Mikor nem spóroltak a lőszerrel - 80-as akcióklasszikusok hullarekordjai

A 80-as években a bennünk lakozó filmesztéta két csoportba sorolta a mozikat: voltak az akciófilmek és az értékelhetetlen sallang. Fejlett kritikai érzékünk ugyanakkor mereven elutasította, hogy a rendezéssel, színjátszással, költségvetéssel kapcsolatos dilemmákat fogalmazzunk meg, a filmeket egy fényévekkel magasztosabb szempont, történetesen az áldozatok körülbelüli száma alapján rangsoroltuk.

Jó 3-4 évtizeddel később, egészségtelenül sok szabadidővel rendelkező YouTube-felhasználók jóvoltából immár pontos adatok is rendelkezésre állnak azzal kapcsolatban, hányan vesztették életüket, miközben a főhős bűnözői hálózatokat vagy banánköztársaságokat számolt fel egy szál Kalasnyikovval. Lássuk hát, ez alapján mely volt a 80-as évek öt legkiválóbb filmalkotása! (A bőség zavarát elkerülendő, csak olyan mozikat válogattunk be a versenybe, melyekben legalább egy – többé-kevésbé - élvonalas akciósztárt sikerült szereplésre bírni.)

Ütközetben eltűnt

Braddock őrmester a háborúalkoholista, akinek Vietnam óta nonstop pálinkafesztivál az élete. Ezért visszalopózik a Távol-Keletre annak biztos tudatában, hogy Ho Si Minh még mindig élvezettel elektrosokkolja túszul ejtett bajtársai ivarszerveit. Eközben a falusi turizmus jegyében lángba borít néhány bambuszházat, és szorgosan géppuskázza a Kamu-Rambo Ellenes Deszantegység zsoldosait. Az eredmény 70 halálos áldozat, a piaci dinnyés pultba zuhanó egyedet ezúton is saját halottunknak tekintjük.

 

Rambo 2.

John Rambo a filmtörténet másik rommá informált hadtörténésze, akit – hasonlóan Kamasukához a Kincs, ami nincs-ből - senki nem világosított fel arról, hogy a háború évtizedekkel ezelőtt véget ért. Bár a Rambo első részében gyilkolási kedve a teletubbie-kéval vetekedett, a második fejezetben már jócskán kompenzálta abbéli szégyenérzetét, hogy a helikopterből lövöldöző rendőr is a gravitációnak köszönhetően került fel a ravatalra. Természetesen John J. is a flipflopok őshazájába veszi az irányt, a vietnami túra pedig tokkal-vonóval 81 halálesetet eredményez. (De leginkább a főhős testéről levakart piócákért tűzzük ki a gyászszalagot.)

 

Vörös Skorpió

Bár Rocky kiütötte a filmtörténet legszovjetebb svédjét, majd a meccset követő beszédében kirobbantotta a peresztrojkát, a nonstop mosolyszünetre ítélt Dolph Lundgren újra a sarló-kalapácsos zászló alatt vonul hadba. Ezúttal kommandósként kell likvidálnia egy oroszellenes afrikai csoport vezetőjét, ám mikor értesül róla, hogy a Nu Pagagyi a Tapsi Hapsi-rajzfilmek silány kópiája, átverve érzi magát, és átáll a lázadók oldalára. Eközben pedig olyan bestiális munkát végez exelvtársai rovására, hogy Gorbacsov fejéről leugrik a májfolt és önálló életre kel: ellenforradalma nem kevesebb mint 92 áldozatot követel.

 

 

Kommandó

Jó pár éve már, hogy John Matrix ezredes embereivel elűzte a dél-amerikai állam, Val Verde kegyetlen diktátorát. (Val Verde mellesleg Ambi Pur déli határánál terül el, légvonalban mintegy 3900 km-re Babosdöbrététől.) Bár Matrix immár Czibor-Köszméte Lajos álnéven, visszavonultan él lányával, a bukott vezető nyomára akad, és elrabolja Jennyt. Váltságdíjul pedig egy pofonegyszerű és halmozottan észszerű dolgot követel Matrixtól: likvidálja utódját, hogy ő régi fényében térhessen vissza a hatalomba. Matrix azonban válaszul feldobja délutáni sminkjét, magára aggatja a tengerészgyalogság teljes fegyverarzenálját. Az eredmény 105 hulla, akik közül az utolsóra a testébe fúródó vízvezeték mellett egy szóvicc („engedd ki a gőzt”) is lesújt.

 

Rambo 3.

- Ki az a John Rambo? Valami isten?

- Isten könyörületes… de ő nem lesz az.

Az iménti párbeszéd barátok közt is keményebb, mint öreganyánk diós búrkiflije, egyúttal előrevetíti az abszolút rekordot.  Trautman ezredes és az ő Johnny fiúja Afganisztánba utaznak, hogy a helyi turbános-szakállas közösséget segítsék a szovjet megszállók elleni harcban. (Mit sem sejtve, hogy valahol talán egy Osama nevű egyed is ott sündörög a Sandokan-imitátorok között, aki máris vadul teszteli a reptéri fémvizsgálók megbízhatóságát, de ez egy másik történet.) És a végeredmény: főhőseink akciójukkal 164 megbízatást adnak a kabuli temetkezési vállalkozóknak.