Most már tényleg dobozban a Fekete Párduc folytatása

A tervezett 88 helyett 117 napig tartott a maratoni forgatás.

Véget ért minden idők egyik legelátkozottabb képregény-adaptációjának a forgatása. Erről ugyan még hivatalos megerősítés nem érkezett, de a közösségi médiában több stábtag is megünnepelte, hogy

elcsattant az utolsó csapó a Fekete Párduc: Vakanda, légy áldott! Puerto Ricó-i forgatási helyszínén.

A Fekete Párduc folytatásának készítői eleve lehetetlen helyzetből indultak, hiszen a címszereplőt alakító Chadwick Boseman 2020 augusztusában elhunyt, így teljesen újra kellett írni a sztorit. Ryan Coogler író-rendező úgy döntött, hogy nem keres másik színészt T'Challa szerepére, inkább az első rész mellékkarakterei, Shuri, M’Baku és Okoye fognak nagyobb szerepet kapni.


A forgatás eredetileg 88 napos lett volna, de végül 117 napra húzódott, többek közt a koronavírusnak köszönhetően. A járvány többször is felütötte a fejét a stábban, ami leállásokat eredményezett, a legnagyobb kényszerszünetet viszont az okozta, hogy a Shurit, azaz T'Challa kishúgát alakító Letitia Wright egy kaszkadőrmutatvány végrehajtása közben úgy megsérült, hogy hónapokra kidőlt. Ez alatt derült ki, hogy a színésznő megrögzött vakcinaellenes, így még az lehetőség is felmerült, hogy vissza sem térhet a produkcióhoz.

A premier elvileg 2022. november 11-én lesz, de a sztoriról még szinte semmit nem tudni. Valószínűsíthető, hogy a Vakanda és az Atlantis közti konfliktusról fog szólni, és Namor, a Torpedó is feltűnhet benne a Dominique Thorne által alakított Riri Williamsszel, azaz Vasszívvel együtt. (Róla egy korábbi összeállításunkban írtunk.)

via: Movieweb