Mielőtt meghaltam (2013)

Texas, 1985. Ron hétközben villanyszerelőként dolgozik, ám hétvégén a rodeók vakmerő cowboya. Az öntörvényű fickó megtudja, hogy HIV-fertőzött, és az orvosok szerint csak harminc napja van hátra. Hősünk Mexikóban talál alternatív gyógymódra és táplálékkiegészítő szerekre, melyeket elkezd becsempészni az Egyesült Államokba. Ebben az AIDS-beteg, transznemű Rayonban talál társra. Vásárlói klubot alapítanak (innen a film eredeti címe, a Dallas Buyers Club), amelybe belépve a súlyos betegek hozzájuthatnak a kormány által nem jóváhagyott, mégis életmentő gyógyszerekhez. A gyógyszergyárak persze rossz szemmel nézik Ronék tevékenységét…

A kanadai Jean-Marc Vallée (Hatalmas kis hazugságok, Éles tárgyak) által rendezett Mielőtt meghaltam életrajzi film, azaz megtörtént eseményeken alapul. A Ron Woodroof élettörténete által inspirált haldoklásdráma különlegessége, hogy

A Ront megformáló Matthew McConaughey, illetve a Rayont alakító Jared Leto játéka és összjátéka pedig olyan csodálatra méltó, hogy abszolút megérdemelten kaptak mindketten Oscar-díjat.

Ha eljön Joe Black (1998)

William Parrish, a dúsgazdag New York-i üzletember (Anthony Hopkins) két lányával él. Hatvanötödik születésnapja alkalmából a nagyobbik hatalmas partit szervez neki. Ám előtte Parrish rosszul lesz, és megérinti a halál szele. Hamarosan megnyerő modorú, jóképű fiatalember (Brad Pitt) állít be a házába. Joe Black viszont nem más, mint a Halál megtestesülése. Magával akarja vinni kiszemelt áldozatát, ám meglátja a férfi gyönyörű lányát, Susant (Claire Forlani). Ezt látva és kihasználva Parrish alkut köt Joe Blackkel: haladékot kap, míg az megízleli az emberi létet. Ám a Halál ideje is lejár, és vissza kell térnie oda, ahová való… Martin Brest (Bevely Hills-i zsaru, Éjszakai rohanás, Egy asszony illata) filmje

a középkori moralitásjátékokat helyezi modern környezetbe,

és miközben érvényes gondolatokat fogalmaz meg maradásról és elmúlásról, bizarr szerelmi történetként is abszolút működőképes.

Utolsó napjaim (2005)

Romain sikeres, 31 éves meleg fotóművész, aki egy divatfotózás során elájul: az orvosi kivizsgálás során kiderül, hogy gyógyíthatatlan rákbeteg, és már csak néhány hónapja van hátra. A férfi úgy dönt, nem teszi ki magát a kemoterápiának. Szakít élettársával, és egy utolsó utazásra indul, amelynek során először vidéken élő, szintén súlyos beteg nagymamáját keresi fel, majd egy kávézóban megismerkedik egy pincérnővel, aki megkéri, hogy ejtse teherbe, mivel a férjével nem lehet gyerekük – de a férfi nemet mond. Romain végül elhidegült nővérével is újra felveszi a kapcsolatot. Mikor hősünk állapota romlani kezd, újra felkeresi a pincérnőt…

Az Utolsó napjaim a talán legtermékenyebb francia rendező, François Ozon halál-trilógiájának középső darabja. És míg a 2000-ben bemutatott Homok alatt, illetve a 2009-es Menedék a szeretett másik fél halála miatt érzett gyász feldolgozásával foglalkozik, addig Romain története a saját halálunkkal való szembenézést, saját életünk elgyászolását, illetve a nyomot hagyás vágyát mutatja be

a főhős egyszerre külső és belső útján keresztül – amin még akkor is szívesen vele tartunk, ha tudjuk, hova vezet.

Élni (1952)

A vihar kapujában, A hét szamuráj, A testőr és a Káosz rendezőjeként ismert japán mester, Kuroszava Akira kissé atipikus, inkább az elmúláson merengő másik japán rendező, Ozu Jaszudzsiro munkáira emlékeztető 1952-es filmje

humanista tanmese a halál elfogadásáról.

