Megbánta Gemma Arterton, hogy Bond-filmben szerepelt

Az angol színésznő a 2008-as A Quantum csendjében játszott Bond-lányt, de már keservesen megbánta. Egy új interjúban azt is elárulta, miért.

A sztár (akit a 007-es mozin kívül olyan egyéb filmekben láthattunk, mint a St. Trinian’s – Nem apácazárda, a Spíler, a Rockhajó, A titánok harca, a Perzsia hercege: Az idő homokja vagy a Tamara Drewe) a The Sunnak elmondta, hogy még 12 év után is sokan elmarasztalják akkori választásáért. „Még mindig sokan kritizálnak, amiért elvállaltam A Quantum csendje-beli szerepet,

de hát 21 voltam, diákhitelt kellett törlesztenem, és hát tudják, ez mégiscsak egy Bond-film volt”

– árulta el Arterton, aki azt is hozzátette, hogy konkrétan olyan szegény volt, „mint a templom egere”, amikor igent mondott.

„Ahogy azonban idősebb lettem, rájöttem, hogy nagyon sok gond van a 007-es filmek nőábrázolásával. Strawberrynek egyszerűen nemet kellett volna mondania, és persze hordhatott volna lapos sarkú cipőket” – folytatta a színésznő, arra a jelenetre utalva, amelyben karakterét, Strawberry Fieldset (a név utalás a Beatles Strawberry Fields Forever című számára és a Strawberry Field nevű árvaházra) James Bond elcsábítja egy hotelszobában.

Forrás: InterCom

 

Ez egyébként nem az első alkalom, hogy a sztár magyarázkodni kényszerül egykori döntése miatt. Idén szeptemberben a The Telegraph-nak nyilatkozta, hogy soha többé nem fogadna el egy olyan szerepet, mint A Quantum csendje Bond-lánya. „Tudják, már vagy 15 éve nem láttam a filmet, szóval nem igazán emlékszem a részletekre, de annyit tudok, hogy ma már nem vállalnám egy ilyen karakter megformálását. Édes volt, vicces volt, de hát csak dísznek volt ott, még igazi szerepe és háttértörténete sem volt” – mondta akkor Gemma Arterton.

A következő, sorrendben a 25. hivatalos Bond-filmet, Daniel Craig ötödik és egyben utolsó 007-es moziját, a Nincs idő meghalnit rengeteg halasztgatás után 2021. április 2-án mutatják be. Az alkotók ígérete szerint ennek az opusnak a korábbiaknál sokkal korszerűbb lesz a nőábrázolása. Ezt garantálja többek közt, hogy az eredeti forgatókönyv feljavítására nem mást kértek fel, mint a Fleabag és a Megszállottak viadala című sorozatok révén ismert, pimasz, metsző és politikailag inkorrekt humoráról híres Phoebe Waller-Bridge-et. Hát, majd meglátjuk!


(via The Wrap)