M. Night Shyamalan újra a régi

Idő című misztikus thrillere rögtön az élen nyitott az észak-amerikai box office toplistán, amivel a Kígyószem: G.I. Joe – A kezdeteket és a Space Jam – Új kezdetet is kiütötte a nyeregből.

Az Idő 16,5 millió dolláros hétvégi bevétellel került az első helyre, ami azért meglepő, mert szakértők korábban azt jósolták, az eddigi éllovas, a Space Jam-reboot, illetve a Shyamalan-thrillerrel együtt induló G.I. Joe-film dominálja majd a jegybevételi toplistát

– ehelyett a Space Jam 2. hatalmas esett vissza, a Kígyószem pedig a várakozásokon alul teljesített.

A hatalmas cselekménybeli csavarokkal operáló rendező tehát nemcsak a filmben, hanem a valóságban is meglepte a közönséget, de hozzáértők szerint a Covid és az amiatt bevezetett hibrid forgalmazási rendszer (több filmet egyszerre mutatnak be a mozikban és a streaming oldalakon) miatt ma már semmit sem lehet kiszámítani, a Delta variáns terjedése pedig várhatóan még jobban megvariálja a piacot – nemcsak az Egyesült Államokban, de világszerte is.


Az első helyen nyitó Időt tehát a toplistán 13,4 millióval a Kígyószem: G.I. Joe – A kezdetek követi, ami elég kiábrándító eredmény, tekintve, hogy a film 88 millió dollárból készült, ráadásul egy jól ismert franchise-ról van szó. Harmadik helyen 11,6 millióval a harmadik hete futó Fekete Özvegyet találjuk, a Space Jam – Új kezdet pedig, brutális, 69 százalékos visszaesést produkálva, mindössze 9,6 milliós hétvégi bevétellel a negyedik helyre csúszott vissza.

A TOP5-be még a Halálos iramban 9. fért be, 4,7 millió dollárral (de észak-amerikai összbevétele már 163,4 millió), és elég jól tartja magát a Hang nélkül 2. is, a kilencedik helyen, 1,3 millióval és 157,5 milliós amerikai és kanadai összbevétellel. Meglepő módon 830 ezer dolláros hétvégi bevétellel egy dokumentumfilmnek is sikerült bekerülnie a TOP10-be, a 2018-ban elhunyt tévés séf életéről szóló Roadrunner: A Film About Anthony Bourdainnek, amelyről itt írtunk korábban. A box office-győztes Időt egyébként július 29-én mutatják be a magyar mozik.


(via Variety, IMDb)