A horrorfilm az egyik legérzékenyebb műfaj, ami azonnal rezonál a világ változásaira: ez lecsapódhat úgy, hogy a sajátos eszközeivel mutat rá problémákra (mint ahogy nemrég írtunk arról, hogy megszaporodtak az olyan filmek, amikben a borzalom tárgyai az idősek), de az is előfordul, hogy a horror inkább menekülésként szolgál, és nem a világban megbúvó iszonyatra mutat rá.

A horror népszerűségnek egyik titka, hogy egyfajta biztonságos rettegést nyújt:

a moziterem vagy a kanapé biztonságában nézhetjük végig a rettenetet, tudva, hogy amit látunk, az nem a valóság. A kiváló filmesztéta, Király Jenő mondta, hogy a zombit, a vámpírt, a kísértetet könnyű ignorálni, mert tudjuk, hogy nem létezik – a valóságot viszont nem lehet ignorálni. Most egy olyan időszakot élünk, amikor a világban dúló borzalmakról a horrorfilm is igyekszik elterelni a figyelmünket: nem találunk az idei felhozatalban (egyelőre) globális felmelegedésről, háborúról vagy a mesterséges intelligencia öntudatra ébredéséről szóló filmet.

A legtöbb film most nem egyetemes, hanem személyes témát dolgoz fel.

Következzenek azon jelenségek, melyektől 2024-ben rettegni fogunk a moziban. (Cikkünk kizárólag a mozis bemutatókra szorítkozik, így sem sorozatok, sem streambemutatók nem lesznek benne.)

Gyász

Ez mind közül a legszemélyesebb, és a horrorok egyik kedvenc témája: gondoljunk a Stephen King-regény alapján készült Kedvencek temetőjére (az 1989-esre, ne a 2019-esre!), vagy az Örökségre (2018). A Holtakkal suttogó március 14-től látható a magyar moziban (a film ugyan 2023-as, de a hazai premierdátum miatt került fel a listánkra). A negyedórás kisfilmből mozifilmmé nőtt sztori igazából arról szól, hogy

mennyire veszélyes a fel nem dolgozott gyász, amikor nem tudjuk elengedni a halottainkat.

Mikor Iris (Freya Allan, aki a Vajákból lehet ismerős Ciriként, de hamarosan az új Majmok bolygójában, A birodalomban is fel fog tűnni) apja halála után megörökli tőle a kocsmát, kiderül, hogy egy furcsa lényt tart fogva a fater: Baghead képes megidézni a holtakat és felvenni az alakjukat, de csak két percig szabad itt tartani őket, különben a lény átveszi az irányítást. Mint mindenre, természetesen erre is lecsap a kapitalizmus, és Iris kétezert dollárt kér egy-egy halottidézésért. A Holtakkal suttogó a túlvilágot is kizsákmányoló kapzsiságot és az élőket felemésztő gyászt helyezi középpontba.

Vallási hiedelmek

Ez is régi toposza a horrorfilmeknek, ott van kapásból az Ómen (1976) és Az ördögűző (1973), és ebben a kategóriában mindjárt két film is érkezik. Az egyik tulajdonképpen a már említett Ómen előzménysztorija: Az első ómen, ami egyelőre úgy tűnik, hogy csak érintőlegesen kapcsolódik Richard Donner filmjéhez és annak folytatásaihoz, melyek az Antikrisztus, Damien Thorn útját követik a világuralom felé. Az első ómen a katolicizmus központjában, Rómában játszódik, ahol egy fiatal lány az egyház szolgálatába áll, de egy olyan összeesküvésbe keveredik, aminek hatására  megkérdőjelezi a hitét. Ez a hivatalos szinopszis, és

a bizarr hangulatú előzetesből nagyon úgy fest, hogy a katolikus egyház egyes tagjai arra készülnek, hogy megszületik az Antikrisztus.

A főszerepben azt a Nell Tiger Free-t láthatjuk, aki az Apple TV+ sorozatában, a Servantban már bizonyította, hogy otthonosan mozog a különleges atmoszférájú filmekben.

A másik film ebben a témában szintén a szülést és az egyházat állítja középpontba: a Szeplőtlen egy apácáról (Sydney Sweeney) szól, aki – nem nehéz kitalálni – az eredendő bűn terhe nélkül esik teherbe. Az egyház mindjárt csodát kiált ki, de közben úgy tűnik, hogy a csoda szenvedéssel is jár, és ezt az olaszországi kolostorban nagyon is komolyan veszik. Közben megszaporodnak a baljós jelek, és a lányt is furcsa látomások gyötrik. Mindkét film, ami a vallási hiedelmeket helyezi középpontba, egyúttal

az elavult dogmákról és a vallási fanatizmus veszélyeiről is szól,

miközben személyes vonulatként a terhesség és az anyaság körüli elvárásokra helyezi hangsúlyt.

A magánszféra megsértése

Szintén egy ősi félelem, ami azóta létezik, hogy az ember elkülönítette azt, ami az övé, és megjelent a magántulajdon. Miként Rousseau írja az Értekezés az emberek közötti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól című művében:

„Az első ember, aki egy földdarabot bekerített, s azt mondta: ez az enyém, és talált együgyű embereket, akik ezt el is hitték neki, ez az ember volt a civilizált társadalom megalapítója. Mennyi bűntől, mennyi háborútól, mennyi nyomorúságtól és borzalomtól kímélte volna meg az emberi nemet, ha valaki, a földjelző póznát kitépve és mezsgyéjét betemetve, odakiáltott volna embertársainak: »Ne hallgassatok erre a szélhámosra; ha elfelejtitek, hogy a gyümölcs mindenkié, a föld pedig senkié, el vagytok veszve!«”

Abban igaza van Rousseau-nak, hogy a magántulajdon olykor tényleg borzalmakat szül: idén érkezik a 2008-as Hívatlanok új verziója, ami mindjárt egy hosszabb filmsorozat nyitánya, hiszen az 1. fejezet alcímet kapta. A The Strangers: Chapter 1 igazából pont arról szól, mint elődje: egy vidéki házban romantikázni vágyó párt három maszkos idegen kezd terrorizálni. A legijesztőbb az egészben az a mondat, ami az eredeti filmben is benne van, és itt már az előzetesen is elhangzik: amikor a lekötözött lány azt kérdi a fogvatartóitól, hogy „Miért?”, az a válasz, hogy:

„Mert te voltál itthon.”

