Van olyan, hogy sokkal érdekesebbek azok a sztorik, amik egy film forgatásáról szólnak, mint maga a film, különösen akkor, ha a történetek arról szólnak, miért is lett olyan rossz maga a film.
A Mennyország kapuja (1980)
A Szarvasvadásszal berobbanó Michael Ciminónak hamar akkora tekintélye volt, hogy következő filmjéhez, A Mennyország kapujához gyakorlatilag szabad kezet kapott:
az eredmény egyéves csúszás és a költségek megtriplázódása volt.
Már ott lehetett tudni, hogy itt bizony baj lesz, amikor a hatodik forgatási napra már öt nap késést halmoztak fel, ami egyfajta bravúr, és Cimino őrült perfekcionizmusa mindent felülírt. Kris Kristoffersonnak például legalább 52-szer kellett csattintania az ostorral, mire Cimino elégedett volt a csattanás hangjával, ami egy egész forgatási napot elvitt. Rendre lebontatta a díszleteket, ha nem tetszett neki valami, majd öntözőrendszert is telepítettek, hogy a csatatéren a fű a zöld megfelelő árnyalatában pompázzon, de a legabszurdabb az volt, amikor a forgatás órákra leállt, amíg arra várt, hogy a megfelelő felhőfajta besodródjon a képbe.
A stáb biztonságára viszont fittyet hányt, rendszeresek voltak a sérülések, a statiszták úgy hullottak, mint a legyek, és közülük számos kisgyerek sérült meg súlyosan – amit egy, a stábban dolgozó újságíró meg is írt. Amikor a forgatás végre véget ért, Cimino lecserélte a zárakat a vágószoba ajtaján, és elkezdte átnézni a kilométernyi felvételt. Annyira elégedett volt a filmjével, hogy az első munkakópia 5,5 órás lett, aminek a stúdió nyilván nem tapsolt. A végleges film 3,5 órás lett, és annak rendje és módja szerint megbukott, a stúdiót is csődbe taszítva.
Ishtar (1987)
Hollywood történetének egyik legnagyobb buktája egy kedves gesztusként indult. Az akkor hatalmas sztárnak számító Warren Beatty állandó alkotótársa, a forgatókönyvíró Elaine May számára akart összehozni egy nagy költségvetésű, komoly produkciót, hogy May végre azt rendezhesse meg, amit igazán akar, és nem csak főszereplőként, de producerként is beállt a film mögé. Amit csak azért forgattak a polgárháború szélén álló Marokkóban, mert a Columbia Stúdiónak be nem hajtott tartozása volt az országban. May, aki allergiás volt az erős napfényre,
így múmiaként gyolcsba burkolva dolgozott,
perfekcionista volt, de gőze sem volt a forgatás technikai oldaláról – a lámpákról azt hitte, kamerák -, ami a legrosszabb kombináció volt, ezért teljesen elveszett a frusztráló részletekben – például a homokdűnék formájában. Senkivel sem jött ki, pokollá tette Vittorio Storaro operatőr életét azzal, hogy mindenre nemet mondott, amit a férfi végül azzal cselezett ki, hogy mindig az ellenkezőjét vetette fel javaslatként, mint amit valójában akart. May féltékeny volt a női főszereplőre, Isabelle Adjanira, aki ekkor Beatty csaja volt, és nem volt hajlandó instruálni Dustin Hoffmant. A rendezőnő bizonytalansága miatt mindent vagy ezerszer vettek fel - annyiszor, hogy egy, az egyik felvételen szereplő kobra konkrétan gutaütést kapott a napon és kimúlt.
A mélység titka (1989)
Mary Elizabeth Mastrantonio visszaemlékezése szerint A mélység titka olyan film volt, amiről sok dolgot el tudna mondani, „de azt pont nem, hogy élmény volt leforgatni”. Mármint JÓ élmény. A színésznő szerint sokszor kellett mentális és fizikai fájdalmat elszenvednie. Amikor James Cameron azt javasolta neki és társainak, hogy vizeljenek a búvárruhába, hogy ne kelljen átöltözniük, azt vágta a rendező képébe: „Nem vagyunk állatok!” A forgatás annyira megviselte a stábtagokat, hogy ők csak úgy emlegették a The Abbys címen futó filmet, hogy The Abuse, vagyis A bántalmazás: 15-18 órát dolgoztak minden nap, és több színésznek is 5 órát kellett egyhuzamban a víz alatt töltenie.
Miután végre kijöhettek a hideg vízből, azonnal átmásztak a forró pezsgőfürdőbe, hogy felmelegedjenek, de ennek meg fülfájás és arcüreg-gyulladás lett a vége. Az egészet a rendező is megsínylette: a hatalmas tartályban, ahol dolgoztak, Cameron létesített egy víz alatti búvárállomást, hogy onnan vételezzenek friss oxigént a stábtagok, hogy ezzel is jelentős időt takaríthassanak meg, csakhogy a tartály pH-szintje nem volt megfelelő, ezért Cameron bőre megégett, és a haja is kihullott. Hasonlóan maximalista, de talán kicsit okosabb volt egyébként az Avatar 2 víz alatti jeleneteinek forgatásakor is (erről itt írtunk bővebben).
