Alex Garland néha mintha a jövőbe látna.
A héten befut a magyar mozikba a 28 évvel később, amelyet a 23 évvel ezelőtti első részhez hasonlóan Alex Garland írt. Neki köszönhetjük emellett a Napfény szkriptjét is, de rendezőként is komoly életműve van már. Filmjei mindig fontos témákat érintenek, és sokszor meg is jósolják a jövőt. Mutatjuk, hogyan.
28 nappal később (2002)
London utcái kihaltak. Egy férfi egyedül kel át a máskor zsúfolt Westminster hídon. A szalagcímek egy új vírustörzs terjedésére figyelmeztetnek. Így kezdődik Garland forgatókönyve a Danny Boyle rendezte horrorfilmhez, amely újjáélesztette a zombiműfajt. A film egyben előrevetítette azt, ami a 2020-as COVID-19 járvány és a globális lezárások miatt egy pár évre a mindennapi realitásunk lett (mínusz a zombik).
Hollywood persze rengeteg járványfilmet gyártott már, de Garland verzióját különösen nyugtalanítónak érezhettünk, mert nemcsak az élőhalottak feltámadásáról szólt, hanem azt is előre látta, hogy az emberiség milyen gyorsan önmaga ellen fordulhat, amikor a rendszerszintű rutinok megszakadnak, és a legrosszabb ösztöneikre kezdünk hagyatkozni.
Napfény (2007)
Egy másik Danny Boyle - Alex Garland produkció, amely 2057-ben játszódik, és a sztori szerint a Cillian Murphy karaktere által vezetett expedíció nukleáris eszközt próbál a Napba juttatni, abban a reményben, hogy a robbanás talán új életre kelti a haldokló bolygót. A filmbéli fenyegetés ironikus módon ellentmond a jelenlegi éghajlati valóságnak (kihűlés helyett inkább a felmelegedés a probléma), mégis izgalmas illusztrációja a tudomány és a hit szerepének az élet megőrzésében. A fundamentalizmus vagy a szabad gondolkodás győzedelmeskedik? Mi magunk határozzuk meg a sorsunkat, vagy az önhittség arra kárhoztat minket, hogy csak azt higgyük, hogy igen? Ha a vallás és a tudományos elmélet egyaránt bizonyítatlan, melyiknek kellene irányítania minket?
Ex Machina (2014)
Ma már a csapból is az MI folyik, de Garland rendezői debütálása idején még nem indult be a téma reneszánsza. A filmben Domhnall Gleeson fiatal programozója, Caleb elfogadja egy egocentrikus techmogul, Nathan (Oscar Isaac) meghívását, hogy a villájában tanulmányozza legújabb teremtményét, egy hátborzongatóan emberi robotot, Avát (Alicia Vikander).
Caleb gyorsan belezúg a ravaszul manipuláló, intelligens humanoidba, amihez hasonlót sok sci-fiben láttunk már, de az emberi alkotó ellen forduló MI történetét csak kevesen mesélték el olyan mesterien, mint Garland. Avában és bizonyos mértékig Nathanben is azt látjuk, hogy az emberi autonómia adatpontokra és keresési előzményekre redukálódik, miközben az online tevékenységeinket fegyverként használják ellenünk, és az alapvető dolgokat, amelyek emberré tesznek minket, előrejelző algoritmusokká desztillálják.
Expedíció (2018)
Az Expedíció Jeff VanderMeer könyvéből készült, de eléggé eltávolodott a forrásanyagtól ahhoz, hogy új, zavarba ejtő metafizikai rejtélyeket dobjon be. Egy tudóscsoportot követünk, akik egy felderítő küldetésre indulnak egy karantén alá helyezett területre, ahol az idegen élet felismerhetetlen és rémálomszerű módon metasztázisba hozta a tájat.
A kaleidoszkópszerű témákat felvonultató film attól függően értelmezhető, hogy milyen megvilágításból nézzük. Vajon a rák, az öngyilkosság vagy az emberi önpusztítási hajlam metaforája? Vészjelzés, amely figyelmeztet minket a természet azon képességére, hogy visszaszerezze az irányítást? Vagy valami még ennél is időszerűbb? Egy érv amellett, hogy a civilizációk ugyanolyan könnyen bomlanak le, mint az emberi testek, hogy az ellenséges környezetbe való belemerülés megmásíthatja az elménket, és felismerhetetlen változatokat szülhet belőlünk?
Ők (2022)
Garland egyik legmegosztóbb filmjében, amely tükörfordításban a Férfiak címet viselné, Jessie Buckley egy Harper nevű nőt alakít, aki férje halála után egy idilli vidéki házba költözik - egyfajta édenkertbe, ahol gyászolhat és megbirkózhat bűntudatával. Csakhogy a magányos pihenését állandóan férfiak zavarják meg - túlságosan előzékeny háziurak, perverz lelkészek és meztelen zaklatók. A film egy nyugtalanító vízió, amely a vallási szexizmustól a „toxikus maszkulinitásig” mindent érint, miközben egy olyan rémálmomba taszítja a nézőjét, amelyben a nők nem tudnak szabadulni a férfiak visszaéléseitől és káros befolyásától, bármennyire is próbálkoznak.
Devs (2020)
Garland első sorozata a Nick Offerman által alakított techgurut követi, aki egy kvantumszámítógépet épít, amely lehetővé teszi számára, hogy a múltat és a jövőt is modelezze. A nyolc epizódból álló sorozat a gyász, az ember korlátai és az emlékezés témái köré épül, de Garland világossá tette, hogy a Devs elsősorban abból az aggodalmából született, hogy a társadalom túl nagy jelentőséget tulajdonít a technológiai szektornak és az azt vezető figuráknak. "Egyre inkább úgy éreztem, hogy ők nem zsenik - vállalkozók, akik véletlenül a techben dolgoznak, nem pedig a tejtermelésben" - mondta Garland a GQ-nak. "Tulajdonítunk nekik erényeket – vagy ők tulajdonítják ezeket maguknak, és azt hisszük, hogy valóban rendelkeznek velük – nem sok bizonyíték alapján."
Polgárháború (2024)
Az amerikai összeomlás víziója, főszerepben egy alkalmatlan elnökkel, akit fanatikus támogatók és fasiszta csatlósok támogatnak, nem olyan abszurd, mint amilyennek Garland talán gondolta, talán ezért is lett a film fogadtatása meglepően langyos. Garland egy olyan erőszakos jövőt jósolt meg, amelyben képtelenek vagyunk kompromisszumot kötni és megérteni egymást, de erre a végzetes prognózisra nem kínált semmilyen megnyugtató megoldást, ami azt jelenti, hogy a nézők magukra maradtak a kétségeikkel. A film egyben az első együttműködés Garland és Ray Mendoza egykori tengerészgyalogos között, akivel az idén bemutatott Hadviselést is együtt jegyzik.
Hadviselés - Szó szerint az arcunkba robban az új iraki háborús film
Rengeteg film készült az iraki háborúról, de ezek közül csak kevés sikerült emlékezetesre - a valós eseményeket feldolgozó Hadviselés viszont több mint emlékezetes.
Ez is érdekelhet
Via: Uproxx
