Alien 3.

Ha egy film hányattatott sorsáról beszélünk, talán az Alien 3. az egyik legjobb példa. Egyben rettentő fura és nyomasztó, hogy két olyan kiváló szerzői film után, mint a Nyolcadik utas a Halál és A bolygó neve Halál, a stúdió befeszülése milyen károkat tud okozni. A H.R. Giger lidércnyomásaival megspékelt klausztrofób űrhorror és a világ egyik legjobb sci-fi akciófilmje után a franchise harmadik része megint új zsánerrel és hangulattal kísérletezett, és ha megvalósul az eredeti terv, bizony az lett volna a legelszálltabb, legfurább, olyan, amit korábban még soha nem láttunk. És tulajdonképpen ez az Alien-filmek egyik legvonzóbb értéke, hogy minden rész más és más, hiszen az alap mindig ugyanaz: kétségbeesett menekülés a rusnya szörnyek elől.

Az Alien 3. író-rendezője eredetileg Vincent Ward (A navigátor, Csodás álmok jönnek) lett volna, kész is lett a forgatókönyv, ami ha filmre viszik, nemcsak a franchise, hanem úgy általában a világ egyik legelborultabb filmje lett volna. Képzeljünk el egy fa borítású(!!!) gömb alakú űrállomást, ahol középkori környezetben csuhás szerzetesek élnek, a műbolygó belsejében búzamező, szélmalmok, és egy komplett kolostor, óriási könyvtár, létrákkal és kötélen lógó szerzetesekkel, no meg pottyantós, amire ülve megvalósul a pottyantósoktól való legnagyobb félelmek egyike: nevezetesen, hogy jön a szörny alulról. Merthogy az idegenek nyilván a kolostorban szabadulnak el, és halomra gyilkolják szerencsétlen szerzeteseket.

A stúdiónak nyilván ez túl merész volt, komoly változtatásokat kértek, de Ward nem szórakozott, inkább lelépett. Végül több forgatókönyv után (írt egyet David Twohy, Riddick atyja, és a cyberpunk atyaúristene, William Gibson is), Ward ötleteiből csipegetve (férfiakból álló, elszigetelt közösség, Ripley az egyetlen nő) született meg Walter Hill és David Giler szkriptje, amelyből végre elkészült(?) az Alien 3.

Az új rendező, David Fincher számára az első csapás a forgatás megkezdése után két héttel jött: bizalmasa és jó barátja, Jorden Cronenweth operatőr elhagyta a stábot, ugyanis a Parkinson-kór tünetei jelentkeztek nála, a helyére Alex Thomson érkezett. Közben a forgatókönyvet folyamatosan újraírták, Fincher lassan már azt sem tudta, mit rendez, és a producerek magasról tettek rá, amikor  utóforgatást rendeltek el. A vágószobában sem ért semmit a rendező szava, a stúdió utasításainak megfelelően kellett összefűzni a jeleneteket. "A mai napig senki nem utálja jobban a filmet nálam" – mondta néhány évvel később. Vitathatatlan, hogy komoly tanulópénz volt a számára.

A magányos lovas

Aki nem is magányos, hisz ott van mellette Tonto, de mindegy, ez legyen a legkevesebb. A magányos lovas nagy múltra visszatekintő, klasszikus amerikai sorozat: karrierjét az 1930-as években a rádióban kezdte, majd moziban, a filmek előtt vetített sorozatként folytatta, később pedig egész estés filmek, tévésorozatok és rajzfilmek is meséltek a rettenthetetlen lovas és hű barátja, az indián Tonto kalandjairól, ahogy képregények és tonnányi regény is.

A Karib-tenger kalózai három, elsöprő sikerű része és a Rango Oscar-díja után Gore Verbinski rendező a csúcson volt, bele is vágott egy új, reménybeli franchise-ba. Terry Rossio és Ted Elliott, Jack Sparrow kapitány kalandjainak szerzői is csatlakoztak, ahogy maga Johnny Depp is, a kalózkapitányéhoz hasonlóan fura karakter megformálójaként. Csakhogy a költségvetés az egekbe szökött: 250 millió dollárnál járt, amikor a Disney úgy döntött, netovább, és leállította a produkciót. Félelmük jogos volt: a hasonlóan drága John Carter csúnyán elhasalt a pénztáraknál (aminek bukásáról egyébként nem a film, hanem a stúdió tehetett, amilyen amatőr módon promotálták), ahogy az Oz, a hatalmas is. Ebben az időszakban Hollywoodban sorra lefújták a monumentális büdzséjű filmeket, áldozattá vált Guillermo del Toro Lovecraft-feldolgozása, Az őrület hegyei, illetve a Stephen King egész életművét átfogó regényciklusa alapján tervezett Setét Torony (bár ennek elkészült egy olcsósított verzója, és hamar feledésbe is merült). Verbinski próbálta menteni A magányos lovast, búcsút mondott néhány ötletének, a későbbi bevétel bizonyos százalékában bízva lemondott a fizetéséről, de még így sem tudta 215 millió alá faragni a költségvetést. 

Csakhogy az valahogy ismét visszakúszott 250 millióra. Verbinskinek ismét át kellett írnia a forgatókönyvet, közben maga a forgatás már csúszott, és az óriási bukások miatt a Disney éléről lemondott Alan Horn helyébe kerülő Rich Ross további változtatásokat kért – például egy szívevést ki kellett venni a sztoriból. Az író-rendező megtette, a farkasemberekről már úgyis le kellett mondania.

Valami csoda folytán a film még épp időben elkészült, és 260 milliót fialt, ami óriási bukás, hiszen a 250 milliós költségvetésen kívül a Disney nyilván marketingre is költött valamennyit, aminek az összegét soha nem szokták nyilvámosságra hozni, de súlyos dollármilliókról van szó: esetenként annyi megy el reklámra, mint amennyibe maga a film került.

Vissza a jövőbe

Bob Gale sokáig házalt a filmstúdióknál a Vissza a jövőbe forgatókönyvével, míg A smaragd románcával sikeressé vált Robert Zemeckis (no meg Steven Spielberg) mögé nem állt, és végül a Universal látott fantáziát a történetben. A forgatás azonban nem kezdődött valami jól. Marty McFly szerepére Michael J. Fox volt az abszolút jelölt már a kezdet kezdetén, ám a színész a Családi kötelékek című sorozat miatt nem tudta elvállalni a munkát. Helyette Eric Stoltz kapta meg a szerepet – csakhogy egyhónapi forgatás után Zemeckis belátta, hogy vele egyszerűen nem működik a film. A színészt kirúgták, a rendező összedugta a fejét Spielberggel, és arra jutottak, hogy bizony újra kell forgatni az addig felvett jeleneteket. Szerencsére sikerült megszerezni Michael J. Foxot, ám komoly feltételekkel: számára a sorozat volt az első, a filmnek várnia kellett rá, azaz este-éjszaka tudták forgatni, illetve hétvégén.

(Forrás: Collider)