Kirk Douglas megerőszakolta Natalie Woodot egy friss memoár szerint

A Spartacus néhai sztárját az 1981-ben elhunyt színésznő húga, Lana Wood vádolja nemi erőszakkal Little Sister című könyvében. Az esetről korábban is pletykáltak már Hollywood-szerte, de eddig senki sem nevezte meg Douglast.

A Gyémántok az örökkévalóságnak Bond-lánya, Lana Wood, az 1981-ben egy furcsa hajóbalesetben elhunyt színésznő, Natalie Wood húga a hamarosan megjelenő Little Sister (Kishúg) című önéletrajzában azt írja, Kirk Douglas szexuálisan bántalmazta a nővérét, amikor az még csak 17 éves volt.

A nemi erőszakra a most 75 éves Lana Wood visszaemlékezése szerint 1955-ben került sor, amikor édesanyjuk, Maria Zakharenko találkozót szervezett Natalie Wood és Kirk Douglas számára egy Los Angeles-i hotelben.

Emlékszem, hogy Natalie különösen gyönyörű volt, amikor anyuval elvittük aznap este a Chateau Marmont bejáratához.

Így kezdi a visszaemlékezést Lana Wood, aki szerint az anyja azért szervezte meg a találkozót, mert ezzel „sok ajtó kitárulhat” Natalie előtt, aki ekkor forgatta az 1956-ban mozikba került Az üldözők című westernt. 

Forrás: Tim Boxer/Getty Images

 

Úgy tűnt, hosszú idő telt el, mire Natalie visszaült az autóba, és arra ébredtem fel, hogy becsapja az ajtót. Szörnyen nézett ki. Nagyon kócos volt és nagyon mérges, majd az anyámmal idegesen suttogni kezdtek.

Nem igazán hallottam őket, így nem is értettem, mit mondanak. Úgy tűnt, valami rossz történt a nővéremmel, de bármi is volt az, túl fiatal voltam ahhoz, hogy előttem beszéljenek róla. A helyzet olyan volt, mint egy testen kívüli élmény. Megrémültem, össze voltam zavarodva” – emlékezik vissza az eseményekre Lana Wood.

Az állítólagos szexuális zaklatásról egyébkén évek óta pletykálnak Hollywoodban. Sőt, olyannyira tényként kezelik, hogy amikor Kirk Douglas 2020-ban, 103 éves korában meghalt, vele összefüggésben Natalie Wood neve is azonnal felkapott téma lett a Twitteren. Suzanne Finstad 2020 márciusában Natalie Wood: The Complete Biography címmel kiadott életrajzi kötetében is megírta, hogy Woodot megerőszakolták, de az író nem nevezte meg a színésznő támadóját, mindössze annyit írt róla, hogy „egyik gyermekkori bálványa, egy nála több mint húsz évvel idősebb, nős filmsztár” volt az elkövető. Finstad szerint ez a bizonyos nagy sztár akkor meg is fenyegette Natalie Woodot, hogy ha bárkinek elmondja, mi történt, „az lesz az utolsó dolog, amit az életében tett.”

Kirk Douglas a Spartacuban. Forrás: J. R. Eyerman / The LIFE Picture Collection via Getty Images


Az HBO 2020-as dokumentumfilmje, a Natalie Wood: mi marad hátra azonban kritikával illette Lana Woodot. A filmben megszólalt többek között Natalie Wood legidősebb lánya, Natasha Gregson Wagner színésznő is, aki szerint a nagynénje már annak idején is csak kihasználta Natalie halálát, és szenzációkeltésre használta fel a végzetes hajóbalesetet is (a színésznő máig tisztázatlan körülmények között fulladt meg 1981-ben, miután a vízbe zuhant egy hajóról azt követően, hogy a hálaadásnapi vacsora során állítólag csúnyán összeveszett a férjével, Robert Wagner színésszel, valamint Christopher Walkennel, akivel ekkor forgatta az Agyhalál című filmet).

Kirk Douglas fia, Michael Douglas a nemi erőszakról szóló, a világsajtót természetesen azonnal bejáró hír megjelenése után szűkszavú közleményt adott ki, amelyben azt kérte,

hagyják békében nyugodni mindkét színészt.


(via Variety & The Guardian)

Elindult a Port.hu új videósorozata, a SZESSÖN. Nézzétek meg az első részt, amelyben Kiss Gergő háromszoros olimpiai bajnok mutatja meg, milyen remekül bánik a dobverőkkel. Kövessetek minket a Youtube-on is!