Hiúságok máglyája (1990)
Az 1990-es Hiúságok máglyáját nem kisebb név rendezte mint Brian De Palma, mégis hatalmasat bukott a mozipénztáraknál. A Tom Wolfe bestsellere alapján forgatott filmet még az olyan sztárok sem mentették meg, mint Tom Hanks, Bruce Willis, Melanie Griffith, Kim Cattrall vagy Morgan Freeman. Árulkodó tény, hogy valaki egy egész könyvet írt arról, mik zajlottak a színfalak mögött, márpedig Julie Salamon The Devil's Candy című munkája beszámolt a forgatás összes problémájáról. A legnagyobb gond persze a film költségvetése volt, ami jócskán túllépte a 40 millió dollárt
- ebből 5-5 milliót kapásból Hanks és Willis vitt el -
, és a Warner Bros. illetékesei annyira dühbe gurultak, hogy megfenyegették De Palmát, hogy minden olyan jelenetért fizetnie kell, ami többe kerül, mint 75 000 dollár. Aztán kiderült, hogy Willis képtelen bonyolult jeleneteket eljátszani – legalábbis a stáb szerint -, így az ő részeit le kellett butítani, amitől iszonyú frusztrált lett, és egy nap nekiesett Tom Hanksnek. A lezárást, ami az egész cselekményt idézőjelbe teszi, újra kellett forgatni, mert a tesztközönség egyszerűen nem értette, és a helyzetet tovább rontotta, hogy valaki kiszivárogtatta az összes gyártási problémát - az eredmény totális bukás volt a pénztáraknál és a kritikusok előtt.
A forrás (2006)
Az persze nyilvánvaló, hogy Darren Aronofsky munkáját irtó nehéz lehetett megcsinálni, hiszen A forrás egyszerre sci-fi és lázálomba oltott szerelmesfilm, amely története ezer évet ível át, és három különböző korban játszódik, ahol Hugh Jackman először XVI. századi konkvisztádor, aki az élet fáját akarja megtalálni, a jelenben kutatóorvos, majd 2500-ban asztronauta, aki egy Xibalba nevű bolygó után kutat. Pedig az egész
Brad Pitt 70 millió dolláros jutalomjátékának indult,
csakhogy a támogatók visszaléptek, a büdzsé hirtelen lement 18 millió dollárra, Pitt pedig elégedetlen volt a forgatókönyvvel, és néhány héttel a forgatás kezdete előtt ő is visszalépett.
Bár a hatalmas, méregdrága díszletek elkészültek, Aronofsky nem talált „helyettest”, így a Warner leállította a produkciót, ami ekkorra már több mint 18 millió dollárt vitt el. Aronofsky két évvel később visszatért a projekthez, ezúttal Jackmannel a főszerepben és 35 milliós költségvetéssel. Elejétől végéig Aronofskynak csaknem öt évébe telt, mire bemutatták a filmet. Az eredmény egy sci-fi és egy jógagyakorlat-videó furcsa keveréke lett, ami a pénztáraknál sem muzsikált jól.
Farkasember (2010)
Az Universalnál A múmia sikerén felbuzdulva úgy döntöttek, feltámasztanak egy másik klasszikus filmes szörnyet is, a Farkasembert. Csakhogy az eredeti rendező, Mark Romanek, aki modernizálni akarta a történetet,
négy héttel a forgatás kezdete előtt visszalépett,
és a helyére Joe Johnston lépett, aki már az elején sejtette, hogy nehéz dolga lesz. Az ugyanis nem volt eldöntve, hogy a Benicio Del Toróból hagyományos módon, protézisekkel, műszőrrel csináljanak vérfarkast vagy CGI segítségével, amiben a rendezőnek nem sok gyakorlata volt. Az eredmény a vegyes technika volt, de egyik sem működött jól, pláne úgy, hogy Johnson nem ismerte a Romanek által már átdolgozott terveket. Öthetes utóforgatásra volt szükség, majd egy új forgatókönyvírót vettek fel, aki új befejezést dolgozott ki. Ezután a vizuális effektusok készítői kezdtek hosszú vergődésbe, mert nem kaptak egyértelmű irányvonalat, majd új vágót szerződtettek, mert az előző nem boldogult a teljesen inkoherens felvett anyagokkal, aztán Danny Elfman filmzenéjét dobták ki, majd amikor nem találtak jobbat, visszaszerkesztették az egészet. Nem csoda, hogy ennek eredményeként a Farkasember nem lett sem kritikai, sem pénzügyi siker.
Az új mutánsok (2020)
Ez az X-Men spin-off igazi elátkozott projekt. Még 2017-ben forgatták le a 20th Century Fox berkeiben, és úgy volt, hogy 2018 áprilisában be is mutatják, ám miután a céget bekebelezte a Disney, több évre parkolópályára került. Több elhalasztott 2019-es dátum után a tini szuperhősfilmet végül 2020 áprilisában mutatták volna be, ám ekkor meg a koronavírus szólt közbe, így jött még fél év csúszás, de az már meg sem érződött. Voltak azért más gondok is. Az író-rendező Josh Boone horrorfilmben gondolkodott, amibe vitt volna egy kicsit John Hughes Nulladik óra (1985) című tinivígjátékának hangulatából.
Csakhogy Boone forgatókönyvét a stúdió túl nyomasztónak találta,
írókat vontak be a forgatókönyv átdolgozására, de a rendező ragaszkodott a saját nézőpontjához. Egy ponton a Foxnál annyira elégedetlenek voltak Boone-nal, hogy fontolóra vették az egész film újraforgatását, főleg azután, hogy kiderült, nehéz lenne új jeleneteket forgatni, mert a színészek közben olyan sokat nőttek. Nem csoda, hogy az eredmény jókora bukta lett, a tervezett trilógiából pedig nem lett semmi.
Előző listánk ITT olvasható a témában
