Hát persze, hogy A világ urai is a VICO filmje!

30 éve mutatták be Dolph Lundgren főszereplésével a He-Mant, azaz A világ urait, ami nem is készülhetett volna máskor, mint a szép emlékű 80-as években.

1976-ban a Mattel nagyfőnöke, Ray Wagner élete legnagyobb baklövését követte el, ami valószínűleg egész életében kísértette: elküldte a fenébe a George Lucas nevű figurát, aki megkereste a céget, hogy gyártsanak akciófigurákat új fantasztikus filmjéhez, a Csillagok háborújához. Miután a film egetverő siker lett, a Mattel vérrel-verejtékkel igyekezett új figurakollekciókat a piacra dobni, de egyik sem lett sikeres.

Népszerű városi legenda, hogy a He-man franchise úgy keletkezett, hogy a Mattel legyártotta az 1982-es, Schwarzenegger-féle Conan, a barbár figuráit, de miután bemutatták filmet, szembesültek azzal, hogy túl erőszakos, nem gyereknek való. De mivel a nyakukon maradt a rengeteg játék, Conant kicsit átfazonírozták, szőkére festették a haját, és elnevezték He-Man-nek.

Hogyan fordíthatnánk le? A legfrappánsabb talán a Faszagyerek.

 

A valóságban úgy történt, hogy Roger Sweet, az egyik fődizájner fogta az egyik franchise központi figuráját, Big Jimet, rápakolt egy csomó agyagot, és megformázta He-Man prototípusát. Három változatot készített belőle: egy barbárt, egy katonát és egy űrhajóst. Végül a barbár lett a befutó.

A cég valóban tárgyalt a Conan-film kapcsán a jogtulajdonosokkal, és meg is állapodtak, de azok He-Mant látva beperelték a Mattelt, mondván, hogy a kimmériait koppintották le. Pedig a hasonlóság pusztán Sweet rajongásának eredménye volt, akire  Frank Frazetta legendás Conan-festményei különösen nagy hatással voltak.

Sweet arra is rájött, hogy megfelelő marketinggel könnyen el lehet adni ezt a bumburnyák figurát, azaz kell egy jó háttérsztori. Felbérelték Donald F. Glut írót (többek közt A Birodalom visszavág hivatalos regényváltozatának szerzőjét), hogy dolgozza ki Eternia világát. Egy miniképregény-sorozattal kezdték (bár az inkább képeskönyv), majd jöttek a képregények, később a mémekben is elhíresült, kultikus rajzfilm - és persze mindez csak reklám volt, hogy még több figurát adhassanak el.  


30 évvel ezelőtt, 1987-ben készült el Dolph Lundgren főszereplésével az élőszereplős változat, ami látvány tekintetében pofátlan Star Wars-koppintás, de bűnösen szórakoztató. Szinte minden mozzanatában olyan, hogy nem is készülhetett volna máskor, mint a szép emlékű 80-as években. Félmeztelen hős fecskében, pornóbajszos sidekick, szintetizátorok, bőrszerkós gonosz nő, és akár A vadak ura 2-ben, vagy a Star Trek 4-ben, a szereplők - nyilván költséghatékonyságból - a jelenkori Amerikában császkálnak.

A világ urai! Káprázatos technika, lézercsodák, varázslat! A világ urai!

A filmet alapvetően meghatározta az alacsony költségvetés, noha ez volt a Cannon legnagyobb költségvetésű produkciója, a Menahem Golan-Yoram Globus - akik amúgy is szerettek vetíteni - egyenesen a 80-as évek Star Wars-aként reklámozták. A producerpáros potom 225 ezer dollárért megvette 5 évre a Pókember jogait a Marveltől, amivel kasszát akartak robbantani, de úgy döntöttek, hogy az arra szánt pénzből először két kisebb büdzséjű produkciót finanszíroznak. Úgy számoltak, hogy mindkettő tuti kasszasiker lesz,  így az óriási bevételből a hálószövő kalandja még nagyszabásúbb lehet. Csakhogy ráfaragtak, mert A világ urai megbukott, nem beszélve minden idők egyik leggyalázatosabb szuperhősfilmjéről, a Superman 4-ről.

 

  • Mivel alapvetően mégis csak egy reklámfilm volt, a Mattel megtiltotta, hogy vér folyjon - He-man nem ölhetett. Ezért lettek Skeletor katonái robotok, akiket a szőke izompacsirta kedvére lemészárolgathatott. Később Lucas is ugyanezt a módszert alkalmazta a Star Wars-előzménytrilógia droidseregénél.
  • Gary Goddard rendező a forgatás alatt kezdte el kigondolni egyik kedvenc "annyira rossz, hogy már jó" sorozatunkat, a Power kapitány és a jövő katonáit!
  • Költségvetési okokból az eredeti sztori végig a Földön játszódott volna, de a rendező kikönyörögte, hogy legalább az elején és a végén Eternia lehessen a helyszín.
  • Frank Langella egyszer elmesélte, hogy He-Man ősellensége, a gonosz, koponya pofájú Skeletor az egyik kedvenc szerepe. A kisebbik fia miatt vállalta el, aki odavolt He-Manért, és a rajzfilmből üvöltött idézeteket, miközben fel-alá rohangált a lakásban.
  • A hamvas Courteney Cox előtte csak főleg sorozatokban tűnt fel - A világ uraiban kapta meg élete első tisztességesebb szerepét. Ugyanígy volt ezzel Dolph Lundgren is, He-Man első főszerepe volt.
  • A tervezési fázisban a klasszikus Star Wars-trilógia látványát megálmodó Ralph McQuarrie számos concept artot készített. Rajzain a Greyskull-kastély inkább egy óriási erődre emlékeztetett, Skeletor pedig koponyát mintázó sisakot hordott, vörösen világló szemekkel. Végül egyetlen munkáját sem használták fel.

Forrás: Ralph McQuarrie/Gary Goddard Entertainment

 

  • A film hivatalos képregényváltozatában a szereplők az eredeti játékfigurákra hasonlítanak, de a néhány apró eltérés mellett egy komolyabb adalékkal bővült is a történet: miután hőseink legyőzik Skeletort, He-Man pornóbajszos társa az Egyesült Államok és a NASA zászlaját hozza fel a Greyskull-kastély mélyéről, az utóbbin egy névvel és egy dátummal: Starfinder 5. July 10, 2221. Így derül ki, hogy az Eternián élő emberek egykori amerikai űrhajósok leszármazottai.
  • Tervezték folytatni a filmet. A Masters of the Universe 2: Cyborg az apokaliptikus pusztasággá változott Földön játszódott volna, és még több játékfigurát emeltek volna be a történetbe. A főgonosz természetesen ismét Skeletor lett volna - ugyanis a stáblista utáni jelenetből kiderül, hogy nem halt ám meg. Kevesebb pénzt szántak rá, és Lundgren nem vállalta tovább a szerepet, de kinézték az utódját  Laird John Hamilton szörfös személyében.
Forrás: Cannon Films/Golan-Globus Productions

A bevételt nézve azonban a Mattel és a Cannon is kihátrált a film mögül, és a kiszemelt rendező, Albert Pyun egy igencsak különös helyzetbe került: a folytatás forgatókönyvét átdolgozta, és mivel a soha el nem készült Pókember díszleteinek egy részét közben felépítették, azok között forgatta le Jean-Claude Van Damme főszereplésével a Cyborg - A robotnő című ZS-klasszikust.