Mariska Hargitay soha nem hallott titokról rántotta le a leplet.
A cannes-i filmfesztiválon debütált Mariska Hargitay dokumentumfilmje, a My Mom Jayne, amelyet a színésznő rendezett. Az alkotásból kiderült, hogy az Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály egykori sztárja 30 évig hazugságban élt, ugyanis a vérszerinti édesapja nem a magyar származású Mickey Hargitay, hanem egy olasz énekes, Nelson Sardelli.
A ma már 90 éves férfi szintén szerepet kapott a dokumentumfilmben.
Mariska Hargitay édesanyja, Jayne Mansfield színésznő híres volt a zűrös szerelmi életéről. Ő és Mickey Hargitay 1963-ban a válás mellett döntöttek, ám akkor már volt két közös gyermekük. A színésznő akkoriban viszonyt kezdetett az olasz énekessel, Sardellivel, de néhány hónappal Mariska Hargitay születése előtt kibékült a férjével.
Mariska Hargitay 1964 januárjában született. Az édesanyja azonban 3 évvel később autóbalesetben elhunyt.
A Golden Globe-díjas színésznő elmondta, hogy a 20-as éveiben járt, amikor látott egy fotót Nelson Sardelliről és azonnal azt gondolta, hogy ő az igazi apja:
Olyan volt, mintha kicsúszott volna a lábam alól a talaj”
– nyilatkozta Mariska Hargitay.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A színésznő 30 éves volt, amikor az igazi apja egyik fellépésére ellátogatott Atlantic Citybe, és úgy döntött, hogy bemutatkozik a férfinak:
Azt mondtam neki, hogy nem akarok semmit tőled, nekem van édesapám. Volt valami a hűséggel kapcsolatban, lojális akartam lenni Mickey-hez.”
Végül azonban a színésznő közeli kapcsolatba került a vérszerinti édesapjával is, és annak két lányával. A dokumentumfilmmel kapcsolatban azonban elmondta, hogy az alkotás lényegében egy szerelmeslevél a férfinak, akit a vérszerinti apjának hitt, ugyanis senkihez nem állt olyan közel, mint Mickey Hargitayhoz.
Az HBO Maxon június 27-én jelenik meg a film.
Forrás: Independent
Kiemelt fotó: Getty Images/Anadolu/ Contributor