A The Strangers arra a félelmünkre erősít rá, hogy az otthonos, intim közegünkben sem érezhetjük magunkat biztonságosban, és az iszonyat bármilyen formában, minden cél nélkül ránk törhet.

ez is érdekelhet

7 thriller, amiben az otthonunk békéje a tét

Nincs félelmetesebb annál, mikor valaki a személyes terünket dúlja fel.

Tovább

Az elszigeteltség

Hogy az ember bármitől képes parázni, arra kiváló példa, hogy ez a félelem kb., az előző ellentéte: távol vagyunk az otthonunktól és képtelenek vagyunk hazajutni. Ishana Shyamalan (M. Night Shyamalan lánya) debütáló filmje, a The Watchers egy furcsa helyzetet fest fel: a szinopszis szerint egy fiatal művész (Dakota Fanning) egy hatalmas nyugat-írországi erdőben reked, ám akkor se lesz jobb a helyzete, mikor menedéket talál, mivel

ott meg csapdába esik három idegennel egy hatalmas ablakú házban, miközben odakint titokzatos lények garázdálkodnak.

Ishana első blikkre méltó lesz apjához, a Hatodik érzék rendezőjéhez, és egy olyan helyzetet teremt, ami egyszerre titokzatos, és többféle paránkat is beindítja: az elszigeteltség mellett a bizonytalanság és a bizalmatlanság is beférkőzik a bőrünk alá.

Gyerekjátékok

Ó, ez de régi toposz, de most megint előkerül, némi plusz körítéssel. Mint írtam, ez az év a személyes félelmeké, és kevés annál félelmetesebb van, mikor a gyermekünket fenyegeti valami. Számára meg az, ha a szeretetteljesnek hitt plüssjátékról kiderül, hogy egy gonosz entitás szállta meg. Mióta 1988-ban bemutatták a Gyerekjáték című filmet, és Chucky horrorikonná vált, a horror kedvenc témája az életre kelt, gonosz gyerekjáték – már csak azért is, mert a gyerekeknek sosem hisz senki, pedig mindig ők tudják a farnkót, sőt még figyelmeztetik is a felnőtteket. A Képzeletbeli című filmben egy család visszaköltözik az anya régi hazába, ahol

a kislány megtalálja anyuka régi játékmackóját, amivel most ő kezd bizarr játékba:

kap tőle egy listát, amin egyre furcsább feladatok vannak, és ha mindennel megvan, a maci „magával viszi oda, ahonnan ő jött”. Ez nagyon bájosan hangzik, de ha tényleg megtörténik, akkor az már nem a gyerekfilm, hanem a horror műfajába tartozik. Az előzetes alapján ráadásul úgy fest, hogy az anyuka dühítette fel a lényt, aki az ő képzeletbeli barátja volt gyerekkorában, csak elhagyta – szóval valóra válik a másik szülői félelem is: az anya tehet a gyereke nyomorúságáról.

Gyerekek

Az utolsó két félelemfaktor már a horrorkomédiákban fog megjelenni, ami azt is mutatja, hogy az iszonyat kikacagása is cél lesz idén. A gyerek féltése mellett (lásd egyel feljebb) a gyerektől való félelem is gyakori a horrorfilmekben, elég csak a már említett Ómenre gondolni. Csakhogy az Abigail című film valami egészen más: ebben

a balettfilmek, az emberrablásos thrillerek és vámpírsztorik elemei keverednek – egy ekkora kavalkádból pedig csak egy vériszamós komédia sülhet ki.

Abigail ugyanis egy balerina, aki nem mellesleg vámpír is, így elrablóit kecses balettmozdulatokkal mészárolja le. Hogy milyen félelmekre megy rá ez a film? Egyfelől arra, hogy nem érdemes elrabolni senkit, mert nem tudod, mire képes, másfelől viszont pont, hogy nem félelemre erősít, hanem megnyugtat: legalábbis abban mindenképp, hogy a védtelennek hitt gyerekek valójában sokkal jobban meg tudják magukat védeni, mint azt elsőre gondolnánk.

Pókok

A végére maradtak a legkisebbek, a pókok, amik amilyen aprók, olyan nagy félelmet tudnak generálni. Még szerencse, hogy ez is komédia formájában érkezik: a Sting címszereplője egy különleges pók, akit egy kislány kezd el pátyolgatni, majd nagyon gyorsan, nagyon nagyra nő, és elkezd a bérház lakó közt garázdálkodni (ez azt jelenti, hogy meghamizza őket). Persze ez a pók az égből zuhant alá, szóval nincs mit csodálkozni azon, hogy nem viselkedik átlagos ízeltlábú módjára – ahogy az sem hétköznapi, hogy különleges kapcsolatot alakít ki a magányos kislánnyal. A Sting elsődlegesen az arachnofóbiára megy rá, de igazából

egy merő társadalomkritika az egész, és aki valaha lakott társasházban, annak ismerősek lesznek a karikatúraszerű figurák.