Hatalmas logikai bukfencek kedvenc filmjeinkben

Olykor a legjobban megírt történetbe is kerülnek olyan elemek, amik nettó hülyeségek, nem lehet értelmes választ találni rájuk. Ha jót akarunk magunknak, inkább ne is foglalkozzunk ezekkel, mert csak tönkreteszi az élményt! Spoilerek következnek.

A remény rabjai

Frank Darabont börtöndrámája híres csavarral rendelkezik, amelyben kiderül, hogy a jogtalanul bebörtönzött Andy Dufresne (Tim Robbins) titokban alagutat ásott a Shawshank börtönből, szökésének útját pedig egy Rita Hayworth-poszterrel rejtette el. De hogyan sikerült neki a poszter alját visszaragasztania, miután azon keresztül távozott?

Karate kölyök

Az 1980-as évek klasszikusának, a Karate kölyöknek az utolsó felvonásában Daniel LaRusso (Ralph Macchio) egy szenzációs fejrúgással legyőzi riválisát, Johnny Lawrence-t (William Zabka). A küzdelem elején azonban megállapították, hogy a versenyszabályok szerint a fejre mért ütések nem engedélyezettek – vagyis LaRussót ki kellett volna zárni. Ez olyan teljességgel érthetetlen dolog, amit a filmek folytatásában, a Cobra Kai című sorozatban is kigúnyoltak.

Toy Story

Az első Toy Story nagy része arról szól, hogy Buzz Lightyear nem hajlandó elfogadni, hogy valójában gyerekjáték, és nem egy híres-neves csillagharcos. Ám ha ragaszkodik hozzá, hogy nem játék, akkor miért tetteti magát ugyanúgy élettelennek, mint a többi játék, ha ember lép a szobába? Azóta sincs erre kielégítő magyarázat.



Armageddon

A kilencvenes évek sci-fi kasszasikerében, az Armageddonban már az alapötlet is óriási kérdőjel: mivel egy hatalmas meteor veszélyezteti a Földet, a NASA úgy dönt, hogy fúrótornyon dolgozó szakikat képeznek ki űrhajósnak (ami hosszadalmas, költséges és a valóságban megvalósíthatatlan folyamat), ahelyett, hogy a meglévő űrhajósokat képeznék ki a fúrógép kezelésére. „Megkérdeztem Michael Bay rendezőt, hogy miért könnyebb olajfúrókat átképezni űrhajósokká, mint űrhajósokat olajfúróvá” – mondta az egyik főszerepet játszó Ben Affleck a DVD audiokommentárjában.

„Azt mondta, hogy fogjam be a pofám, szóval ezzel vége is volt a beszélgetésnek.”


Vissza a jövőbe

Robert Zemeckis időtlen időutazós kalandfilmjében felesleges logikátlanságokat keresni, mert könnyen belezavarodhatunk. Egyetlen apróságon azonban nehéz túllépni: miért nem vették észre Marty McFly szülei, hogy fiuk ugyanúgy néz ki, mint az a furcsa és karizmatikus tinédzser, aki egykor felültette őket? Még ha el is fogadjuk, hogy évtizedek teltek el azóta, hogy utoljára látták az arcát, akkor is nehéz elhinni, hogy nem vették volna észre a kísérteties hasonlóságot, pláne, hogy hatalmas szerepet játszott mindkettejük életében.

Gyűrűk Ura: A király visszatér

Úgy ám, azok a bizonyos marha nagy sasok.

Peter Jackson közel 10 órás fantasy-trilógiájának vége felé jön egy mindenható deus ex machina, amikor a jó erőket a nagy aasok érkezése menti meg. A jelenetet nézve azonban a közönség tagjaiban felmerült a kérdés: miért nem tudtak volna a sasok eleve egyszerűen mindenkit elszállítani Mordorba? A nyilvánvaló következetlenség végtelen vitákat váltott ki Középfölde fanatikusai között, akik a sasok történetének mélyére ásva próbálták megcáfolni az értetlenkedőket. 

Aranypolgár

Még egy olyan klasszikusoknak is vannak ordas nagy hibái, mint Orson Welles remekműve – és az ikonikus nyitójelenet is ilyen. Charles Foster Kane egyedül haldoklik a hálószobájában, amikor kimondja titokzatos utolsó szavát: „rózsabimbó”. A szóból rejtély lesz: mégis miért mondta, kire vagy mire értette? Az újságírók pedig ezt próbálják megfejteni.

Az egyetlen probléma azonban, hogy senki sem volt a közelben, aki hallotta volna, ahogy kimondja, hogy „rózsabimbó”, szóval mégis honnan tudná bárki is, mi volt a búcsúszava?



A szépség és a szörnyeteg

A klasszikus Disney-rajzfilm egyik címszereplője, a Szörnyeteg 21. születésnapja küszöbén áll, ekkor válik véglegessé a varázslat. Pedig kiderül, hogy már egy teljes évtizede szörnyetegként él, ami azt jelenti, hogy már akkor megátkozták, amikor még gyerek volt. A bevezetőben azonban teljesen nyilvánvaló, hogy ha nem is felnőtt férfi, kinőtt már a gyerekkorból.

Hogy is van ez akkor az átokkal és az életkorral?

 

A Birodalom visszavág

A Star Wars-filmekben tulajdonképpen soha nem derül ki, hogyan is zajlik a hiperűrutazás. A hipertér nem portálként működik, mert utaznak benne, de nem tudni, hogy a sok-sok fényéves utakat hetekre, órákra tudják-e ezzel lerövidíteni. (A Skywalker korában órák alatt féltucatnyi bolygón fordulnak meg a karakterek!)  A Birodalom visszavágban a Millenium Falcon fedélzetén Han, Leia, Csubakka és a droidok Felhővárosba utaznak, ahol Darth Vader elkapja őket, mindeközben pedig Luke története zajlik, aki elutazik a Dagobára, találkozik Yodával, aki tanítgatja.

Meddig tartott akkor Luke Jedi-képzése?

Egy nap? Egy hét? Ki tudja.

Jurassic Park 2. – Az elveszett világ

A film végén a Sorna-szigetről érkező hajó elszabadul, kísértethajóként robog be San Diego kikötőjébe. A fedélzeten az egész legénység meghalt. No de ha így történt,

ki nyitotta ki kívülről a hajófenékben lévő óriási ketrecet, hogy aztán a partra érve a T-Rex vidáman kimasírozhasson onnan? És ha az úton végig odabent volt, mi szaggatta szét a matrózokat?

Megannyi rejtély.


(Forrás: Independent)

 

A SZESSÖN legújabb részében kiderül, mennyire van a vérében Lady Szomjasnak a kubai ritmus és a latin lüktetés.