Miért szeretjük úgy a Bud Spencer – Terence Hill filmeket?

Az újra (mozi)műsorra tűzött Kincs, ami nincs emlékeztető arra, miért szeretjük még mindig a nagy páros munkáit, bár arra nem válaszol, miért pont mi, magyarok vagyunk úgy oda értük. Amúgy van kincs.

A Bűnvadászok és az ...és megint dühbe jövünk után újabb , Bud Spencer és Terence Hill főszereplésével készült vígjátékot vettek le a polcról és poroltak le a kedvünkért. A „vígjáték” szó szinte felesleges is, hiszen a világon hazájukon kívül szinte csak Németországban és nálunk népszerű – de itt nagyon! - páros csakis ebben a műfajban működött, és nem én leszek az első, aki a szemükre hányja, miért nem próbálkoztak lélektani drámával vagy kőkemény horrorral. Nekik a könnyed humor, a már-már gyermekien egyszerű történetek és az eltúlzott gesztusok álltak jól, az, hogy olasz szemmel, de mindenki számára érthető módon láttatták a világot.

Kincs, ami nincs

Náluk szinte minden filmben minden ugyanaz, csak a helyszín és a kor változik, még a hatalmasat csattanó pofonok elszenvedői is ugyanazok, a zene is ugyanolyan dallamra készült, mi mégsem untuk meg őket. Az 1981-ben készült, de nálunk csak 1984-ben bemutatott Kincs, ami nincs - Chi trova un amico, trova un tesoro, avagy Aki barátot talál, kincset talál – a duó sorban a sorban a tizennegyedik, ám az egyik legnépszerűbb közös munkája, talán az egzotikus környezetnek, talán a szokásosnál jóval több színes figurának köszönhetően. Egy Pongo Pongo nevű paradicsomi szigeten járunk ugyanis, ide érkezik egy elrejtett kincs felkeresésére a simlis, de balszerencsés szerencsejátékos (Terence Hill) és kényszerű útitársa (Bud Spencer), akit szó szerint eltérített új barátja.

A bennszülöttek örülnek érkezésüknek, különösen azután, hogy jól elverik az őket sanyargató szado-mazo külsejű kalózokat, ám kiderül, a kincset egy, a II. világháborúból hátramaradt őrült japán katona őrzi, és a maffia is megjelenik egy adósság rendezésére. A rendező a spagettiwesternek terén is jeleskedő Sergio Corbucci (Django, A halál csöndje), a helyszín pedig korántsem olyan egzotikus: a Miami mellett található floridai Key Biscayne adott otthont a stábnak, nem először.

Most sem esik baja senkinek, akármekkora pofont kap, most sem folyik egy csepp vér sem, akárhány bűnöző is rohangál a vásznon, mert ez csak egy mese, igaz, felnőtteknek. És minden megvan, amiért szeretjük az ilyen filmeket, Spencer kötelező jelleggel eszi a hagymás babot – amit a való életben nem különösen szeretett -, akinek jó szeme van, az pedig kiszúrhatja, hogy a helyi királynő buggyant fiát az a Salvatore Borghese játssza, akit a ..és megint dühbe jövünkben is láthattunk, a kalózok vezére pedig a Bugsyként ismert Claudio Ruffini.

És persze ismerős lehet a a 80-as évek olasz diszkózenéje - köszönhetően Camelo és Michelangelo La Bionda -. és ott van Bujtor István és Újréti László remek szinkronja is, ami szintén megunhatatlan.