Még 10 színész, aki felismerhetetlen volt a filmjében

Az Oscar mindig is szerette a látványos átalakulásokat, így nem meglepő, hogy a múltkori válogatás után könnyedén össze tudtunk szedni további tíz sztárt, akire az anyja sem ismerne rá a vásznon.

Christian Bale (Alelnök)

Bale a hatalmas metamorfózisok koronázatlan királya: kis túlzással szinte nincs is olyan szerepe, amelynek a kedvéért ne kellett volna drasztikus változáson átesnie. Ez egy esetben (The Fighter – A harcos) már Oscart is hozott neki, szóval meg tudjuk érteni az igyekezetét. Legutóbbi nagy átalakulása a 2018-as Alelnök volt, ahol annak érdekében, hogy minél hitelesebben játszhassa el Dick Cheney egykori amerikai alelnököt, 45 kilót szedett magára, és a súlyfelesleg szinte teljesen felismerhetetlenné változtatta az arcát is. A színész ekkoriban egyébként halmozta az élvezeteket, mert közvetlenül az életrajzi film után egy másik életrajzi filmben, Az aszfalt királyaiban Ken Miles brit autóversenyző megformálása kedvéért a Cheney miatt felszedett 45 kilónál valamivel többtől kellett elég gyors tempóban megszabadulnia.

Forrás: Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images és Fórum Hungary

 

Tom Hardy (Capone)

A hírhedt gengszterről szóló életrajzi film rövid élete alkonyán mutatja be Al Caponét, amikor félig bénán, demens emberi roncsként tengődött, szóval a színész nem egyszerűen felismerhetetlen, hanem kifejezetten félelmetes a maffiafőnök bőrébe bújva. Bale-hez némileg hasonlóan egyébként Hardy sem ma kezdte a látványos átalakulásokat (lásd Bronson című filmjét), így a művet hatalmas várakozás előzte meg – és végül keserves csalódást okozott. „Egy olyan produkciót kapunk, amire

csakis azért fogunk emlékezni, mert Hardy rendszeres időközönként belerondít a nadrágjába,

és nagyon hülye képet vág hozzá” – írta a filmről annak idején a PORT.hu kritikusa.

Forrás: Samir Hussein / WireImage / Getty Images és Vertical Entertainment

 

Kenneth Branagh (This Sceptred Isle)

Az After Life – Mögöttem az élet egyik gonosz poénja szerint Kenneth Branagh-nak annyira jellegtelenek a vonásai, hogy amúgy sem lehet soha felismerni, de ez egyrészt (bármennyire viccesen is hangzik Ricky Gervais szájából) nem igaz, másrészt attól még ő is képes látványos átalakulásokra. A Gyilkosság az Orient expresszen Poirot-jaként hatalmas bajusszal álcázta magát, majd a Színház a világban számos Shakespeare-hős után magát Shakespeare-t keltette életre, méghozzá úgy, hogy teljesen felismerhetetlenné alakult. De ez mind semmi ahhoz képest, amilyen formában majd a jövőre érkező, a koronavírus első hullámáról szóló This Sceptred Isle című sorozatban láthatjuk, amelyben Boris Johnsont formálja meg, és a forgatás alatt kiadott promóciós fotók tanúsága szerint saját magára egy cseppet sem hasonlít, helyette teljesen olyan, mintha a politikus szerepelne a képeken.

Forrás: Jim Spellman / WireImage / Getty Images és Sky Atlantic

 

Johnny Depp (Minamata)

Johnny Depp szinte sportot űz belőle, hogy a legtöbb filmjében valami olyan maszk vagy smink fedje az arcát, hogy teljesen felismerhetetlenné váljon, de legutóbb mindezt sikerült úgy elérnie, hogy kivételesen nem valamilyen indián festés, falfehér vakolat vagy kalózsmink takarta a vonásait, csupán pofaszakállat növesztett, és öregítettek rajta valamicskét. Az igaz történeten alapuló Minamatában a sztár a neves háborús fotóst, W. Eugene Smith-t alakítja, akit a II. világháború után már elfelejtettek, a Life magazin szerkesztője azonban meggyőzi, hogy utazzon vissza Japánba, és tárjon fel egy súlyos, sötét botrányt. Ez a film lehetett volna, ami annyi év után végre meghozza a jól megérdemelt Oscart a színésznek, de a volt felesége ellen indított botrányos perrel sikerült elérnie, hogy örökre feketelistára kerüljön az Akadémiánál.

Forrás: Andreas Rentz / Getty Images for ZFF és American International Pictures

 

Renée Zellweger (Judy)

A Bridget Jones naplója sztárját ezzel szemben szereti az Oscar, így 16 évvel a Hideghegy mellékszerepéért elnyert szobrocska után 2020-ban a Judy című életrajzi film főszerepéért is megkaphatta a hőn áhított elismerést. A színésznő saját, világos hajszínétől drasztikusan elütő, egészen sötét haj mellett Zellweger felismerhetetlenségéről – és Judy Garlanddá való átlényegüléséről, hiszen őt alakítja a sztár a filmben – egy markáns műorr is gondoskodott, ami egyébként (ahogy arról ebben a korábbi cikkünkben már írtunk) nem kevés problémát okozott a forgatáson. Történt ugyanis, hogy az a fránya protézis pont az egyik csókjelenetben talált lepottyanni a színésznő arcáról, az azt (nem) rögzítő ragasztó pedig ráfolyt partnere, Finn Wittrock arcára. Kínos...

