Az év sikerfilmjével a színészek is jól jártak.
Július közepe óta vetítik a mozik Christopher Nolan monumentális filmjét, az Odüsszeiát, ami Homérosz azonos című eposza alapján készült. A sztárokból álló színészgárda összeállítás nem volt olcsó, de láthatóan hamar megtérült: a film mindössze néhány nap alatt 264 millió dolláros bevételt termelt világszerte, ezzel máris túlszárnyalva a 250 millió dolláros gyártási költségvetést. Egy friss jelentésből az is kiderül, melyik színész, mennyit kaphatott a szerepért, és ez jelenetenként lebontva mennyi gázsit jelent.
- Matt Damon (Odüsszeusz): A főszereplőt alakító 55 éves színész tölti a legtöbb időt a vásznon. Összesen 46 jelenetben tűnik fel, és ő kapta a produkció legmagasabb fizetését: 15 millió dollárt (nagyjából 4,76 milliárd forint) tehetett zsebre. Ez jelenetenként több mint 326 000 dollárnak, azaz kb. 103 millió forintnak felel meg.
- Tom Holland (Télemakhosz): Odüsszeusz fiaként 24 jelenetben látható. A népszerű színész 10 millió dollárt (3,17 milliárd forint) kapott a blockbusterben való részvételért, ami jelenetenként körülbelül 416 666 dollárra (132 millió forint) jön ki.
- Zendaya (Athéné): A háború és a bölcsesség istennőjét alakítja, akit a cselekmény során lefejeznek Odüsszeusz szeme láttára, majd szelleme a film hátralévő részében kísérti a főhőst. Habár mindössze 6 jelenetben szerepel, a fizetése 5 millió dollárra (kb. 1,59 milliárd forint) rúgott. Ez jelenetenként elképesztő, nagyjából 833 333 dolláros (264 millió forint) összeget jelent, így ő kereste a legtöbbet egyetlen jelenetre kiszámítva.
- Anne Hathaway (Pénelopé): Odüsszeusz hűséges feleségének megformálásáért 16 jelenetben szerepelve 4 és 5 millió dollár (kb. 1,27–1,59 milliárd forint) közötti gázsit kapott, ami jelenetenként átlagosan 312 500 (79–99 millió forint) dollárt jelent.
- Robert Pattinson (Antinoosz): Az udvarlót alakítja, aki Pénelopé kezére pályázik, miközben Télemakhosz megölését tervezi. 14 jelenetben tűnik fel, és körülbelül 6 millió dolláros (közel 2 milliárd forint) gázsit kapott, ami jelenetenként mintegy 428 571 dollárnak (136 millió forint) felel meg.
- Elliot Page (Szinón): Odüsszeusz unokatestvérét és katonatársát játssza 6 jelenetben. Teljes fizetése 1,5 millió dollár (476 millió forint) volt, ami jelenetenként 250 000 dollárt (79 millió forint) kóstált.
Bár ezek hatalmas összegnek tűnnek, miként fent is írtam, a befektetés hamar megtérült, pedig még egy hete sem megy a moziban az Odüsszeia.
Ez is érdekelhet
Már a nyitóhétvégén történelmet írt Christopher Nolan Odüsszeiája, több rekordot is megdöntött
Az Odüsszeia minden előzetes várakozást felülmúlt a mozikban.
Lássuk!(via Unilad)












