A nyolcadik utas: a Halál (1979)

Ridley Scott filmje mind a horror, mind a sci-fi műfajának egyik mérföldköve, vitathatatlan klasszikus, és ezért is meglepő, hogy a történetét korábban egyszer már elkészítették. Egy 1958-os olcsó, B-kategóriás darabról van szó, a címe It! The Terror From Space. Mindkét film ugyanarról szól: egy űrhajó távoli, ismeretlen bolygón landol, majd egy idegen, elpusztíthatatlan lény jut fel a fedélzetre, és sorban falja fel az ott lévőket. A lény mindkét filmben a szellőzőrendszerben húzza meg magát és ott közlekedik, mindkettőben egy lángszóró állítja meg, és végül a végtelen űrben leli halálát. Amikor az Alien készítőinek megemlítették a hasonlóságot, azzal védekeztek, hogy a forgatókönyv első verziójában valóban sok minden egyezett a két történetben, de aztán új dolgokat is beletettek, és különben is, ez az egész idegen lény dolog a műfaj alapvető eleme, olyan, mint a westernekben a pisztolypárbaj a főutcán.

Star Wars: Egy új remény (1977)

Az sosem volt titok, hogy George Lucas a Csillagok háborújához az ihletet elsősorban korábbi sci-fikből, westernekből és szamurájfilmekből merítette, és az utóbbiak között is volt egy, amiből különösen sokat merített. Ez Akira Kurosawa 1958-os szamuráj eposza, a Rejtett erőd volt. Maga Lucas is többször elismerően nyilatkozott a filmről, elmondva, mennyire szerette annak történetmesélését, azt, hogy mindent a két legkevésbé fontos karakter szemein keresztül láttat a rendező. A Rejtett erődben ez a két karakter két folyton vitatkozó paraszt volt, a Csillagok háborújában két droid, C-3PO és R2-D2. Persze nem ennyi a hasonlóság: mindkettőben kitörni készül a polgárháború, egy vagány hercegnőt kell bennük megmenteni és biztonságos helyre juttatni, akad egy kövér rabszolga kereskedő és egy eltorzult arcú gonosz, aki végül megvilágosul. Aki nem csak a történetre figyel, az azt is észre fogja venni, hogy az Új remény pontosan azokat a beállításokat és kameramozgásokat használja, mint Kurosawa filmje.

Egy maréknyi dollárért (1964)

Nem csak George Lucas „értékelte” Akira Kurosawa munkásságát, de ő volt az, akinek sikerült magára haragítania a legendás japán rendezőt. Sergio Leone spagettiwesternje szinte szóról szóra másolta le Kurosawa 1961-es klasszikus szamurájmeséjét, a A testőrt. A sztori is egy az egyben ugyanaz: egy szótlan idegen érkezik egy kisvárosba, amely uralmáért két rivális banda küzd meg, és ő mindkettőt kihasználja. És végül mindenkit egymás ellen fordítva a gazdag zsákmánnyal ellovagol – de itt nem csak a történet számít, hanem a mondanivaló is. Merthogy itt a jófiú épp csak egy hajszálnyival jobb, mint a gonoszok, minden koszos, izzadtságszagú ás cinikus. Kurosawa csak ennyit mondott, amikor megnézte Leone munkáját: „Nagyon jó film, de az ÉN filmem.” Ezután perelt, és nyert, megkapva a film profitjának 15 százalékát és 100.000 dollárt, ami akkoriban csillagászati összegnek számított.

Az éhezők viadala (2012)

A kritikusok által csak tinidisztópiának nevezett film kisebb szenzációnak bizonyult, hatalmas sikert aratott, és rengeteg többé-kevésbé szintén sikeres koppintást szült, de ő maga is koppintás volt. Az eredeti egy kultikus darab, aminek ugyan teljesen más a hangvétele és a korhatár besorolása, de a kiindulópont teljesen ugyanaz. A 2000-ben készült japán Battle Royale-ról van szó, ahol egy disztópikus jövőbeli társadalomban a gyerekeknek meg kell küzdeniük egymással, életre-halálra, uralkodóik szórakoztatására. A furcsaság a dologban az, hogy míg az eredeti valósággal tobzódik az erőszakban és a kegyetlenségben, az Éhezők viadala készítői ügyesen megoldották, hogy az erőszak csak egy majdnem elvont fenyegetés legyen – különben nem kapták volna meg a szükséges korhatár besorolást -, ráadásul jókora költségvetéssel, igazi sztárokkal dolgozhattak.