Forrás: Tibrina Hobson / WireImage / Getty Images és Vertigo Média

 

Benedict Cumberbatch (A WikiLeaks-botrány)

Mindenki kedvenc Sherlock Holmes-a számos életrajzi filmben játszott már, de ezek közül a legtöbben nem kellett drasztikusan átalakulnia. A legdurvább metamorfózison eddig akkor esett át, amikor a színpadon játszotta el Frankenstein szörnyét, Danny Boyle rendezésében (a magyar nézők színházi közvetítés formájában láthatták a darabot). A legnehezebben felismerhető mégis inkább akkor volt, amikor a WikiLeaks alapítóját, Julian Assange-ot formálta meg A WikiLeaks-botrány című alkotásban. Pedig nem is kellett sok a drámai átalakuláshoz: egyszerűen megnövesztette és keseszőkére festette a haját, illetve kihidrogéneztette a szemöldökét. Valószínűleg nem véletlen, hogy Cumberbatch mindig néhány egyszerű dologgal éri el, hogy hasonlítson az általa megformált valós figurára – és az illúzió megteremtését inkább színészi játékkal oldja meg.

Forrás: Jeff Spicer / Getty Images és Touchstone Pictures

 

Gillian Anderson (A korona)

A Netflix népszerű kosztümös-történelmi sorozatában az X-akták sztárja nem kisebb történelmi személyiséget alakít, mint magát a Vasladyt, azaz Margaret Thatchert – és ezzel nem kisebb elődnek kellett a nyomdokaiba lépnie, mint Meryl Streepnek. Anderson azonban tökéletesen állta ki a próbát, és a maszkmesterek mellett nagyrészt neki is köszönhető az a hihetetlen átlényegülés, amit a szerepben művelt, hiszen nemcsak külsejében, de hanghordozásában és gesztikulációjában is tökéletesen utánozta le az egykori miniszterelnököt. A színésznő egyébként várhatóan hamarosan megismétli a bravúrt, hiszen a most készülő The First Lady című sorozatban Eleanor Roosevelt bőrébe bújva láthatjuk.

Forrás: Mike Marsland / WireImage / Getty Images és Netflix

 

Brendan Gleeson (The Comey Rule)

Brendan Gleeson ír színész, az Erőszakik sztárja olyan jellegzetes figura, hogy nem igazán vártunk tőle semmiféle átalakulást, és ő általában nem is törekszik ilyesmire – maximum dús szakállat növeszt, ha történelmi filmben kap szerepet. Így tavaly nyáron mindenkit eléggé meglepett, amikor nyilvánosságra hozták az első fotókat a The Comey Rule című minisorozatból, ami az egykori FBI-igazgató, James Comey és Donald Trump, szintén már csak egykori amerikai elnök ellentétét mutatta be, és amelyben Gleeson Trumpot formálta meg. A szereposztásnál valószínűleg amiatt a minimális hasonlóság miatt gondolhattak a színészre, ami közte és a politikus között fennáll, és neki és a maszkmestereknek főleg a sajátságos, csapott-tokás profilt és a nem kevésbé speciális frizurát sikerült hajszálpontosan rekonstruálniuk.

Forrás: Earl Gibson III / Getty Images és CBS Television

 

Russell Crowe (A legharsányabb hang)

A Gladiátor egykor jóképű sztárja elképesztően hiteles volt a Showtime hétrészes sorozatában a Fox News szexuális zaklatással vádolt elnökeként, Roger Ailes-ként. Crowe meghízva és a felismerhetetlenségig elmaszkírozva alakította a néhai tévést, és részben neki, részben a kiválóan megírt forgatókönyvnek köszönhetően a széria sokkal jobban sikerült, mint az ugyanezt a témát feldolgozó életrajzi film, a Botrány. „Russell Crowe úgy hozza Roger Ailest, hogy

egy pillanatig sem látjuk benne Crowe-t: végig olyan,

mintha egy gusztustalan, a nőket (és egyébként mindenki mást is) kihasználó, megalázó és eltipró, hatalom- és kontrollmániás öregembert figyelnénk” – írta kritikusunk anno A legharsányabb hangról.

Forrás: Michael Loccisano / Getty Images és Adrian Edwards / GC Images / Getty Images

 

Steve Carell (Foxcatcher)

Az amerikai Office sztárjának nagy drámai próbálkozása a mából visszatekintve sajnos nem sikerült túl emlékezetesre, pedig a Foxcatcher című életrajzi drámát nem kisebb név rendezte, mint a Capote és a Pénzcsináló miatt híressé vált Bennett Miller. A Foxcatcher viszont a be nem váltott ígéretek filmje maradt – nem véletlen, hogy öt Oscar-jelöléséből egyet sem váltott díjra. Pedig Carellen nem múlt a dolog: ő még egy nem elhanyagolható műorrot is bevállalt annak érdekében, hogy minél jobban hasonlítson a bogaras milliomoshoz, John du Ponthoz, aki különös kapcsolatba keveredik az általa támogatott amerikai birkózócsapat két sportolójával. A nem túl emlékezetes drámai bemutatkozás dacára a színész azóta sem fordított hátat a filmdrámáknak (lásd Csodálatos fiú, Isten hozott Marwenben), és a fizikai átalakulást is megpróbálta még egyszer: Donald Rumsfeldként a már említett Alelnökben – de abban ugye a címszerepet alakító Christian Bale vitte el a pálmát.

Forrás: Tim P. Whitby / Getty Images for BFI és InterCom