Felejtsük már el, hogy a magyar filmek rosszak!

Avagy ezekre a magyar filmekre és sorozatokra számíthatunk idén. Van köztük történelmi film, vígjáték, krimi, romantikus és háborús darab, szóval biztosan mindenki talál a kedvére valót.

Kálmán-nap

Kálmánhoz és Olgához (Hajdu Szabolcs és Tóth Orsi) vendégségbe érkezik Levente és Zita (Szabó Domokos és Földeáki Nóra). A két negyvenes páros Kálmán névnapját készül ünnepelni, de az egyre sűrűsödő koccintások mentén

gyorsan felsejlenek a már nehezen titkolható párkapcsolati nehézségek.

Hajdu Szabolcs kapcsolati trilógiájának második darabja is a színpadról kerül a filmvászonra.


Míg az Ernelláék Farkaséknál című filmben a konfliktusok a gyermeknevelés körül forogtak, a Kálmán-napban az intimitás és a szexualitás hiányából fakadó feszültségek és morális dilemmák kerülnek a középpontba. A történet megtévesztően egyszerű és hétköznapi, amit az apró részletek tesznek lenyűgözővé. Jó hír, hogy már leforgott a trilógiazáró Egy százalék indián is – és ha az eredeti színdarab minőségéből indulunk ki, az is kiváló lesz (az Ernelláék Farkaséknálhoz és a Kálmán-naphoz hasonlóan természetesen).

Premier: március 14.


Most vagy soha!

A film, aminek a költségvetéséből húsz normál költségvetésű magyar film és kétszáz Kálmán-nap kijött volna (ezt a Kálmán-napot rendező Hajdu Szabolcs nyilatkozta). A márciusi ifjak és az 1848-as forradalom történetét 4,7 milliárd forintból vászonra varázsoló alkotás sztorija kicsit felturbózza a mindenki által jól ismert eseményeket, hiszen itt amikor 1848. március 15-én a lánglelkű költő, Petőfi Sándor (Berettyán Nándor) költeményével, a Nemzeti dallal kirobbantja a magyar forradalmat, az osztrák elnyomók egy Farkas nevű titkos ügynököt (Horváth Lajos Ottó) bíznak meg a feladattal, hogy állítsa meg a felkelést.


A filmben olyan színészek szerepelnek még, mint Jászberényi Gábor, Szerednyey Béla, Fehér Tibor vagy Lukács Sándor, és az alkotói ígéret szerint a mű

„a nézők érzékszerveivel folyamatosan játszó,

helyenként nagyon vicces, helyenként nagyon kalandos, és természetesen pátoszt is tartalmazó, igazi érzelmi hullámvasutat garantáló” alkotás.

Premier: március 14.

 

Forgatási riportunk a filmről

Még a kaja is korabeli a Pilvax kávéházban a március 15-ről szóló gigafilmben

Most vagy soha! címmel készül az 1848-as pest-budai forradalom egy napját feldolgozó, rekordköltségvetésű magyar produkció. A Fóton felhúzott díszletvárosban jártunk.

Tovább

 

Kék Pelikan

Az év legkülönlegesebb magyar alkotásának ígérkezik Csáki László (Fluxus hajfény, A hangya és a tücsök, Egerszalók) alkotása, hiszen egy animációs dokumentumfilmről van szó! A Kék Pelikan ráadásul igazi nosztalgikus darab, hiszen annak a jegyhamisítási biznisznek állít emléket, amikor 1988-ban már mindenki kaphatott világútlevelet hazánkban, viszont a nemzetközi vonatjegyek nagyon drágák voltak, ezért a fiatalok tömegesen utaztak hamis jegyekkel. Hőseink, az Európába vágyódó három jóbarát, Ákos, Laci és Petya, miután egy jegydealertől hamis jegyeket kapnak, kitalálják, hogy ők ennél sokkal jobbat elő tudnának állítani,

és először kifigyelik a Kék Pelikan indigóval készülő jegykibocsátást, majd egy budapesti belvárosi bérház egyik lakásában megkezdődnek a kémiai kísérletezések...

Premier: április 4.


