Folytatódik Viggo Mortensen egyik legjobb filmje

A forgatókönyvíró nyilatkozata szerint második részt kap a Gyilkos ígéretek.

David Cronenberg 2007-es, Viggo Mortensen, Vincent Cassel és Naomi Watts főszereplésével készült bűndrámája, az Eastern Promises – Gyilkos ígéretek elsősorban brutális, az erőszakot nyíltan ábrázoló jelenetei miatt lett hivatkozási alap – ami kicsit elhomályosította a tényt, hogy a film önmagában is kiváló. A jó hír, hogy úgy tűnik: kaphatunk még belőle.

Steven Knight forgatókönyvíró új munkájáról, a Vihar előtt című thrillerről nyilatkozva a Collidernek csak úgy mellékesen elejtette, hogy egyébként már megírta a Gyilkos ígéretek folytatását, és a film produkciós munkálatai valószínűleg még az idén elkezdődnek.

Habár konkrét neveket az alkotó nem mondott, állítása szerint már van egy rendező, akit bevontak a projektbe. Mortensen sajnos nem tér vissza a második részben, de Knight szerint „a könyvet körbeküldték pár igazán jó színésznek”. A forgatókönyvíró azt is elárulta, hogy a közelmúltbeli történések miatt a script jó pár változtatáson átesett.

„A forgatókönyv megváltozott némileg. Ez éppenséggel nem is olyan rég történt, a világ eseményeinek hatására. Az orosz vonal aktualizálására gondolok (a Gyilkos ígéretek a londoni orosz maffia berkeiben játszódott – a szerk.). Úgy változtattam meg a sztorit, hogy az reflektáljon a közelmúltbeli eseményekre” – mondta Steven Knight.


(via Collider)