Tessék kitalálni, melyik testrészére gondolt a felizgult hősnő a címben! Vagy inkább ne tessék, mert ez a történet minden alpárisága ellenére is nagyon kedves és pozitív végkicsengésű. Legalábbis többnyire.
Kinek ajánljuk? Akik szeretik a zaftosabb vígjátékokat, bírják a nagyszájú csajokat és ecuadori nyaralást terveznek.
Amy Schumer (Kész katasztrófa) nem a kifinomult humoráról ismert, ha ismert egyáltalán, merthogy mifelénk azért nem jegyzik annyira magasan a stand up-osból lett színésznőt, pedig szórakoztató jelenség. Legalábbis rövidtávon, mert különben nyilván elviselhetetlen a harsánysága, a tenyérbemászósága, de ahogy mondani szokás, egynek jó, és az az egy most az Ó, anyám!, aminek nem mellesleg egyik producere is volt. Természetesen itt is saját magát alakítja, csak éppen nem Amy, hanem Emily a neve.
És mint minden saját történetében, itt is egy csődtömegként ismerjük meg. Épp kirúgták az állásából és szakít vele a zenész pasija, mert beindult a karrierje és így több száz puncit kaphat meg az egy unalmas punci helyett, amiben van logika. Csakhogy ott van a rég tervezett és már befizetett egzotikus ecuadori út, amit hősnőnk nem akar veszni hagyni, így inkább magával cipeli kényelmes, roppant óvatos anyukáját az útra, aki azt hiszi, majd a hotel medencéje mellett olvasgathat. Erről persze szó sincsen, hiszen kislánya azonnal eszét veszti, amint egy jóképű pasi rámosolyog, és az illető dzsungeltúrára invitálja mamát és lányát, aminek nyilván nem lesz jó vége, hiszen kapásból elrabolják őket.
Dél-Amerikában minden megtörténhet, ha egy vérbő vígjátékról van szó – és sajnos amúgy is -, mindenféle zakkant arcok bukkanhatnak fel minden sarkon, és ez itt a központi vezérlőelv. Anyukát és lányát mindenféle szutykos fazonok vegzálják szinte non-stop, és ami ritkán történik meg egy hollywoodi vígjátékban, a találkozások jelentős része váratlan eredményeket produkál. És még az is lehet, hogy egy-egy frissen megismert, fontosnak tartott szereplőről egyrészt kiderül, hogy tök más, mint amit gondolunk róla, másrészt a rengeteg rutinnal rendelkező veterán rendező, Jonathan Levine (Eleven testek, Fifti-fifti) bárkit képes egyik pillanatról a másikra csak úgy kivonni a forgalomból. És nem ijed meg a meredek poénoktól sem, ami alapvetően tök jó, bár én a bélgilisztás részt kihagytam volna.
Egy dolog persze a körülményekhez képest meglehetősen eredeti, de azért nem felrengetően újszerű történet, megint másik dolog Amy Schumer mint egyéniség, aki egy jó vicc kedvéért a mellét is szívesen kiteszi az ablakba, és megint más dolog Goldie Hawn. Le a kalappal a 15 év után a vászonra visszatérő, már 71 éves színésznő előtt, aki mindent végigcsinál, amit fiatalabb kolleganője ebben a sokat rohangálós filmben. Ez még akkor is nagy szó, ha a lepukkant Ecuadort történetesen a csodás Hawaii helyettesítette. Más kérdés, hogy mi vonzhatta a 80-as évek üdvöskéjét pont ehhez a helyenként alpári, de végső soron nagyon is melegszívű sztorihoz. Lehet, hogy hiányzott neki az igazi kislánya, Kate Hudson, aki sokkal csinosabb és nyilván jól neveltebb is, mint Schumer, de biztos, hogy nem olyan vicces és aligha beszél másoknak mindig a puncijáról.
Értékelés: 6/10