Az Élni főhőse egy jelentéktelen hivatalnok, aki megtudja, hogy gyomorrákja van. Miközben maga sem sejti, pontosan mennyi ideje van még hátra, rádöbben, hogy a mögötte álló évtizedek mind üresek és haszontalanok, ezért elhatározza: „élni fog, mielőtt meghal”.

Különböző módokon próbálja belevetni magát az élet sűrűjébe, ám szerencsére még idejében ráébred, hogy igazán élni annyi, mint létrehozni, teremteni valamit. A film több motívuma miatt akár úgy is értelmezhető, mint Az élet csodaszép című, könnyekig megható karácsonyi filmklasszikusra adott japán válasz – és a megtekintése kiváltotta élmény is ugyanannyira megható és szívbe markoló lesz. Az Élni érdekessége, hogy (ahogy arról ebben az összeállításunkban is írtunk már) ez ihlette Alejandro González Iñárritu (Korcs szerelmek, 21 gramm, Bábel, Birdman, A visszatérő) mexikói művészfilmest a Biutiful megrendezésére.

Édes november (2001)

Nelson Moss magának való, munkamániás üzletember. Egy nap a sors összehozza Sarával, aki miatta bukik meg az autóvezetői vizsgán. A lány csipkelődő modora egyszerre vonzza és taszítja a férfit, aki végképp ellágyul, amikor Sara elmondja magáról az igazat: halálos betegségben szenved, és nincs már sok ideje hátra. A legfontosabbat viszont a lány elhallgatja: nem tud és nem is akar tartós kötöttséget vállalni. Szinte programszerűen csavarja el egy-egy feltűnően morcos és kellemetlen alak fejét, majd egy hónap után, a jól végzett munka örömével továbbáll. Nelson nem tudja, hogy ő a kiszemelt édes, novemberi áldozat… Ez a Keanu Reeves és Charlize Theron főszereplésével készült romantikus film

Moulin Rouge! (2001)

Baz Luhrmann „vörös függöny”-trilógiájának záródarabjában (lásd még: Kötelező táncok és Rómeó + Júlia), amelynek tagjait nem a téma, hanem a hasonló stílus és látványvilág, illetve néhány rokon motívum köti össze, Párizsban járunk, a XIX. és a XX. század fordulóján. Christian, a ragyogóan tehetséges, fiatal író (Ewan McGregor) apja akarata ellenére a lump Henri de Toulouse-Lautrec bohém köreiben tölti napjait. A törpe növésű festő bevezeti hősünket a Montmartre művésztársaságába, nem utolsósorban pedig a mulatók csillogóan dekadens, féktelen világába, ahol szinte minden elképzelhető – kivéve az őszinte szerelmet. Christian ennek ellenére őrülten beleszeret Párizs leghírhedtebb mulatójának ünnepelt csillagába, egy tüdőbetegséggel küzdő kurtizánba, Satine-ba (Nicole Kidman).

Mivel a film prológusában a kvázi saját történetét utólag elmesélő főhőst gyászolva látjuk (kisírt szemekkel, több napos borostával, üres üvegekkel), nem nehéz kitalálni a tragikus szerelmi történet végét. Annál is inkább, mivel

a Moulin Rouge! cselekménye három jól ismert operából lett összegyúrva.

Az egyik a Bohémélet, amelynek főhőse, egy fiatal költő beleszeret egy halálos beteg (szintén tüdőbajos) lányba. Az igaz szerelmet megismerő kurtizán történetét az alkotók a Traviatából kölcsönözték, míg a szerelméért az alvilágba (itt a mulató alvilágába) alászálló szerelmes történetét Offenbach Orfeusz az alvilágban című operájából vették át. S miközben a szomorú sztori könnycsatornáinkat veszi igénybe, a pompázatos (a bollywoodi filmekét idéző) látvány- és hangzásvilág a szemünket és fülünket is kényezteti.

