Micsoda büntetés! Bambi-nézésre kötelezték az orvvadászt

A tettesek természetesen őzeket ejtettek el illegálisan – a bíró példás ítéletet hozott.

A döntést Missouri történetének eddigi egyik legnagyobb szabású illegális őzvadászati ügyében hozták, amelynek során az orvvadászok őzek százait gyilkolták le – pusztán az agancsukért, mivel a tetemeket otthagyták a helyszínen megrohadni. Mint az köztudott, az 1942-es Disney-klasszikusban (SPOILER!) a címszereplő Bambi édesanyja szintén egy vadász áldozatává válik.

Az elsőrendű vádlott, David Berry Jr., brookline-i lakos egy év börtönbüntetést kapott természetkárosítás miatt. Ezen felül további 120 napot róttak ki rá, amiért megszegte egy lőfegyverrel való visszaélésért korábban kapott próbaidejét. Tettestársaival (három rokonával és egy másik orvvadásszal) együtt ezenkívül 51 ezer dollár büntetést és perköltséget is fizetniük kell.

A legfrappánsabb büntetés azonban minden bizonnyal az, hogy

legkésőbb idén december 23-ig meg kell néznie a Bambi című animációs filmet,

és ezt a programot börtönbüntetésének ideje alatt havonta kötelezően meg kell ismételnie.


(via Independent)