!-filmek: Kevin McCallister

Bizony, egyesek számára még minden idők legismertebb és legtöbbet játszott karácsonyi családi filmje sem szent és sérthetetlen. A Home Sweet Home Alone című 2021-es rebootot megelőzően 1990 és 2003 között összesen négy Reszkessetek, betörők! készült (az ötödik rész már tévéfilm volt), amelyben három különböző gyerekszínész játszotta a főszerepet: az első két részben az egyetlen és megismételhetetlen, örök Kevin, Macaulay Culkin, majd Alex D. Linz és Mike Weinberg. Mivel a harmadik és negyedik film idején az eredeti gyereksztár már 17, illetve 23 éves volt, nyilvánvalóan nem játszhatta tovább a kis Kevint, de míg a Reszkessetek, betörők! 3-ban a filmesek megtették azt a gesztust, hogy a karaktert átkeresztelték Alexre,

a Reszkessetek, betörők! 4-ben már nem voltak ilyen gálánsak, így egy idegesítő kis imposztort kellett elviselnünk Kevinként.

Forrás: InterCom / HBO

 

A múmia-franchise: Evelyn O’Connell

Rachel Weiszből az 1999-es A múmia, majd a két évvel később bemutatott A múmia visszatér faragott elismert színpadi színészből mozisztárt, így nem túl meglepő módon a harmadik rész, a 2008-as A Sárkánycsászár sírja előkészületekor már betelt a naptára egyéb forgatásokkal a munkálatok idejére. A nézők azonban úgy megszerették a bájos Evie-ként, a Brendan Fraser alakította főhős könyvtáros/kalandor szerelmeként, hogy sosem tudták elfogadni a más filmekben amúgy kiváló Maria Bellót pótlékként. Amúgy a két színésznő egy cseppet sem hasonlít egymásra, még a kisugárzásuk is más, szóval érthetetlen, mit gondoltak a producerek. Elegánsabb megoldás lett volna eleve egy másik női karaktert beleírni Rick O’Connell párjaként a forgatókönyvbe.

Forrás: UIP-Duna Film

 

Marvel Mozis Univerzum: Hadigép

Az, hogy a nagyszabású Marvel Mozis Univerzum fejlesztésekor a stúdió úgy döntött, a továbbiakban nem az eredeti Hulkkal, azaz Edward Nortonnal képzelik el a Bosszúállók-filmeket, egyáltalán nem volt meglepő vagy felháborító lépés, hiszen Norton – ahogy korábbi cikkünkben is megírtuk – összeférhetetlen, balhés figura. Az azonban már sokkal kevésbé elfogadható húzás, hogy a Vasemberben Hadigépet megformáló Terrence Howardot a második részre (és utóbb az összes többi Marvel-filmre) lecserélték Don Cheadle-re. A cserére állítólag azért került sor, mert Howard az első mozi sikere miatt magasabb összegre tartott volna igényt, ami elsőre tűnhet kapzsiságnak, de az igazság az, hogy a Vasembert alakító Robert Downey Jr.-nak hajlandóak voltak kifizetni az elképesztő sztárgázsit – valószínűleg éppen ezért nem maradt már pénz Howard díjazására.

A színésszel pedig sokszorosan ki lett szúrva, hiszen utána a helyettese még vagy fél tucat filmben eljátszhatta a figurát, minden bizonnyal egy rakás pénzért.
Forrás: UIP-Duna Film / Fórum Hungary

 

Alkonyat-filmek: Victoria

Miközben az első, váratlan sikert arató Twilight-moziban még Rachelle Lefevre játszotta a Victoria nevű gonosz vámpírnőt, addig a 2010-es Alkonyat – Napfogyatkozásban már egy másik vörös hajú színésznő, a sokkal ismertebb Bryce Dallas Howard formálhatta meg. A háttérsztori szerint a producerek állítólag már a 2008-as első részre Howardot akarták megszerezni, ő azonban nemet mondott, hiszen még nem lehetett tudni, mekkorát fog robbanni a franchise. Aztán amikor az Alkonyat pár év alatt világszenzáció lett, már a sztár kereste meg a filmeseket azzal, hogy szívesen jönne. A stúdió vezetői pedig egészen méltatlan módon úgy cserélték le Lefevre-t, hogy az csak a hivatalos közleményből tudta meg a dolgot

– s miközben a stúdió egyeztetési problémákra hivatkozott, a csalódott színésznő azt nyilatkozta, nagyon szomorú, hogy a jövőben nem ő játszhatja Victoriát.

Forrás: SPI / Fórum Hungary


(via IndieWire)