Még 6 csapnivaló jelenet, ami majdnem hazavágott egy jó filmet

A nagy sikerre való tekintettel legutóbbi gyűjtésünkhöz képest további példákat kerestünk arra, amikor még egy-egy kiváló alkotásba is belerondít pár hamis hang – azaz egy rosszul sikerült képsor. VIGYÁZAT, SPOILERHEGYEK!

Jurassic Park 3. (2001)

Az eredeti dinós trilógia zárórészében a Sam Neill által alakított Dr. Alan Grant keveredik ismét slamasztikába, amikor egy gazdag kalandor és felesége (William H. Macy és Téa Leoni) felkéri, hogy kísérje el őket a második film genetikus tenyésztelepének otthont adó szigetre egy repülős körútra – ami természetesen azonnal tragikus fordulatot vesz, amint hőseink leszállnak a géppel.

A Jurassic Park 3-at már nem Steven Spielberg, hanem a Drágám, a kölykök összementek, a Jumanji, később pedig az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló révén ismertté vált Joe Johnston rendezte.


A film színvonala így ugyan nem éri el az első Jurassic Parkét, de attól még korrekt és szórakoztató dinoszauruszos kaland, ami ráadásul a rajongók egyöntetű véleménye szerint az új folytatásokat, azaz mindhárom Jurassic World-mozit kenterbe veri. Van azonban sajnos egy bizarr jelenet, ami elcsúfítja kicsit az összképet. Biztos mindenki emlékszik még rá, hiszen nehéz kiverni a fejünkből: arra a részre gondolunk, amikor a repülőgépen elszunnyadó Grantet elkezdi a keresztnevén szólongatni egy beszélő velociraptor. Szerencsére azonnal kiderül, hogy csak egy rossz álomról van szó, de az egész jelenet annyira idétlen, hogy alaposan belerondít a moziélménybe.


Kingsman: A titkos szolgálat (2014)

Az első Kingsman-film annak idején elég nagyot szólt: bombasztikus volt, túlzó és vicces, és egyszerre elevenítette fel a letűnt James Bond-éra hangulatát és adott egy kellemes csavart a kémműfajnak – amivel sikeresen betalált a nézőknél. Matthew Vaughn rendezése a cselekmény során végig sikeresen egyensúlyozott a komédia és a brutálisabb fordulatok között, miközben persze poénokból is jutottak bele durvábbak. Mindez szinte a legvégéig rendben is volt, de aztán a fináléban érkezett egy ízléstelen vicc az análszexszel kapcsolatban (a bebörtönzött svéd hercegnő azt ígéri Tökinek, hogy ha megmenti őt és a világot, „csinálhatják s*ggbe”, amire végül sor is kerül), és ez a közönség sok tagjában hagyott rossz szájízt maga után.


Engedj be! (2008)

Minden idők egyik legszebb vámpírfilmje a svéd Tomas Alfredson rendezése, ami egy felnövekvéstörténettel köti össze a vérszívótematikát. Az egyszerre hátborzongatóan izgalmas és szívfájdítóan poétikus alkotásban

egy 12 éves, társai által folyamatosan piszkált fiút ismerhetünk meg a nyolcvanas évek elején, aki barátságot köt egy, a környékre újonnan érkező titokzatos kislánnyal.

Ezzel párhuzamosan azonban a szomszédságban egyre több véres gyilkosság történik. SPOILER! A támadások mögött Eli, Oskar új barátja áll, aki titokban vámpír.


Amikor Oskar barátságuk megpecsételéseként vérszerződést akar kötni Elivel, a lány gyorsan elrohan, mert már nagyon szomjazik a vérre, viszont nem akarja bántani a barátját. Helyette megtámad egy, a környéken élő nőt, Virginiát, aki túléli a harapást, de a vámpírtámadásnak lesz egy nem várt következménye. Amikor ugyanis Virginia rögtön ezután meglátogatja a helyi macskás férfit, Göstát, annak macskái azonnal rátámadnak a szerencsétlen nőre, és össze-vissza marcangolják. Sajnos azonban a cicákat nulláról CGI-jal alkották meg, így teljesen olyan, mintha egy rajzfilmből szöktek volna át, és a komikus hatás teljesen elrontja az amúgy felkavaró jelenetet. Az Engedj be! macskáit nem túl meglepő módon nemrégiben beválogattuk A 10 leggázabb CGI-jószág című összeállításunkba.


