Én egy csajbunyóban mindig a fekete lányra fogadnék, elszántabbak, erősebbek, szóval nem izgultam Rosario Dawsonért a babaarcú Katherine Heigl ellenében, már csak azért sem, mert már ezer ilyen
Kinek ajánljuk? Akik szerint Katherine Heigl egy izgalmas, sokszínű színésznő
„Drágám, bár nagydarab, izmos férfi vagyok, te pedig egy őrült nő, most mégis hátat fordítok neked, hogy jól fejbek…hass azzal a piszkafával, amit eddig is olyan fenyegetően lóbáltál” Ez a mondat ugyan nem hangzik el a filmben, de egyrészt simán elhangozhatna, másrészt tökéletesen illusztrálja a történet logikáját és eredetiségét. Merthogy még a kilencvenes évek elején voltak népszerűek a végzet asszonya bekattan receptre gyártott, erotikával fűszerezett thrillerek, amikkel Joe Esterhas és társai dagadtra keresték magukat. Igen, az Elemi ösztönre is másolataira gondolok.
Bár az évtizedeken át producerként ügyködő, első filmjét most rendező Denise Di Novi pontosan tudhatta, milyen régi és poros ez a formula, valamiért megelégedett azzal, hogy lemásolja, a fejlődést pedig egyedül a Facebook és a kézműves sör képviseli. A végzet asszonyát pedig Katherine Heigl, ami jó is meg rossz is. Jó, mert eddig csakis pozitív szerepben láthattuk, most pedig megmutathatja, mit tud ellenszenves figuraként, és rossz, mert az ő színészi tárháza nagyjából olyan gazdag, mint egy beteg sündisznóé. Persze genyó vagyok, mert ő egyszerűen nem az az alkat, aki árnyalatok eljátszására képes, ez a babaarc egyszerűen nem kifejező, és ez ellen ő aligha tehet bármit is – legfeljebb az adott rendező instruálhatja jól vagy szőhet köré olyan jeleneteket, ahol a gyöngéi erősségnek látszanak.
Ez itt nem történik meg, hiszen a sztori sablonosabb csak akkor lett volna, ha egy brazil szappanopera írói rakják össze a forgatókönyvet. Ehhez adott a volt férj – a tökéletesen jellegtelen Geoff Stults – a kislányával, és a férfi kedves, szimpatikus új kedvese, akit el is akar venni. A másik oldalon ott a szájában ezüst kiskanállal született, végletekig merev és akaratos volt feleség, aki képtelen elviselni a vereséget. Először a gyereken keresztül manipulálja riválisát, majd előkeríti annak erőszakos régi pasiját, de a legvégső eszköz a már emlegetett piszkafa. És ha valaki nem tudná, mi az a piszkafa ebben a modern világban, hát egy jókora, hegyes végű vas, amivel a tűzhelyben a már égő fahasábokat szokták kicsit elrendezni. Jó nagyot lehet vele ütni.
És innentől kezdve nincs meglepetés és igazán nincs is mit elemezni. Minő meglepetés, a gonosz ezúttal sem győz, Katherine Heigl most sem képes átlépni önmaga árnyékát, a még most is gyönyörű Rosario Dawson pedig ezúttal sem kapott igazi kihívást jelentő feladatot. Az Öldöklő szerelem lapos, thriller létére helyenként kifejezetten unalmas darab, és a rendezőnő még azt a szívességet sem tette meg, hogy a kötelező erotikus részéket tényleg izgatóan ábrázolja, vagy azt, hogy színes és érdekes mellékszereplőkkel dobja fel a történetet.
Értékelés: 3/10
