Így lett a Top Gunból a melegfilmek klasszikusa

És ez részben Tarantinónak is köszönhető.

Már a mozikban a Top Gun folytatása, amelyre alig 36 évet kellett várni (a kritikánk itt olvasható), de érdemes a bemutató apropóján újranézni az eredetit is egy kicsit más szemmel. (Kollégánk nemrég pótvizsgázott is a filmből.)

Íme néhány érv amellett, hogy a Top Gun több annál, mint aminek látszik!

Homoerotika

Ha beütjük a Google-be, hogy „Top Gun Gay”, akkor nagyjából 1 milliárd 390 millió találatot kapunk, és a nézők, illetve az elemzők nem utólag ébredtek rá, hogy tele a film homoerotikával, hanem már a premier idején is ettől volt hangos a sajtó. A legendás kritikus, Pauline Kael úgy fogalmazott, hogy

„a film egy csillogó homoerotikus hirdetés.

(...) Olyan mintha a maszkulinitást újrafogalmazták volna az alapján, ahogy a fiatal férfiak félmeztelenül kinéznek.”

Igazán híressé Quentin Tarantino tette az elméletet, aki a Sleep With Me című filmben egy tarantinós monológban kifejtette, hogy a Top Gun igazából egy saját homoszexualitásával küzdő férfi története, aki a Kelly McGillis karaktere által reprezentált heteroszexualitás és az Iceman vezette meleg közösség közt őrlődik. Ami biztos: a mű tele van egy szál semmiben flangáló izmos férfiakkal, kétértelmű zenei aláfestéssel előadott strandröplabda-jelenettel és könnyen félreérthető mondatokkal.



Az igazi románc

Maverick szívét papíron Kelly McGillis karaktere dobogtatja meg, de a Val Kilmer által alakított Icemannel közös jeleneteiben mégis sokkal több az izzás és az elfojtott feszültség. Ezt valószínűleg a producerek is érezhették, ezért iktattak be pótforgatással egy szexjelenetet. Ám a valódi érzelmi katarzis így is az, amikor a fináléban a két férfi összeölelkezik, és Iceman kijelenti, hogy

„bármikor lehetsz a párom!”

Az alkotók persze nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy Maverick heteróságát kiemeljék, például amikor Cruise és McGillis nyitott szájjal váltanak nyelves csókokat – mintha a karakter csak azt akarná üzenni, hogy „helló srácok,én heteró vagyok ám!” A Maverick és Iceman közt érezhető feszültség egyébként annak is köszönhető, hogy a method acting módszerét követő Kilmer a forgatás alatt tudatosan kerülte Cruise társaságát.

Forrás: UIP-Duna Film.

 

Az alkotók nézőpontja

Ez a sajátos értelmezés természetesen az alkotókhoz is eljutott. Azt soha nem mondták ki, hogy szándékosan hangszerelték homoerotikusra a filmet, de Tony Scott egy audiokommentárban elárulta, hogy a film esztétikájához az egyik inspirációt Bruce Weber meleg fotós fekete-fehér fényképalbumában találta meg.

A film 35 éves évfordulója kapcsán Jerry Bruckheimernek is nekiszegezték a kérdést, aki elmondta, hogy mindenki úgy értelmezi az alkotást, ahogy akarja, és ebből a szempontból teljesen mindegy, mi volt a készítők célja. Vagyis teljesen relevánsak ezek a megfejtések is, ami pedig Tarantino monológját illeti,

Quentintől az ilyesmi dicséretnek számít.”

Utólagos melegfilm

A Top Gun abban az időben készült, amikor az LMBTQ közösséget egy olyan járvány tizedelte, amelyről az akkori elnök még tudomást venni se volt hajlandó, és amikor a melegségüket nyíltan felvállalóknak esélyük sem volt rá, hogy katonaként szolgálják a hazájukat,

a meleg reprezentáció pedig szinte nem létezett a filmekben,

pláne nem a blockbusterekben. Ezért is jelent sokat, hogy a Top Gun alkotói nem utasítják el a melegfilmes értelmezést.

És a következmények

Végső soron mindegy, hogy melegfilmnek tartjuk-e a Top Gunt, Tom Cruise és Val Kilmer klasszikusa akaratlanul is hozzájárulhatott ahhoz, hogy ma már a blockbusterek sem riadnak vissza az LMBTQ-reprezentációtól. Arról nem beszélve, hogy hány olyan filmet láttunk ezt megelőzően, amelyben a férfi karakterek nem merték öleléssel vagy egyéb formában kifejezni az egymás iránti érzéseiket, attól tartva, hogy esetleg „túl melegnek” tűnhetnek.

Forrás: UIP-Duna Film.


A Top Gun vonatkozó jelenetei, például a röplabdázás, amit sokan tartanak homoerotikusnak, nézhetőek úgy is, hogy férfiak, akik egyben barátok és bajtársak, felszabadultan élvezik férfi mivoltukat és egymás társaságát, s közben nem kell attól tartaniuk, hogy ezért bárki is megveti őket vagy ferdén néz rájuk. És ez a férfiak közti intimitás együtt jár valami letagadhatatlan szenvedéllyel – akkor is, ha amúgy nincs benne semmi romantikus vagy szexuális töltet.

Via: Slashfilm