Édesek és mostohák (1998)

Két asszony harcol egy családért. Az egyik, Isabel szép, fiatal és öntudatos (Julia Roberts), a másik, Jackie (Susan Sarandon) is öntudatos, de kicsit már megkopott a mintaanya régóta ráaggatott szerepében. Kettejük között a szeretett férfi (Ed Harris) jelenti a hadszínteret, aki elvált az egyiktől, és feleségül akarja venni a másikat. A helyzetet bonyolítja, hogy Luke-nak és Jackie-nek van két gyereke is – Isabel pedig hiába próbál jó pótanyjává válni szerelme gyermekeinek, képtelen felvenni a versenyt a férfi exfeleségével, a gyerekek igazi édesanyjával. Jackie alaposan ki is használja ezt a helyzetet, s amikor csak teheti, a csinos mostoha ellen uszítja gyerekeit – sikerrel. És ez így menne az idők végezetéig, ha a sors közbe nem szólna. Chris Columbus (Reszkessetek, betörők!, Mrs. Doubtfire, Harry Potter és a bölcsek köve) alkotásának különlegessége, hogy

Az élet nélkülem (2003)

A 23 éves Ann (a Váratlan utazás című sorozatban megszeretett Sarah Polley immár egyértelműen felnőtt alakítása) élete nem könnyű. A férje munkanélküli, ezért két kislányukkal együtt az életunt anyja kertjébe állított lakókocsiban laknak. A fiatal nő egyhangú napjai váratlanul drámai fordulatot vesznek – a lehető legrosszabb értelemben. Egy rutin szűrővizsgálat során ugyanis megtudja, hogy maximum három hónapja van hátra. Ann úgy dönt, hogy senkivel sem osztja meg a diagnózist; ehelyett összeállít egy listát arról, mit szeretne az előtte álló, még hátralévő három hónap alatt elvégezni, hogy egy teljes élet után halhasson meg.

Tíz pontot állít össze. Ezek közül a legfontosabbak: naponta elmondani a gyerekeknek, mennyire szereti őket és még egyszer szerelmesnek lenni… Az élet nélkülem mélyen megrendítő, ugyanakkor felemelő film, amely nem véletlenül nyerte díjak egész sorát a világ filmfesztiváljain (többek közt Berlinben). Annak idején nálunk is a művészmozik nagy kedvence volt, és a szív mélyéig ható üzenete mellett további vívmánya, hogy

elhelyezte a film világtérképén Isabel Coixet katalán direktort, aki azóta olyan alkotásokat rendezett, mint A szavak titkos élete, az Elégia, a Tokiói légyottok vagy a Könyvesbolt a tengerparton.

Most jó (2012)

Tessa (Dakota Fanning) tizenhét éves, és szenvedélyesen szereti az életet. Ám csak néhány hónapja van hátra, ugyanis leukémiás. A halálos betegség árnyékában összeállítja a bakancslistáját, ami csupa olyan dolgot tartalmaz, amelyről minden hozzá hasonló korú lány álmodozik – beleértve a szüzessége elvesztését is. Miközben a családja igyekszik megemészteni a helyzetet, Tessa elhatározza: olyan intenzíven fog élni, amennyire csak lehetséges. Ám rá kell döbbennie, nem könnyű megszerezni azt, amire vágyunk, és néha a legváratlanabb dolgok válnak a legfontosabbá.

A Marigold Hotel-filmek forgatókönyvírójaként és a Mamma Mia! Sose hagyjuk ABBA rendezőjeként ismert angol Ol Parker érzékeny alkotása

– és a trendbe illeszkedő filmek minőségétől függetlenül ez azért hatalmas szó, mert egyúttal a fontos témáról szóló diskurzust is serkentette.

Amíg tart a nyár (2019)

A fent említett filmek sorát gazdagítja az egyik legújabb (hazánkba a koronavírus miatt csak idén eljutott) haldoklásdráma is. Az Amíg tart a nyár főhősei, a 16 éves Milla (Eliza Scanlen – Éles tárgyak, Kisasszonyok, Idő, Mindig az ördöggel) és a 23 éves Moses látszólag két külön univerzum. A lány zeneimádó mintadiák, a fiú izgalmas, ugyanakkor felelőtlen, lecsúszott junkie. Milla középosztálybeli szülei aggódva nézik a bimbózó románcot, bármiféle rosszallás vagy tiltás helyett mégis megengedők maradnak. Lányuk ugyanis halálos beteg, számára Moses nemcsak az első, hanem egyben az utolsó szerelem is.

Az ausztrál Shannon Murphy bemutatkozó rendezése egyszerre erőteljes, drámai és időnként megdöbbentően humoros megközelítése egy letaglózó témának.