Híres színészek, akik hátat fordítottak Hollywoodnak

Néha a sztárgázsi és a rajongók hada sem tántoríthatja el azt, aki vissza szeretne vonulni a színészettől. Így történt ez Greta Garbótól a Trónok harca Joffrey királyaként ismert Jack Gleesonig több ismert színésszel.

Daniel Day-Lewis

 



Az Oscar-díjakkal elhalmozott 61 éves színész két évvel ezelőtt jelentette be, hogy felhagy a színészettel. Akkor még nem mutatták be az utolsó filmjét, a Fantomszálat, amiért végül ő nem kapott Oscart, csak a díszlettervező. Mielőtt 19 évesen elindult volna a színész pályán, asztalosnak tanult, és imádta a kétkezi munkát. A bal lábam című film rendezője már korábban kijelentette, hogy Daniel Day-Lewis utál játszani, és mindig is tudni lehetett róla, hogy szeret hosszabb szüneteket tartani két munka között. A visszavonulás gondolata korábban is csalogatta, de csak a Fantomszál forgatása után jutott el odáig, hogy erről egy közleményt is kiadjon, nehogy megint igent mondjon egy ígéretes munkára.



Cameron Diaz

 



Sokaknak talán fel sem tűnt, hogy Cameron Diaz a 2014-es Annie óta nem szerepelt filmben, és nem is tervezi, hogy újabb szerepeket vállal. Végül a legjobb barátnője, Gwyneth Paltrow által szervezett eseményen beszélt arról nyilvánosan a negyvenes évei elején járó színésznő, hogy mi vezetett ehhez: “Egyszer csak azon kaptam magam, hogy nem tudom, ki vagyok, és ezzel nagyon nehéz szembenézni. Úgy voltam vele, hogy szeretném újra teljesnek érezni magam.” Azóta két könyvet írt, az egyiket egészség és fitnesz témában, a másikat az öregedés művészetéről, de a legtöbbet azzal szerepel a bulvárhírekben, hogy ő Benji Madden, a Good Charlotte nevű együttes énekesének felesége.



Sean Connery

 



A 20. század egyik legférfiasabb színészlegendája 2003-ban szállt ki a filmezésből A szövetség után. Hivatalosan csak akkor jelentette be a visszavonulását, amikor 2006-ban életműdíjat kapott. Egy jóbarátja, Michael Caine azt mondja, hogy valójában a filmipar mondott fel Sean Connery-nek, mivel nem kínáltak neki olyan szerepeket, amikben több lehetett volna egy öreg mellékszereplőnél, és nem ostromolták romantikus filmek főszerepeivel. A nyolcvanas évei végén járó színész azóta többek között golfozással tölti a napjait, és néhanapján felbukkan egy-egy teniszbajnokságon a közönség sorai között.

 

Rick Moranis

 



Jóval fiatalabban vett egy nagy hátraarcot a színész, aki a nyolcvanas évek több olyan klasszikusában szerepelt, mint a Szellemirtók, az Űrgolyhók és a Drágám, a kölykök összementek!. Ehhez egy családi tragédia vezetett, a színész felesége ugyanis a kilencvenes évek elején meghalt rákban. Moranis onnantól fogva tudatosan vállalt egyre kevesebbet, és 1997 óta már csak három animációs filmet szinkronzált, hogy minden idejét a gyerekeinek szentelhesse.




Shirley Temple

 

 

Minden idők leghíresebb gyerekszínésze már hétévesen Oscar-díjat kapott, hogy elismerjék a filmekben nyújtott teljesítményét. Aztán ahogy telt az idő, és elkopott a gyermeki báj, 22 évesen kiszállt a mókuskerékből. A hatvanas években diplomataként tért vissza, és 1989-ben őt választották meg az Egyesült Államok csehszlovákiai nagykövetének. Egészen 85 éves korában bekövetkezett haláláig maradt a politikai pályán.

 



Jack Gleeson

 



A Trónok harca gyűlölt Joffrey királya három évadot húzott le az HBO megalomán sorozatában, hogy aztán a színészi karrierjének is véget vessen. “Nyolcéves korom óta színészkedek, de már nem élvezem annyira - magyarázta a döntést. - Régebben élvezetből csináltam a barátaimmal, a nyári szünetben. Amikor valamit pénzért csinál az ember, akkor máshogy kezd viszonyulni hozzá. Nem utáltam meg a színészetet, de nem ezzel szeretnék foglalkozni.”



Amanda Bynes

 

 

A kétezres évek körberajongott tinisztárja egy saját tévésorozattal kezdte tizenhárom évesen, aztán sorra kapta a szerepeket a különféle tinivígjátékokban. Az utolsó filmje mégis a 2010-es Könnyű nőcske volt, amiben Emma Stone játszik számkivetett gimnazistát. “Ha valamit nem szeretek csinálni, azt nem szoktam erőltetni - írta ki a Twitterére. - Már nem élvezem úgy a színészkedést, ezért abbahagytam.” Később aztán ittas vezetés és drogügyek miatt írogatott róla a bulvársajtó, de egy tavalyi interjúban arról beszélt, hogy már négy éve tiszta, és nemrég szerzett divattervezői diplomát.



Greta Garbo

 

 

A színésznő, aki arról lett híres, hogy egyedül szeretne lenni, egyszercsak tényleg hátat fordított a filmvilágnak. A harmincas években Hollywood ikonikus arca volt, de a magánéletét szigorúan őrizte, sosem adott interjúkat, nem osztott autogrammokat, és nem jelent meg a díszbemutatókon sem, amivel őrületbe kergette a sajtót. 36 évesen aztán kijelentette, hogy elege lett Hollywoodból, és más életet szeretne élni.

 

Gene Hackman

 

 

A színész négy évtized és két Oscar-díj után 2004-ben vonult vissza, és ezt egy Larry Kingnek adott tévéinterjúban jelentette be. Négy évvel később arról beszélt, hogy bár hiányzik neki a színészet, esze ágában sincsen visszatérni. “Az üzleti része rettentő stresszes számomra. A kompromisszumok, amiket munka közben meg kell tenni, csak apróságok a nagy gépezetben, és ez egy olyan szintre jutott, hogy már nem volt többé kedvem az egészhez.” A visszavonulása óta sem tétlenkedik, öt regényt írt, többnyire történelmi kalandregényeket, és ebből néhány magyarul is megjelent.


Forrás: BBC