A boldogság ügynöke

Igazi különlegességnek ígérkezik Zurbó Dorottya (Könnyű leckék) új dokumentumfilmje is, amit a bhutáni Arun Bhattaraijal közösen forgatott. Egy negyvenes éveiben járó boldogságügynök, Amber Gurunk életét követték. A mindössze 700 ezer embert számláló, apró himalájai királyságban, Bhutánban ugyanis a Boldogság Kutatóintézet munkatársai járják az országot, és négyórás kérdőív segítségével mérik fel a lakosság boldogságszintjét. Ennek eredményéből dolgozzák ki az ötéves fejlesztési terveket, amelyeknek elsődleges célja, hogy tovább növeljék a bhutáni társadalom boldogságindexét.


A filmben Amber házról házra látogatja az elszigetelt falvakat. Rajta keresztül kapunk intim betekintést a bhutáni társadalom hétköznapjaiba: abba, hogy mi teszi őket igazán boldoggá – na és persze felmerül az a kérdés is, hogy

egyáltalán valóban mérhető-e a boldogság.

A történet során nemcsak a hétköznapi emberek vágyait ismerjük meg, hanem főhősünk személyes sorsa is kibontakozik, akinek legnagyobb álma, hogy végre szerelemre találjon.

Premier: május 2.

 

Még több Zurbó Dorottya

Könnyű leckék - Menekültből modell

A gyönyörű szomáliai lány 14 évesen egyedül érkezett Magyarországra, amiről azelőtt nem is hallott, de megküzdött a nyelvvel, az előítéletekkel és az érettségin a történelem tételekkel.

Tovább

 

Lepattanó

Tavaly ősszel igazi szenzációról érkezett hír, miszerint Scherer Péter mellett a Dallas Bobbyjával, Patrick Duffyval készül új magyar vígjáték. Ebben az érzelmes sportkomédiában előbbi egy fanatikus gombfociversenyzőt, utóbbi pedig egy mecénást alakít. A sztori szerint Kálmán (Scherer) a csapatával épp az Európa-bajnokságra készül. Komoly esélyük is lenne a kijutásra, ám a selejtező hajrájában pénzügyi okokból kizárják őket. Mindannyiuk élete válságba jut, hiszen elvesztik azt, ami a legfontosabb volt az életükben. Ekkor egy milliárdos (Duffy) tévedéséből 100 millió forint landol a számlájukon. Bár tudják, hogy a pénz nem őket illeti, egy kicsit mégis a gombfocira költenek belőle… aztán még egy kicsit. Így újra esélyük nyílik kijutni az EB-re – hacsak addig le nem buknak.

Gordon Eszter / Blue Duck Arts


Vékes Csaba (Hetedik alabárdos, Szia, életem!) rendezésében a felsoroltakon kívül szerepel még Derzsi Dezső (a sepsiszentgyörgyi színház színművésze), Waskovics Andrea (Nagykarácsony, Eltörölni Frankot, Aranyélet), Katona László (A berni követ, Bibliothéque Pascal, Drága örökösök), Fekete Zsolt (Aranyélet, Valan – Az angyalok völgye), Rába Roland, Gyuricza István, Elek Ferenc, Mucsi Zoltán, Petrik Andrea és Gáspár Sándor.

Érdekesség, hogy a főhősöket alakító színészek a forgatást megelőzően gombfociedzésekre jártak, és még egy valódi gombfocibajnokságra is beneveztek.

Premier: 2024 második fele

 

A szenzációs hír

A Dallas Bobbyjával, Patrick Duffyval és Scherer Péterrel készül magyar vígjáték

Gombfociőrültekről szóló vígjáték forog Magyarországon.

Tovább

 

S.e.r.e.g.

A korábban A védett létesítmény munkacímen futó 6 részes akciódús drámai sorozat Dombrovszky Linda (Pilátus, Tóth János, Mintaapák) rendezésében valósult meg. A történet egy különleges katonai csapat, a lövészek belső világába és motivációiba vezet be minket. Ezek a katonák missziókban terroristákra vadásznak – ők a legkeményebbek,

és ők vannak legközelebb az életveszélyhez.

