Ezeket a filmeket is imádni fogod, ha szeretted az Alul semmit

Közel 25 éve, 1997. augusztus 29-én mutatták be a brit mozik ezt a fergeteges, mégis húsba vágóan igaz és mélyen emberi vígjátékot. Az évforduló örömére megmutatjuk, milyen hasonló filmek készültek, és azt sem titkoljuk el, hol nézheted meg őket – persze csak az Alul semmi után!

Fújd szárazra, édes! (2001)

Ezt az Alan Rickman, a néhai Natasha Richardson, Rachel Griffiths, amerikai „vendégművészként” pedig Josh Hartnett és Rachael Leigh Cook főszereplésével készült dramedyt a kisvárosi/külvárosi helyszín hasonlósága, a várva várt nagy megmérettetés momentuma és a mellékesen bonyolódó szerelmi szál rokonítja az Alul semmivel. A Fújd szárazra, édes! sztorija szerint Keighley-ben tartják egy rangos nemzetközi fodrászbajnokság évi versenyét, ahol a helyi hajművész, Phil (Rickman) fogja képviselni a várost.

A férfi azonban még mindig nem heverte ki, hogy a tíz évvel korábbi verseny előtt felesége, Shelley (Richardson) megszökött a modelljével, Sandrával (Griffiths), hogy közös üzletbe kezdjenek, és rá hagyta fiuk, Brian (Hartnett) felnevelését is.

A versenyen tehát nemcsak a jövőbeli győztes kiléte tartogat izgalmakat. Brian ráadásul megismerkedik Phil riválisának lányával, a bájos Christine-nel (Cook).


Felül semmi (2003)

A listánkon szereplő alkotások közül ez a brit film nagyasszonyaival (Helen Mirren, Julie Walters,
Penelope Wilton, Celia Imrie) és Ciarán Hindsszel forgatott tragikomédia emlékeztet leginkább az Alul semmire, hiszen a lepattant külvárosi fazonok egészen valószínűtlen vetkőző műsorához hasonlóan itt éltes kisvárosi dámák készülnek arra, hogy pénzgyűjtő akcióként ledobják a textilt, és készítsenek egy félmeztelen fotókból álló naptárat. És még az olyan apróságok is stimmelnek, mint amikor a nagy felhajtás miatt megromlik a két főhős (az Alul semmiben Robert Carlyle és Mark Addy, itt Mirren és Walters figuráinak) barátsága. Ahogy nincs hiány a felváltva érkező szélsőségesen vicces és szívbe markolóan érzelmes pillanatokból, illetve kipattanó titkokból sem.

A film elérhető a Google Play Movies kínálatában is.

A furgon (1996)

Ezt az Alul semmit megelőlegező, hiszen korábban készült keserédes vígjátékot nem kisebb név rendezte, mint Stephen Frears (Veszedelmes viszonyok, Pop, csajok satöbbi, Gyönyörű mocsokságok, A királynő). És ugyan nem kortárs közegben, hanem a nyolcvanas évek végén járunk, egy fiktív dublini külvárosban, a munkásosztálybeli környezet és a munkanélküliség, illetve az az elől való menekülésként kreatív megoldások kiötlésének mozzanata erősen hasonlatossá teszi a filmet kedvencünkhöz. Főhősünk egy Bimbo nevű pék (Donal O'Kelly), aki egy váratlan ötlettől vezérelve munkanélküli segélyét egy furgonba fekteti, hogy legjobb barátjával, Larryvel (Colm Meaney) együtt street food egységet indítson. A dolog remekül indul, de az üzlet felvirágzásával a dolgok mégis rossz irányba fordulnak...


Fújhatjuk! (1996)

Szintén az Alul semmi premierje előtti évben mutatták be Mark Herman (Little Voice, A csíkos pizsamás fiú) művét, amelyben szintén a már jól ismert témák jelennek meg: kisváros, munkanélküliség, sőt, az Alul semmihez hasonlóan gyár-, illetve bányabezárás és egy sordöntő fellépés, ami itt

nem vetkőzés, hanem egy sokkal szolidabb esemény: a rézfúvós zenekarok országos fesztiválja.

Itt kell kivágnia a rezet az új kürtösnek, Gloriának (Tara Fitzgerald), a Trainspottinggal friss ismertségre szert tett Ewan McGregor által alakított Andynek és a csapat karnagyának, Dannynek (Pete Postlethwaite) – különben a bányához hasonlóan őket is utoléri a bezárás réme.


Kisvárosi rock 'n' roll (2010)

A Ricky Gervais – Stephen Merchant duó (A hivatal, Futottak még) nagyjátékfilmes rendezői bemutatkozása, a Kisvárosi rock 'n' roll című nosztalgiamozi az Alul semmi kései rokona, ami inkább csak hangulatával hajaz az 1997-es alkotásra. 1973-ban járunk, egy Cemetery Junction nevű angliai kisvárosban, ami „lemaradt az őrült hatvanas évekről”. Innen próbál kitörni három fiatal, Freddy, Bruce és Ormány – erre viszont végül egyedül Freddynek lesz lehetősége, aki az unalmas kisvárosi létből való menekülési kísérletként a cselekmény elején egy ellenszenves figura (Ralph Fiennes) által vezetett biztosítótársaságnál helyezkedik el, majd villámgyorsan beleszeret a főnök lányába (Felicity Jones)...

A film elérhető az Apple iTunes és a Google Play Movies kínálatában.

A kelet az kelet (1999)

Szintén a hetvenes évekbe kalauzol Damien O'Donnell (Lélekben táncolok) filmje, amelyben a munkásosztály helyett ugyan pakisztáni bevándorlók között járunk, de a közeg egészen hasonló, ahogy a változás, a fejlődés, továbblépés szükségessége is ugyanúgy megjelenik benne, mint az Alul semmiben. A pakisztáni származású George Khan angol nőt vett feleségül, akitől hét gyermeke született. A népes család az angliai Salfordban él, ahol a férfi a pakisztáni közösség tagjaként őrzi hitét és a tradíciókat, vezeti kis boltját, miközben vasszigorral próbálja elérni, hogy gyermekei is kövessék a muszlim hagyományokat. Ám kénytelen szembesülni a megrázó ténnyel, hogy gyermekei nem kívánják követni az általa diktált elveket – ami számtalan konfliktushoz vezet a családon belül és kívül is.


Vízibalek (2008)

Listánk többi filmjétől eltérően ez a svéd vígjáték egész más világban játszódik, mint az Alul semmi, mégis erősen emlékeztet rá, méghozzá a munkanélküliség és az őrült ötlet motívuma miatt. Főhősünk, Fredrik ugyanis egy fénykorán túljutott, munkanélküli, önjelölt atléta. Egy vad kanbuli és egy gyötrelmes floorballvereség után felfedezi a szinkronúszás iránti szenvedélyét és tehetségét. Hamarosan arról álmodik, hogy barátaival Svédország egyetlen férficsapataként képviselhetik hazájukat a berlini világbajnokságon. Rábeszéli a floorballcsapat tagjait, hogy csatlakozzanak hozzá – annak ellenére, hogy legtöbbjüknek még az úszással is gondja van. A helyzet még reménytelenebbé válik, amikor az úszószövetség elutasítja az indulásukat. Ám Fredrik nem hajlandó feladni.

A film elérhető a Netflixen.

Az Alul semmit pedig a Cinemax csatornán csíphetjük el, illetve megtalálhatjuk az Apple iTunes és a Google Play Movies kínálatában is.