Az eredeti A passió óriási kasszasiker volt: 30 millió dolláros költségvetésből készült, és világszerte 610 millió dollárt hozott.
Mel Gibson nagysikerű, A passió című filmjét 2004-ben mutatták be, a régóta várt folytatás kapcsán pedig most új hírek láttak napvilágot, egyebek között itt az első hivatalos fotó, amin Jaakko Ohtonen látható Jézusként.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Variety információi szerint a nagyszabású produkció forgatása már véget is ért, ráadásul a tervezettnél korábban fejeződött be. Úgy tudni, a stáb 134 napon át dolgozott Olaszországban, többek között Rómában, Bariban, Ginosában, Cracóban, Brindisiben és Materában. A jó hír mellé azonban érkezett egy kevésbé örömteli bejelentés is: mint ismert, a folytatást Gibson két részesre tervezi, most kiderült, mindkét film bemutatóját elhalasztották.
Gibson szerint a film pontosan úgy kerül vászonra, ahogyan elképzelte. A rendező úgy fogalmazott, rendkívül hálás a stábnak és a szereplőknek, amiért teljes szívvel dolgoztak a produkción. Azt is hozzátette, hogy számára ez jóval több egy filmnél: több mint húsz éve hordozott küldetésként tekint arra, hogy elmesélje azt, amit az emberiség történetének egyik legfontosabb momentumának tart.
Ez is érdekelhet
Jim Caviezel haja kigyulladt A passió forgatásán, de volt, hogy pár percre meg is halt
A Jézust játszó színész maga is egész kerek kálvárián ment végig, hogy elkészülhessen a film.
TovábbA The Resurrection of the Christ a 2004-es A passió folytatása lesz. Az eredeti film a Jézus keresztre feszítése előtti utolsó 12 órát mutatta be, Jim Caviezel főszereplésével. Az új filmek a cím alapján Jézus feltámadására koncentrálnak majd, a szereplőgárda azonban változik: Jézust ezúttal Jaakko Ohtonen, Mária Magdolnát pedig Mariela Garriga alakítja.
via Variety