Győrbíró Zsolt alezredes, parancsnok, néhány évvel ezelőtt részt vett egy különleges műveletben, melynek során kiiktatták egy közel-keleti terroristacsoport vezetőjét. A sikernek azonban nagy ára volt…

Dombrovszky Linda a Don Juan kopaszodik című film forgatásán. Forrás: Bara Szilvia


Most, évekkel később, Zsolt már betöltötte a negyvenet – laktanyairodában dolgozik, és a legnagyobb problémája, hogy link és felelőtlen fia, Marci elvesztette orvosi egyetemi ösztöndíját. Mit csinál erre egy katona? Hogy megregulázza a fiát, bevágja a honvédség alapkiképzésére. És miközben Marci a legjobb barátjával ezt az alapkiképzést próbálja megúszni, Zsolt új esélyt kap az élettől. Megbízzák egy NATO-misszió vezetésével. A célpont? Nagyon hasonlít arra a terroristacsoportra, amellyel évekkel ezelőtt szembekerült…

Csórics Balázs. Forrás: Megafilm


A sztori két szálon fut: egyrészt egy vígjáték az alapkiképzésről, másrészt egy kemény katonadráma egy élet-halál misszióról. A filmben kirajzolódik a katona uniformisa mögötti hús-vér, érző ember, akit – ha nem egyenruhát visel – csak a felesége ismer igazán. A sorozat arra keres választ, hogyan lehet egy csapatot egyben tartani, hogyan tudunk egy komoly hiba után továbblépni, és vajon mi kell ahhoz, hogy élni tudjunk az utolsó eséllyel. A széria castingjának érdekessége, hogy a főbb szerepeket játszó Csórics Balázs, Kamarás Iván, Séra Dániel és Balla Eszter oldalán

három évtized után visszatér a képernyőre az első magyar honvédségi sorozat, az Angyalbőrben főszereplője, Mészáros Zoltán is.

Premier: 2024 ősze


Hogyan tudnék élni nélküled?

A Törőcsik Franciska és Ember Márk főszereplésével készülő film két idősíkon, a mában, illetve a kilencvenes évek elején játszódik. Egyik főhőse az élet minden területén megrekedt harmincas énekesnő, Lili, aki rábukkan édesanyja, Eszter régi leveleire. Ezeket 30 éve egy számára ismeretlen férfi írta az akkoriban már a „minden szempontból tökéletes vőlegényével” közös jövőt tervező anyukájának. A levelek felidézik Eszter és két barátnője csajos balatoni vakációját, ami váratlan fordulatot vesz, amikor a lányok megismerkednek egy rockzenekar tagjaival.

Forrás: NFI (The Orbital Strangers Project)


A zenés romantikus film rendezője Orosz Dénes (Poligamy, Coming out, Seveled), a cselekményt pedig Demjén Ferenc legjobb dalai festik majd alá:

a Hogyan tudnék élni nélküled?-en kívül biztosan felcsendül még a Sajtból van a Hold, a Darabokra törted a szívem, a Jégszív, A szabadság vándorai és a Szerelemvonat is.

Premier: 2024 tele

 

Jön! Jön! Jön!

A szerelem és a Demjén-film beindult, nincs megállás

Forog az új magyar romantikus musical.

Tovább

 

Ma este gyilkolunk

Egy rejtélyes bűntényt követően egy mellőzött idős színész, akit hajdanán egy Poirot-szerű szerep tett híressé, saját szakállára nyomozni kezd a mindentől távol eső színészotthon falai között. Ahogy egymás után módszeresen kihallgatja a gyanúsítottakat, rá kell jönnie, hogy a tettest megtalálni ennyi kitűnő színész között mesterdetektívhez méltó feladat lesz… Az önjelölt nyomozónak felcsapó főhőst, Tolnai Tivadart Kern András alakítja, de a nézők további sztárparádéra is számíthatnak Pogány Judit, Koltai Róbert, Bodrogi Gyula és Jordán Tamás személyében.


A fiatalabb generációból pedig Hermányi Mariann (A besúgó), Stefanovics Angéla, Bánki Gergely, Závodszky Noémi, Gyöngyösi Zoltán, Keresztes Tamás, Herczeg Adrienn, Elek Ferenc és Pál András tűnik fel a vásznon.

A Ma este gyilkolunk forgatókönyvírója Köbli Norbert,

a Félvilág, A berni követ és az Örök tél írója, a rendezője pedig a többek között a Parát, a Szabadság – Különjáratot és A játszmát jegyző Fazakas Péter.

