Három kis pisis el akar jutni egy smacipartiba, és ezért olyan dolgokat tesznek meg, amiket egy 12 évesnek nem szabadna megtennie, de egyáltalán nem tabudöntögetésről van szó!
Az a vicces, hogy mostanában sorra jönnek olyan vígjátékok, amik nagyon, de nagyon hajaznak a 2007-es Michael Cera és Jonah Hill főszereplésével készült Superbad - avagy miért ciki a szex?-re, amit a jelek szerint újra kéne nézni, még a béna magyar alcím ellenére is. A hasonlóság persze nem véletlen, a pár hónapja bemutatott, ugyanazt a témát, vagyis az első szerelem megtalálását és a régi barátság próbatételét női szemszögből bemutató Éretlenségi egyik főhősnője konkrétan Hill húga, a most mozikba kerülő, eggyel fiatalabb korosztállyal leforgatott Jó srácok pedig a Superbad forgatókönyvét jegyző Seth Rogen és Evan Goldberg páros munkája. Igaz, Rogenék ezúttal csak producerkedtek, de a humoruk, ötleteik egyértelműen felismerhetőek, a Lee Eisenberg és Gene Stupnitsky rendezőpárosban pedig nyilvánvalóan megtalálták lelki társaikat. Mert ők is baromi viccesek, ahogy az egész film is az.
És nagyjából el is tudom képzelni az alkotók brainstromingjait, ahogy nyomják egymásnak a tömény marhaságot a sűrű, édeskés fűfelhőben, arról, hogy mi lenne NAGYON vicces, amit pár 12 éves gyerek csinálna. És gondolom, az ötletek háromnegyede olyan meredek volt, hogy még papírra sem merték vetni őket, a maradéknak is csak a negyede volt szalonképes, de azzal már lehetett bőven dolgozni, mert itt úgy egy percre jut egy poén, ami elég sűrűnek számít vígjátéki viszonylatban. Nagyon sűrűnek, de általában hiába a sok poén, ha azok nem ülnek, és ha a vígjátéknak nincs szíve. Ami persze nagy szó, de egy jó vígjáték akkor jó, ha szeretjük a hőseit, és íme, itt van három BORZASZTÓAN szerethető hatodikos kissrác, a babaarcú Max (a nem mellesleg az A Szoba révén Oscar-jelölt Jacob Tremblay), a korához képest nagydarab, de nagyon békés természetű Lucas (Keith L. Williams), és a nagypofájú Thor (Brady Noon), aki remekül énekel.
Ezer éve haverok, de nem tartoznak a menő srácok közé, legfeljebb Max, akit szeretnek a csajok. El is hívják élete első csókbulijába, és valahogy fel kell készülnie. Mivel az internet kapásból a hardcore pornóhoz viszi őket, úgy döntenek, bevetik Max apjának féltett drónját, hogy kilessék a szomszéd nagylányokat, azok hogyan csinálják, de azok elkapják a drónt, hőseink viszont „foglyul ejtik” a lányok party drogokkal tömött retiküljét, és innentől elszabadul a pokol! De tényleg elszabadul, és ilyesmit 12 éves gyerekek főszereplősével aligha láthattunk még, és nem csak az innen-onnan előkerülő szexuális segédeszközök miatt, hanem mert tényleg teljesen őrült az, amit látunk. Viccesen őrült, mert bárkivel bármi megtörténhet, egy adott határon belőlük nincsenek tabuk – mint amikor az egyik srác szájába kunkorodó szőrszál kerül, amikor apu „orvosi” babájával próbál csókolózni. És ha egy pillanatra megállnánk, hogy belegondoljunk, mennyire durvák ezek és a hasonló poénok, akkor kicsit a fejünkhöz kapnánk, de nem tudunk megállni, mert rohanunk a srácok nyomában.
Akik meglógnak a suliból, drogot csórnak, sört lopnak, drogot vesznek, dílerekkel csatáznak, 12 sávos autópályán robognak át, és hasonló kalandokon esnek át, amiken egy 12 évesnek nem feltétlenül szabadna átesnie, csak, hogy eljuthassanak a smacipartira, de mindez pont azért vicces, mert ilyen kis pisisek csinálják. Amin persze meg lehet botránkozni, de konkrétan minek? Ez egy vígjáték, és annak pont azért olyan jó, mert meghökkentő és nagypofájú, miközben játszik, hogy végig nagyon szereti ezeket a kissrácokat, és mi is szeretjük őket, mert tényleg fantasztikusak, miközben pont azért menők, mert kicsit sem menők - és az külön vicces, hogy itt mindenki más mennyit izzad azon, hogy folyton lazának tűnjön.
Értékelés: 8/10