Kisköltségvetésű filmek, amik rengeteg pénz hoztak

Kevés pénzből is lehet remek filmet csinálni, ráadásul olyat, amit még sokan meg is néznek.

American Graffiti

George Lucas második nagyjátékfilmje (a THX 1138) után a hamar kultikussá vált coming of age történet, az American Graffiti volt. Fiatal, ismeretlen rendezőként nehéz volt összeszednie a 750 ezer dolláros (ma mintegy 4,7 millió) költségvetést, és a Universal sem bízott benne: azt akarták, hogy egy új vágóval vágja újra a filmet. Bemutatása után azonban óriási siker lett: öt Oscarra jelölték, közöttük a legjobb film és legjobb rendező kategóriában, és 115 milliós (ma félmilliárd dollár körüli) bevételével a tizenötödik helyet foglalja el minden idők legjövedelmezőbb PG (gyerekek számára szülői felügyelettel ajánlott) kategóriájú filmjeinek listáján.

 

Annabelle

A Démonok között franchise első spin-offja a második epizódban felbukkanó (valós eseményeken alapuló) gyilkos babáról szólt, és azóta két folytatás is követte. A 6,5 millió dolláros költségvetésű film ugyan nem lett kiemelkedő, mégis tisztességesen teljesített a vele együtt startoló Holtodiglannal: 37 milliót szedett össze bemutatásának nyitó hétvégéjén, noha mintegy 20 millióra becsülték az első hét bevételét. Végül a 84 milliós amerikai teljes bevétellel együtt, világszerte összesen 257 millió dollárt jövedelmezett. A jóval izgalmasabb, 15 millió dollárból készült Annabelle 2. – A teremtés 306 milliót söpört be, a mintegy 30 millióba került harmadik rész, a Hazatérés pedig ennél kevesebbet, 230 milliót, de ez is szép teljesítmény.

 

Ideglelés

Nem csupán a found footage horrorok divatját hozta meg, hanem valóságos jelenség volt 1999-ben a Blair Witch Project: az internet egyik legelső vírusmarketing kampánya ha nem is hitette el teljesen a nézőkkel, hogy a film tényleg egy boszorkány áldozatainak utolsó napjait mutatja be, de sokukat minimum elbizonytalanított. Tódultak is a moziba: a 60 ezres büdzsé világszerte 247 millió dollárt fialt. Szép munka.

 

Alul semmi

1997-ben nagyot mentek a sztriptízelő volt acélgyári munkások: négy kategóriában is jelölték Oscarra – legjobb film, rendező, eredeti forgatókönyv és filmzene –, amelyek közül az utóbbiért meg is kapta, a Hot Chocolate You Sexy Thing című nótájára pedig még a nagymamák is táncra perdültek. Három és fél millióba került a film, 258 milliót hozott, és mindenki szerette, szereti most is.

 

Tűnj el!

Az addig komédiásként ismert Jordan Peele szempillantás alatt a feje tetejére állította a karrierjét, és a Tűnj el! hatalmas kritikai- és közönségsikere óta a kortárs (és intelligens) horror egyik legmeghatározóbb alakjává vált. A négy és fél milliós produkció világszerte 255 millió dollárt söpört be, 2017 legjövedelmezőbb filmje lett, és négy Oscar-jelölésből Peele megnyerte a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó Oscart (a többi három a legjobb film, rendező és férfi főszereplő volt).

 

Juno

Szintén négy Oscarra jelölték Jason Reitman 2007-es vígjátékát legjobb film, rendező, színésznő és forgatókönyv kategóriákban, és az utóbbiért Diablo Cody haza is vihette a kis arany szobrocskát. Hét és fél millió dollárba került a film – Jennifer Garner kevesebbet kért a szokásos gázsijánál, hogy ezzel is beszálljon a költségvetésbe –, és világszerte 231 millió dollárt fialt.

 

Széttörve

A szédítő tehetségnek indult M. Night Shyamalan szép lassan lejáratta magát, ám Az utolsó léghajlító és A Föld után elzárták a pénzcsapot, és ismét elkezdett jó filmeket készíteni. A látogatás fekete humorú found footage horrora után ismét sikerült megdöbbentenie a nézőket, miután a Széttörve utolsó perceiben kiderült, hogy a Sebezhetetlen folytatása. Kilenc millióból csinált 278-at – majd az Üveg 20 milliója termelt csaknem 250 millió dollárt, ami szintén derék teljesítmény, de a film elég rossz lett. Úgy tűnik, a siker rossz hatással van Shyamalan teljesítményére.

(Forrás: Looper)