Premier: valamikor 2024 folyamán


Hunyadi

A 10 egyórás részből álló sorozatban Hunyadi az olasz, lengyel, osztrák, szerb és magyar nemesi családok között nevelkedik, életét politikai-hatalmi játszmák és összeesküvések tarkítják. Legerősebb szövetségesei a nők: Szilágyi Erzsébet, a felesége, aki nemcsak asszonyként áll mellette, hanem vállt vállnak vetve harcol az oldalán, és Brankovics Mara, első szerelme, aki összetöri a szívét azzal, hogy Murád szultán udvarában háremhölgy lesz. Amikor az Oszmán Birodalom soha nem látott méretű hadsereget mozgósít, hogy nyugatra vonulva meghódítsa a Vatikánt és Európát, Hunyadi a csatatérre vezeti kicsiny, de bátor seregét, és nem várt, de annál hősiesebb győzelmet arat, aminek a tiszteletére III. Kallixtusz pápa elrendeli, hogy a templomok szerte a világon minden nap délben harangozzanak.

Forrás: Galgóczi Németh Kristóf


Hunyadit Kádár L. Gellért, Szilágyi Erzsébetet Rujder Vivien alakítja, Barankovics Mara szerepében Törőcsik Franciska lesz látható. A magyar szereplők között mások mellett Fekete Ernőt, Hermányi Mariannt, Medveczky Balázst találjuk. Hozzájuk csatlakozik a nemzetközi színészgárda: az osztrák Laurence Rupp (Barbárok), Cornelius Obonya (Mária Terézia), Murathan Muslu (Töréspont), az olasz Giancarlo Giannini (Casino Royale, A Quantum csendje, Hannibal) és Francesco Acquaroli (Fargo), a többszörösen díjazott cseh színész, Karel Roden (A Bourne-csapda, Mr. Bean nyaral) és a szerb sztár, Rade Serbedzija (Batman: kezdődik!, Mission: Impossible II., A vér és méz földjén).

 

Meghódítaná a világot az új Hunyadi-sorozat

A producer szerint magyar televíziós produkció ilyen komoly nemzetközi érdeklődést még nem váltott ki soha. 

Tovább


A rendezők az osztrák Robert Dornhelm, valamint Nagypál Orsi (Nyitva, Terápia) és Szász Attila (Apró mesék, Örök tél). A sorozat showrunnere Lengyel Balázs (Aranyélet), aki egyúttal forgatókönyvíró is, és egy epizódot rendezőként is jegyez.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a gyártók a sorozattal Rise of the Raven címmel a nemzetközi piacra is megpróbálnak majd betörni.

Premier: 2024 év vége


Véletlenül írtam egy könyvet

Listánk kakukktojása ez a bűbájosnak ígérkező családi film, hiszen majd csak a jövő évben érkezik meg a mozikba. A holland Annet Huizing magyarul is megjelent Hogyan írtam véletlenül egy könyvet? című regénye alapján készülő adaptáció Lakos Nóra (Hab) rendezésében valósul meg. A film egy kedves, kissé különc család életébe enged betekintést, ahol Nina (Demeter Villő) együtt él az apjával (Mátray László) és az öccsével (Hárs Bonca), s mivel az anyukája (Lovas Rozi) korán meghalt, a családban a női mintát kissé merev nagynénje (Tenki Réka) képviseli. Amikor apja életébe új szerelem (Rujder Vivien) érkezik, Nina a szomszédban élő bohém írónő (Zsurzs Kati) iránymutatásait követve az írás segítségével dolgozza fel édesanyja elvesztését, és nyitja meg szívét az új családtag és az első szerelem (Kövécs Barnabás) előtt.

Lakos Nóra és Demeter Villő. Forrás: Juno11


„A Véletlenül írtam egy könyvet hiánypótló családi film,

hiszen ez a műfaj évek óta nincs jelen a magyar filmes palettán.

Különlegessége, hogy a forgatókönyv egyes részeit a gyerekek ötletei is formálják, így ennek a specifikus közönségnek a véleménye és preferenciái is megjelenhetnek majd a vásznon” – mondta a film forgatókönyvírója és rendezője, Lakos Nóra, aki ezzel arra célzott, hogy tavaly májusban tartottak egy exkluzív olvasópróbát a Véletlenül írtam egy könyvet-ből, ahol a felolvasás végén a fiatal közönség egy kérdőív kitöltésével oszthatta meg a véleményét a történettel kapcsolatban – a legjobb ötletek pedig a filmbe is bekerültek.

Premier: 2025