A horrorfilmek az egyértelmű közlés eszközei: mondanivalójukat kíméletlenül, de közérthetően tálalják, miközben olyan társadalmi problémákra tapintanak rá, melyekről általában nem veszünk tudomást. Ilyen például a Netflixen látható A platform (2019), amely a társadalmi különbségekre hívja fel a figyelmet a maga nyers módján. És ilyen volt sokáig a félelmet keltő gyerek, a jövő generáció, amely felmenői, vagy az egész világ ellen fordul. Ennek hátterében is az eltávolodás áll: a magukra hagyott gyermekek rémmé válnak a társadalom számára, hiszen nincs hozzájuk kapcsolódási pont.

A rémgyerek motívuma a hatvanas évektől végigvonul a horrorfilmeken, és közel harmincöt évig masszívan jelen volt olyan alkotásokban, mint az Ómen (1976), A kukorica gyermekei (1984), Az ördögűző (1973), vagy a Kedvencek temetője (1989). Ha kissé elnagyoltan is, de az Elátkozottak faluja című filmmel lehetne keretezni ezt a tematikát: ennek eredeti, Wolf Rilla által rendezett verzióját 1960-ban mutatták be, a remake-et pedig John Carpenter készítette el 1995-ben. A megszállt siserehad története azonban ekkor már nem működött, valószínűleg a megváltozott társadalmi viszonyok miatt. 

Az ördögűző azért is fontos film, mert átvezet minket a jelen problematikájába. Ott a megszállt gyerek a riasztó, még a külseje is eltorzul, szentségtelen dolgokat tesz és mond, az idős pap pedig igyekszik megmenteni, miközben a középkorosztályt, a fiatalabb papot támogatja lelkileg. A 2010-es évektől azonban megfordul ez a tendencia, egyre több olyan horrorfilm készül, amelyben valamilyen módon az idős emberek, vagy maga az öregség válik ijesztővé. 

Az egyik ilyen, markáns alkotás a közelmúltból a 2015-ös A látogatás, amely M. Night Shyamalan (Hatodik érzék, Jelek) nagy visszatérése volt. A film

az időskori, gyakran furcsának ható viselkedést emeli horrorisztikus szintre,

amikor egy testvérpár meglátogatja a vidéken élő, sosem látott nagyszüleit. Shyamalant valószínűleg az utóbbi időben kifejezetten érdekli az öregség, az öregedés, mivel 2021-es filmje, az Idő is ezt helyezi középpontba. Fontos, hogy ennek eredeti címe Old, és egy olyan, rejtélyes partszakaszon játszódik, ahol rohamtempóban múlik az idő. A szereplők egy egész emberöltőt élnek le fél nap alatt, és természetesen a legnagyobb iszonyat itt is az öregség, a halál előszobája.

Érdekes párhuzam, hogy

szintén a 2010-es években tűntek fel a metaforikus és érzékeny horrorfilmekkel jelentkező női rendezők.

Az egyedi filmnyelvvel operáló Natalie Erika James 2020-as filmje, a Relikvia három generáció nőtagját zárja össze, és mutatja be az időskori demencia borzalmát egy olyan horror-allegóriával, ami egyszerre kísértetház-történet, szörnyfilm, de valójában egyik sem.

A kultikus [Rec] (2007) rendezője, a spanyol Paco Plaza 2021-ben készítette el a maga verzióját a témában. A La abuela (‘A nagymama’) középpontjában szintén egy furcsán viselkedő idős hölgy áll, ám ez a film is jóval összetettebb, mint elsőre látszik. Az agyvérzésen átesett nagymamához visszatér Madridba az unokája, aki épp ekkor kap felkérést egy párizsi modellfotózásra. A karriert maga mögött hagyva Susana idős rokona ápolását választja, ám már túl későn érkezik, hiszen a nagymamája egyre furcsábban viselkedik. A La abuela trükkje, hogy egy lépéssel előrébb jár már, mint a korábban említett filmek, és ahogy Az ördögűzőben az idős pap jussa a halál, amiért segíteni próbál a gyereken, az újabb horrorfilmekben

a magukra marad idősek is megbosszulják a sorsukat, és elégtételt vesznek a fiatalokon.

Ezt akarja bemutatni a Netflixre nemrég felkerült Idős emberek is, csak sajnos elég ócska eszközökkel. 

Ez csak néhány példa az elmúlt évekből, de így is jól látszik, hogy az idősek, az öregedés egyre jobban foglalkoztatja horrorfilmeseket, aminek nyilván oka van, hiszen ahogy korábban említettük, ez a műfaj remekül rátalál azokra a társadalmi feszültségekre, amelyek búvópatakként csörgedeznek a tudatalattinkban. Kucsera Csaba szociológus az ageizmusban, vagyis az életkor szerinti diszkriminációban látja ennek elsődleges okát, ezen belül is a modernizációs elmélettel magyarázza, hogy a társadalom elutasítja az időseket. “Ez egy következménye a társadalmi modernizációnak.

Már nem az idősek azok, akikre bölcsekként tekintünk, mivel már nem ők a tudás hordozói,

és a tudás megosztása már nem szájról szájra történik, hanem többek közt könyvek által. Szóval, az írásbeliség elterjedése egy fontos eleme ennek”. De az is része az elméletnek, hogy mivel azt becsüljük meg, amiből kevés van, a idősekből pedig mostanra sok lett, így már nem becsüljük őket annyira. Annak idején viszonylag alacsony volt a várható élettartam, kevesen érték meg az idős kort, így az általuk birtokolt tudás és bölcsesség jóval nagyobb érték volt. 

A modernizációs elmélet tulajdonképpen azt mondja ki, hogy az idősek elértéktelenedtek.

“Az idősek démonizálása egyéb szinteken is előkerül. Elöregszik a társadalom, és kevés új munkavállaló lép be a munkaerő-piacra, akinek az adójából fenntartjuk a jóléti rendszereket. Valamint a idősgondozás megoldatlansága egyfajta hibáztatást is eredményez, erre jó példa a klímaváltozással kapcsolatos kommunikáció”  – mondja Kucsera. 

A társadalom továbbá olyan tulajdonságokat díjaz, ami elsősorban a fiatalokra jellemző: flexibilitás, egészség, kommunikációs technikák ismerete stb. Az idősekhez azonban pont ezek ellentétét társítjuk: a hanyatlást, a betegségeket, a kognitív kapacitások csökkenését. “A szenilitás önmagában egy stigmatizáló dolog” – mondja Kucsera. Úgy próbálunk megküzdeni az öregséggel és a halállal járó egzisztenciális szorongással, hogy eltávolítjuk magunktól: ez nem velünk történik. 

“Mint bármely más társadalmi csoport, úgy az idősekre vonatkozóan is vannak áthagyományozott, már 4-5 éves korban, tudat alatt beépülő negatív sztereotípiák”

– magyarázza Kucsera. Ilyen például a rugalmatlanság, a feledékenység, a mogorvaság, a magány, az elszigeteltség, valamint a kiszámíthatatlan, a külvilág számára érthetetlen viselkedés. Az idősek kiszakadtak a társadalomból, elidegenedtek, és általában magányosan élnek. A legtöbb horrorfilm is ezeket emeli ki, ezekből építkezik, és teszi az időseket az iszonyat tárgyává.

Szembenézni a félelmeinkkel, felszínre hozni az elfojtott rettegést: egy jó horror erre is képes, s miként látjuk, az utóbbi években ismét egy súlyos és megoldásra váró problémának tart tükröt kérlelhetetlenül.