Kritika: Kong: Koponya-sziget - Na, így kell óriásmajmos filmet csinálni!

Végre minden jó helyre került, az eredettörténet, az akció, a karakterek, a látvány, a hatalmas lények, régiek és újak, és persze a hangulat, Az új King Kong film vicces, véres, izgalmas és baromi jól néz ki.

Kinek ajánljuk? Nem kell ismerni a régi King Kong mesét ahhoz, hogy az új Kong filmet élvezzük, ugyanakkor a hagyományos szörnyfilmek kedvelői sem fognak csalódni, mert a film egyszerre újszerű és tökéletesen mozog a műfajon belül.

Azon nyilván hosszan el lehet vitatkozni, hogy szabad-e, kell-e és érdemes-e újra hozzányúlni a régi nagy klasszikusokhoz, és hajlok rá én is, hogy NEM, de a kérdés már eldőlt és így is úgy is lesz remake, akkor örüljünk neki, ha az egy tehetséges és kompetens rendező kezébe kerül, akinek vannak saját elképzelései, hogy nagy szavakat használjak, VÍZIÓJA, és a tényleg tud valamit kezdeni a veretes alapanyaggal. Ez történt az új Mad Max esetében – azzal a csavarral, hogy az új történetet a régi rendező mondhatta el -, és most ez történt a King  Konggal is.

Az utolsó Logan film árnyékában szép csendesen, különösebb feltűnés nélkül érkezett meg hozzánk a Kong: Koponya-sziget, pedig máshol mindenütt tűkön ülve várták, hiszen a tényleg fantasztikus előzetesek, a sztori és a szereplőgárda mind valami rendkívülit ígért, és ezt Jordan Vogt-Roberts rendező meg is adja nekünk. Ő nem esett abba a csapdába, hogy tök ugyanazt a sztorit mondja el csak egyre tökéletesebb számítógépes grafikával, ahogy azt Peter Jackson tette saját, 2005-ös verziójával – amivel olyan nagy baj nem volt, csak semmit nem tett hozzá a jól ismert történethez.

A még kezdőnek számító, mindössze egy nagyjátékfilmet maga mögött tudó egyszerű, de nagyszerű ötletet tett le az őt felkérő stúdió asztalára: helyezzék a cselekményt egy olyan korba, amelyben még nem játszódott szörnyfilm, a kapcsolódási pont pedig legyen a vietnami háború ideje, a nagy politika felfordulás és hatalmas tudományos fejlődés időszaka.

Mert például ekkor készültek az első műholdas felvételek, és ezek egyikén tűnik fel az eddig ismeretlen, de számos nép legendáiban felbukkanő Koponya-sziget, amelyet titokzatos viharzóna vesz körül. Így aztán az ide induló tudósokat egy csapat katona kíséri el, helikopteren, illetve velük tart egy angol nyomkereső és egy fiatal riporternő. A tudósok között vannak, akik tudják, mire számíthatnak, a harcedzett katonák nem. Az egész helikopterflottát az égről kiradírozó felbőszített óriásmajom mindenesetre mindenkinek jókora meglepetés, és akkor még nem látták a föld alatt és a fák között élő szörnyeket, akikről előszeretettel mesél nekik az a kissé hibbant II. világháborús pilóta, aki az elmúlt 28 évet itt töltötte.

A Kong: Koponya-sziget a látványon túl elsősorban a lökött, de nem őrült pilótát alakító John C. Reilly filmje. Maga a történet is az ő karakterével indul, az övé a legjobban megformált figura, ő vezet minket be a sziget rejtelmeibe és ő kínálja a kiutat és az évek során megszerzett tudása és a bennszülöttek bizalma révén, de maga Reilly is annyira megnyerően kattant és szórakoztató, hogy a többiek elhalványulnak mellette. Igaz, a szörnyfilmek nem a karakterfejlődésről szólnak, hanem egy gigantikus küzdelemről, és ebből is kapunk bőven. A helikopterek elleni harc a csúcs, valami elképesztően megkomponált a pusztítás, de akad itt még látnivaló bőven, mert ez elsősorban erről szól.

kong

Persze semmi sem állná meg a helyét, ha nem tartaná egyben egy sokban vázlatos, de mégis jól kitalált sztori – legalábbis az elején jól kitalált, később jócskán elnagyolt -, jó karakterek és nagyszerűen eltalált hangulat. Utóbbiban benne van a hetvenes évek korszelleme, a háborús filmek jól ismert fordulatai és fekete humora, illetve maga a kaland.

Ez ugyanis elsősorban kalandfilm, a szó legjobb értelmében, és ehhez elég alaptípusokkal dolgozni. Vogt-Roberts volt olyan okos és rutinos, hogy ezeket a figurákat nagyszerű színészekre bízza, és így lett a dühödt katona Samuel L. Jackson, a tudományért másokat is feláldozni hajlandó tudós John Goodman, a természetet jól ismerő felderítő Tom Hiddleston, a liberális eszméket valló haditudósító Brie Larson, hogy csak a legfontosabbakat említsen.

És a rendező ahhoz is elég okos volt, hogy a címszereplőre ne aggasson túl sokat: itt nincs románc, legfeljebb kicsi barátkozás, elég, hogy Kong kitölti a vásznat és elképesztően néz ki. Azt ugyan furcsa megszokni, hogy mindig úgy jár, mint egy ember – Jackson gorillája ilyen szempontból sokkal hitelesebb volt - és néha a számítógépes animáció is megbotlik nála, de nagyon is működik, mint szörny, mint a sziget istene és fajtájának utolsó példánya. És ha minden jól megy, még kétszer találkozhatunk vele!

Értékelés: 9/10