Verdák (2006)

A Pixar egészestés rajzfilmjei a minőségükről és eredetiségükről híresek – ezért is meglepő a Verdák, mint kivétel. Merthogy a történetet egy 1991-es élőszereplős vígjátéktól nyúlták le, a Michael J. Fox főszereplésével készült Doc Hollywoodtól. Ahol egy menő nagyvárosi pasas egy kisvárosban köt ki, ahol először lenéz mindenkit, de végül megkedveli a környezetet, sőt, barátokra lel, és hasznossá teszi magát, szerelmes lesz és úgy dönt, letelepedik itt. A Doc Hollywood készítői ugyan jelezték, hogy a Verdák sztorija kísértetiesen hasonlít az övékre, de elálltak a pertől – talán azért, mert tudták, hogy semmi esélyük sem lenne a Disney ügyvédei ellen, vagy a háttérben sikerült megegyezniük.

Disturbia (2007)

Az azóta kissé meghibbant és Hollywoodban kegyvesztetté vált, de 2007-ben még hatalmas tehetségnek tartott Shia LeBeouf főszereplésével készült Disturbia egy fiatal srácról szól, aki szobafogságra van ítélve, és idejét azzal múlatja, hogy a szomszédjai után leskelődik, és azt gyanítja, hogy az egyikük megölte a feleségét – és kiderül, hogy igaza van. Az Alfred Hitchcock rendezte 1954-es Hátsó ablak felnőtt főhőse törött lába miatt szobafogságra van ítélve, és idejét azzal múlatja, hogy a szomszédjai után leskelődik, és azt gyanítja, hogy az egyikük megölte a feleségét – és kiderül, hogy igaza van. Nem meglepő, hogy az 1942-ben íródott novella jogörökösei, amelyből Hitchcock elkészítette filmjét, beperelték a Disturbia készítőit – ám mindenki meglepetésére a bíróság úgy döntött, nincs szó intellektuális tulajdon eltulajdonításáról, mert az új film tinikről szó.

A sziget (2005)

Michael Bay 2005-ös sci-fi akcióthrillere már a bemutató előtt megkapta azt a fajta médianyilvánosságot, amire egy rendező sem vágyik: kiderült, hogy egy 1979-es mű készítői plágiumért beperelték Bayt és társait. És nem ok nélkül! A Parts: The Clonus Horror története szinte mindenben megegyezett A szigetével: mindkettőben egy titkos tenyésztelepen járunk, ahol klónokat nevelnek fel, hogy szükség esetén az eredeti példányok donorjai lehessenek, ami persze az ő halálukkal jár, de nem kár értük, hisz csak másolatok. Csakhogy egy klónfiú és egy klónlány rájön a dogra, megszöknek, majd Dél-Kaliforniában kötnek ki, hogy véget vessenek a programnak és felfedjék az igazságot – igen, még a földrajzi helyszínek is ugyanazok. És még egy közös nevezője volt a két filmnek: mindkettő pocsék volt, de a Clonus készítői védekezhettek azzal, hogy fillérekből dolgoztak, Bay nem. A felek végül peren kívül állapodtak meg, és egy jelentős összeg cserélt gazdát.

Dredd (2012)

Az új Dredd film nem a klasszikus és sokak által szeretett Sylvester Stallone film remake-je lett, hanem egyfajta reboot, egy egészen új sztori, amiben csak a külsőségek és a kor ugyanaz, a történet teljesen egyedi. Vagyis egy túrót, a történet egy fikarcnyit sem eredeti, hanem az egy évvel korában készült indonéz akciófilm, A rajtaütés koppintása. És nem egy tök ismeretlen indonéz darabról van szó, hanem a régóta ott élő angol rendező, Gareth Evans munkájáról, ami egyik napról a másikra kultikus darabbá vált. Hősei egy elit rendőrosztag, akik egy drogbárót akarnak letartóztatni egy hatalmas toronyházban, ám csapdába esnek és emeletről emeltre jutva kell megküzdeniük a túlélésért – akárcsak az új Dredd bírót alakító Karl Urbannak. A dologból nem lett per, sőt, a Dredd készítői váltig állítják, hogy ők egy olyan forgatókönyvből dolgoztak, ami már A rajtaütés bemutatása előtt íródott, de ilyen véletlenek nincsenek.