A Gyűrűk Ura – A király visszatér (2003)

A legtöbb rajongó A Gyűrűk Ura-trilógia mindhárom részét mesterműnek tartja, így a zárórészt is a legtöbben csont nélkül imádják. De ha jobban belegondolunk, a 2003-as folytatás nem annyira makulátlan, mint a többi film. Nyilván ez is tele van emlékezetes jelenetekkel, amelyek végeredményben egy nagy ívű, epikus fantasyélményt eredményeznek, de vannak azért néhányan, akik a mű utolsó félóráját kicsit elnyújtottnak, vontatottnak tartják.

A csöpögős epilógus nagyjából ötször hosszabb a kelleténél,

így elvész a drámai hatása.


A legtöbb nézőnél elsősorban az a képsor verte ki a biztosítékot, amikor a Mordorból visszatérő, ágyban fekvő Frodót egyesével köszöntik a barátai – de tényleg az összes barátja, és tényleg hosszas egymásutánban, nem egyszerre érkezve. Talán nincs is olyan még az elvakult Tolkien-rajongók között sem, aki ennél a jelenetnél ne pillantott volna rá titokban az órájára. 


Star Wars IV. – Egy új remény (1977)

A „ki lőtt először: Han vagy Greedo?” kérdés azóta osztja kétfelé a Csillagok háborúja-rajongókat, hogy 1977-ben bemutatták a sorrendben első filmet. George Lucas viszont 1997-ben egy huszárvágással vetett véget a vitának – csaknem tönkretéve ezzel saját filmjét.

A IV. epizód újrabemutatásakor ugyanis az alkotó eszközölt egy kis változtatást, és CGI-jal kiegészítette a szóban forgó jelenetet egy először Greedo fegyveréből érkező lézerlövedék látványával.

Az elvetemült alien fejvadászt így Han Solo száz százalékosan tiszta lelkiismerettel, pusztán önvédelemből ölte meg.


A legtöbb rajongó viszont durván kiakadt emiatt a módosítás miatt. Han ugyanis egészen odáig ambivalens figura volt, aki folyamatosan a jó és a rossz közötti határvonalon lavírozott – ám ezt az összetettséget ezzel a húzással Lucas (akinek saját bevallása szerint pont az volt a célja, hogy hidegvérű gyilkos helyett John Wayne-szerű westernhőst csináljon Solóból) elvette a karaktertől. Pár éve azonban egy Reddit-felhasználó rámutatott valamire, ami még nevetségesebbé és feleslegesebbé teszi Lucas utólagos javítását. Véleménye szerint ugyanis Han Solo még abban az esetben is egy olyan valakit lőtt le, aki végig fegyvert szegezett rá, és még azt is mondta neki, hogy meg fogja ölni, ha feltételezzük, hogy ő lőtt először. Erkölcsileg tehát a karakter így sem hibázott, hiszen ez is önvédelemnek számít, még a törvények szerint is.


Az ír (2019)

Martin Scorsese lassú tűzön érlelt gengszterelégiája, ami újra összehozta Robert De Nirót és Joe Pescit, ráadásként Al Pacinóval megfejelve, sokak szerint igazi mestermunka. Ahogy arról mi is sokat írtunk, a több évtizedet átfogó cselekmény során minden korszakban ugyanazok a színészek formálták meg az adott figurát, amit úgy oldottak meg, hogy a fiatalkori jelenetek kedvéért

digitálisan megfiatalították az idős sztárokat.

Mindez rejtett némi kockázatot, de a legtöbb esetben működött – egyetlen képsort leszámítva.


Amikor a De Niro által alakított Frank megtudja, hogy a zöldséges vitába keveredett a kislányával, és megráncigálta, olyan éktelen haragra gerjed, hogy a lánya szeme láttára keresi fel a férfit, akit a boltjából kirángatva agyba-főbe rúg és ver a nyílt utcán. Sajnos azonban még a CGI sem tudta palástolni a tényt, hogy a vizuális trükknek köszönhetően hiába sima az arca, a színész a forgatáskor már 75 éves volt, így nyilvánvalóan nem úgy mozgott, mint egy fiatal férfi, hanem mint egy öreg bácsika. Egy filmben, ami tele van nagyszerű, hatásos pillanatokkal, kifejezetten kínos volt egy ilyen elrontott jelenetet figyelni.


(via Independent)