Konstrukció - Sokat nevettünk Ben Affleck új filmjén, de kínunkban

Szerintem Affleck az első pillanattól tudta, hogy Robert Rodriguez csapnivaló filmet csinál, csak túl udvarias volt, hogy szóljon, így végigszenvedte az egészet. Ahogy mi is.

Megjegyzem, a Konstrukció az első előzetes alapján nem is hangzott olyan rosszul: egy titokzatos pasas (William Fichtner) vadidegeneket vesz rá hipnózissal és pár szóval, hogy kiraboljanak neki egy bankot. Az őt elfogni érkező nyomozó (Ben Affleck) tehetetlen vele szemben, mert a férfi ellene fordítja a kollégáit is, az esetnek pedig valahogy köze van a rendőr lányának évekkel ezelőtti eltűnéséhez.

Ezt ígéri a trailer, egy csavaros, feszült thrillert,

a filmet nézve viszont hamar kiderül, hogy mindezt a film első, még valóban ígéretes tíz percéből vágták össze. Már itt is voltak marhaságok, de még volt lendület. Aztán jött a maradék 82 perc. Na az kemény volt!

Forrás: Forum Hungary

 

Adott Affleck nyomozója, az elrabolt kislány, a titokzatos férfi, és egy jósnő (Alice Braga), aki a már emlegetett rablást előre bejelentette, és aki közli hősünkkel, hogy léteznek olyan „hipnoták”, akik képesek megváltoztatni a valóság érzékelését, és bárkit rávenni bármire. Ilyan hipnota a rabló is, aki valamit akar a rendőrtől, aki innentől

menekülni kényszerül a jósnővel a hóna alatt, akinek szintén vannak képességei, csak nem olyan erősek.

Megy a hajsza, miközben meghajlik térben a mexikói kisváros, tisztára mint Christopher Nolan Eredetében (2010), és nem tudni, mi a valóságos, ki kit irányít, mi a titok, és miért hordanak egy titkos szervezet tagjai meggypiros, rosszul szabott zakót, mint valami lepusztult hotel éjszakai portásai. Sok itt a kérdés, de a legfontosabb az, hogy minek? Mármint minek készült el a film, amelynek forgatókönyvén Robert Rodriguez állítólag két évtizeden át ült?

Forrás: Forum Hungary

 

Rodriguez nem jó rendező, de nagyon lelkes, és ebből a lelkesedésből jó dolgok is kisülnek. Az összetett, apró részletekre épülő, fifikás thriller viszont nem az ő műfaja. Ő az olyan túlszínezett, harsány, teljes erőbedobással és sok humorral készült munkáiról ismert, mint a  Desperado, az Alkonyattól pirkadatig vagy a Kémkölykök, és itt érezhetően túlvállalta magát. Ami előfordul, ez még érthető, ami nem érthető, az a munkafolyamat, ami során összeállt a történet, miközben

senki nem volt, aki azt mondja, hogy ez és ez tök logikátlan, ez marhaság, ennek meg nincs semmi értelme.

Csak egy példa, de sorolhatnám napestig azokat a dolgokat, amik nem adódnak össze. Adott a médium, aki előre bejelent egy rablást, és adott a rendőr, aki megkeresi őt, és, bár a játékidő hátralévő részét együtt töltik, NEM kérdezi meg, honnan tudta, hogy ki fogják rabolni a bankot, és miért jelentette be. Voltak olyan jelenetek, amiknek annyira nem volt értelme, hogy már mindenki röhögött rajta.

Forrás: Forum Hungary

 

Egy film persze több okból is lehet rossz, ha készítői elég elkötelezettek a pocsék minőség iránt. A több más filmből (Mátrix, X-Men stb.) rosszul összeollózott, vérlázítóan humortalan cselekmény csak a kezdet, a grandiózusnak szánt, de leginkább barkácsboltos megoldásokra építő látványvilág a folytatás és

a pocsék színészi játék a hab a tortán.

Ahogy Rodriguez nem kifejezetten jó rendező, úgy Ben Affleck sem kifejezetten jó színész, de formálható. Nagyszerű volt a Holtodiglanban (2014), ahol kifejezetten a gyengeségeire mentek, messze nem volt rossz Batmanként, mert egy eleve merev karakterrel kellett dolgozni, és vicces volt nem is oly rég az Air – Harc a legendáértban (2023). Itt csapnivaló, és láthatóan ezt ő is érzi, de nem is nagyon volt miből dolgoznia.

Átvert agyak – 10 film az elmemanipulációról

Tudatmódosító űrlények, kínvallató elmekontroll, ellopott tudat és beültetett gondolatok. Erre mindre, sőt még ennél többre is találunk példát a filmekben.

Tovább

 

Ez a karakter ugyanis csak egy vázlat, egy kidolgozatlan filmes klisékupac, akiben nagyítóval sem találhatunk semmi izgalmasat, akárhogy csavargatják a sztorit, akármilyen szögből akarják láttatni őt.  Van persze az ilyen esetekre megoldás.

Ha túl egysíkú a pozitív hős, kell mellé egy remek, színes-szagos, izgalmas gonosz,

és az előzetes alapján azt hihettük, hogy ez megvan. William Fichtner (A magányos lovas, Féktelen harag, A szökés) mindig kifejezetten elvetemült, visszataszító gazembereket játszik, eleve ilyen a fizimiskája, de szinte mindig mellékszereplő. Itt főszereplő, de inkább csak papíron, mert egyrészt hosszú időszakokra eltűnik, másrészt mindig ugyanazt csinálja, nincs kifejtve, továbbgondolva a figura, nincs mögötte ember.  

Forrás: Forum Hungary

 

Ahogy a látványos szinopszis és a trailerben még jól hangzó alapötlet mögött sincsen igazi film, csak egy csomó összedobott, rendszerint máshonnan kölcsönzött ötlet. Kár érte, mert Rodriguez szimpatikus fickó, aki mindig családi filmet csinál – a végére kiderül,

a Konstrukció is csak egy családi film, bár elég sokan halnak meg benne.

Azért is családi film, mert benne van a rendező egész családja, Rebel nevű fia a filmzenében segített, a másik fia, Racer Max producerkedett, a harmadik, Sid a speciális effektusoknál segédkezett, a negyedik Rodriguez fiú, Rocket ott volt apuval a vágószobában, míg a lány, Rhiannon a storyboardon dolgozott. Persze attól, hogy valamin sokat dolgoznak, még nem lesz jó, sőt!

Értékelés: 4/10

Forrás: Forum Hungary