Meghalt Audrey Hepburn szerelme

Robert Wolders holland színész 81 éves volt.

Az 1936-ban Rotterdamban egy színésznő fiaként született Wolders még fiatalon az Egyesült Államokba költözött, így színészetet is ott tanult, a New York-i American Academy of Dramatic Arts nevű intézményben. Ezt követően több amerikai produkcióban is szerepelt, például az NBC delfines sorozatában, a Flipperben, az 1966-os Beau Geste című kalandfilmben, a Laredo című westernszériában, A Sivatagi Róka hadjárata című háborús filmben vagy a The Man from U.N.C.L.E. eredeti, sorozatverziójában.

A magyar közönség azonban elsősorban nem a felsorolt munkáiból ismerheti, hanem mint az ikonikus filmszínésznő, Audrey Hepburn nagy szerelmét. Ő volt az 1993-ban, 63 éves korában vastagbélrákban elhunyt Oscar-díjas sztár utolsó társa, akivel 1980-ban ismerkedtek meg, miután Wolders felesége, Merle Oberon színésznő stroke-ban életét vesztette, Hepburn házassága Andrea Dotti olasz pszichiáterrel pedig már leszálló ágban volt.

Wolders és Audrey Hepburn 1992-ben. Forrás: Tom Wargacki / WireImage / Getty Images

 

„Van egy csodálatos férfi az életemben, hiszen itt van nekem Robert.

Olyan sok közös van bennünk, és nagyon jó hozzám, remekül a gondomat viseli. Azt a csodálatos érzést nyújtja nekem, mintha védelmeznének, és mintha én lennék számára a legfontosabb dolog az életben” – mesélte a színésznő egy 1989-es interjúban szerelméről Barbara Waltersnek. A színész világ körüli útjaira is elkísérte a UNICEF jószolgálati nagyköveteként tevékenykedő Hepburnt: legutolsó ilyen utazásán is vele volt, 1992-ben, Szomáliában.

Robert Wolders július 12-én hunyt el, de ennek híre csak napokkal később kapott nyilvánosságot, amikor az Audrey Hepburn Gyermekalapítvány egyik vezetője bejelentette azt (halála napjáig Wolders is a jótékonysági szervezet vezetőségének tagja volt). Családtagjai kívánságára – akiknek a szerető körében távozott – halála egyéb részletei nem ismertek.


(via The Hollywood Reporter)